Szupergyors robotagyat gyártott az NVIDIA

2021 / 11 / 09 / Felkai Ádám
Szupergyors robotagyat gyártott az NVIDIA
A Jetson AGX Orin a 2018-as Jetson AGX Xavier-t váltja, és nem csak hatszor gyorsabb az elődjénél, de továbbra is elfér a tenyerünkben.

Az NVIDIA még 2018-ban dobta piacra a Jetson AGX Xavier-t, az autonóm eszközökhöz fejlesztett „robotagyat”. Ennek utódját leplezte le a cég, amely a Jetson AGX Orin elnevezést kapta, és bár sokkal gyorsabb a korábbi változatnál, méretében és alakjában megegyezik azzal. Az NVIDIA az Orint „energiahatékony MI szuperszámítógépként” próbálja elhelyezni a piacon, melyet autonóm eszközökbe fejlesztettek – legyen szó robotikáról, orvosi eszközökről, de akár a mesterséges intelligencia olyan jövőbeli felhasználásáról, amely ma még lehetetlennek tűnik. Mindez azt jelenti a számok nyelvén, hogy az Orin 200 billió műveletet képes másodpercenként végrehajtani, miközben a mérete mindössze 100mm x 87mm.

Az Orin a cég Ampere grafikus feldolgozó egységének a mikroarchitektúrájára épül, és több Arm Cortex-A78AE processzor is helyet kapott benne. A memória sávszélessége 204 GB/s, ami kiegészülve 32 GB DRAM-mal szavatolja, hogy az Orin egyszerre akár több MI alkalmazást is képes futtatni. Ami a szoftveres oldal illeti: az eszköz megvásárlásával hozzáférés nyílik az NVIDIA több applikációjához, például az Isaac Sim szimulációhoz, amely fotórealisztikus, fizikailag a valóságnak megfelelően leképezett környezetben teszi lehetővé a fejlesztőknek a mesterséges intelligenciával felvértezett eszközeik kipróbálás. Egészségügyi területen az NVIDIA Clara, míg az önvezető technológiák fejlesztői számára az NVIDIA Drive lehet roppant hasznos szerszám. Mindez barátságos energiaigénnyel párosul: a modul akár 15 W-tal is elműködik (emellett még 30, illetve 50 W-tal is működtethető), miközben tehát mind a tűk, mind a forma és a méret tekintetében kompatibilis az elődjével.

Mindennek köszönhetően az NVIDIA szerint az Orinnal olyan komplex modellek hozhatóak létre, melyek leképezhetik például a természetes nyelvek működését, teljes 3D érzékelést tesznek lehetővé vagy pedig több szenzor bejövő adatait is képesek elemezni.

A vállalat az Orint és hozzátartozó fejlesztői eszközöket 2022 első negyedévében tervezi elérhetővé tenni egyelőre ismeretlen áron (a Jetson AGX Xavier 1100 dollárba kerül egyébként).

(Fotó: NVIDIA)

További cikkek a témában:

Digitális drogot adtak az Nvidia mesterséges intelligenciájának A kísérlet célja, hogy megvizsgálják miként hat a drog egy az emberi agyhoz nagyon hasonló, mesterséges hálózatra.

Monopólium vagy harc a monopólium ellen? Az Nvidia felvásárolta az ARM-et A 40 milliárd dolláros üzlettel az Nvidia az Intel babérjaira törne, és betörne az adatközpontok és a mesterséges intelligencia piacaira is. Kína valószínűleg nagyon nem fog azonban a lépésnek örülni.

Nézegessünk városokat, embereket és autókat, melyek nem léteznek, csak az MI hozta őket létre! Sosem létezett autók, emberek, akik meg sem születtek, véletlenszerűen generált bogarak. A mesterséges intelligencia összerak bármit: a cikkben közölt linkeken bepillanthatunk egy univerzumba, amely csak digitálisan létezik.


Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
Kína valódi
Kína valódi "láthatatlanná tévő köpönyeget" fejlesztett állítólag
Olyan, mint a Harry Potterben, már ha igaz. A láthatatlanná tévő technológia viszont ennek köszönhetően nagy pillanatokat él meg, mivel egy kanadai cég is hasonló terméket fejlesztett. Csak győzze az ember szétszálazni, hogy éppen ki és miért akar láthatatlan lenni!
Célegyenesbe ért az EU mesterséges intelligenciáról szóló jogszabálya
Célegyenesbe ért az EU mesterséges intelligenciáról szóló jogszabálya
Megszületett a megállapodás az Európai Parlament és a Tanács között a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos törvényjavaslatról, amelynek célja, hogy az MI Európában biztonságos legyen, ne sértse az emberek alapvető jogait, ugyanakkor a technológia fejlődését is segítse.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.