Techno

A következő hírlevelet és kuponokat már egy mesterséges intelligenciától kapjuk?

Hogyan segít a mesterséges intelligencia a cégeknek az ügyfélszerzésben, de akár az ügyfélszolgálati kérdések megválaszolásában?
Techno

Az egyik legismertebb sportlap MI-generálta cikkeket publikálhatott, kitalált szerzők neve alatt

A Sports Illustrated dolgozói felháborodtak, a lap tulajdonosa hárít.
Techno

Az élőszóban kommunikáló ChatGPT felmossa a pályát a többi hangasszisztenssel

Szerda óta már a chatbot ingyenes verziójában is elérhető a hangalapú kommunikáció, amivel magyar nyelven is úgy beszélgethetünk a ChatGPT-vel, mintha egy másik emberrel társalognánk.
Techno

Mi okozhatta a belviszályt a világ legismertebb mesterséges intelligencia vállalatánál?

És vajon tényleg a Microsoftnál fog kikötni a cég egykori vezetője?
Techno

Új módon használja fel az MI eszközeit a profi fordításokhoz a memoQ

Leültünk beszélgetni Kis Balázzsal, a memoQ társalapítójával, társügyvezetőjével, akinek a cége szinte minden tudhatót tud MI és fordítástechnológia ügyében. Megtudtuk, hogyan hallucinálnak a nagy nyelvi modellek, miért fogyhat ki a számukra szükséges adatmennyiség, és azt is, hogy a közeljövőben az ember továbbra is fókuszban marad a fordítástechnológia folyamatában.
Techno

Három nap alatt három CEO-ja volt az OpenAI-nak, de erre a végjátékra még így sem számított senki

Sam Altman és több kollegája a cég legnagyobb partnerénél köthet ki.
Techno

Leváltották posztjáról Sam Altmant, a ChatGPT-t is fejlesztő OpenAI vezérigazgatóját

Az igazgatótanács indoklása szerint "elvesztették a bizalmat" a cég első emberében, aki "nem volt következetesen őszinte" az igazgatótanáccsal.
Techno

Már gyűjtik a pénzt a GPT-5 trenírozására, de nem tudják, a modell pontosan mire lesz képes

Az OpenAI vezérigazgatója szerint ez természetes a mesterséges intelligenciánál.
Techno

A Google kifejlesztett egy, a jelenleginél lényegesen precízebb időjárás-előrejelző rendszert

A GraphCast tízből kilenc esetben teljesített jobban az Európai Középtávú Előrejelző Központ nagy felbontású modelljénél.
Techno

Már bárki készíthet saját ChatGPT-verziót, ami nagy segítség lehet a vállalkozásoknak, tanároknak

A GPTs nevű szolgáltatást az OpenAI első fejlesztői napján jelentették be.
Techno

Az MI-vezérelte zöld lámpáktól a Ray-Ban új okosszemüvegéig

Az elmúlt hónap legérdekesebb technológiai sztorijairól beszélgetett kollegánk a radiocafé Kávézó a világ végén című, az élhető jövővel foglalkozó műsorában.
Techno

Bemutatták az elmúlt évek legjobban várt okoseszközét, amit teljes egészében a mesterséges intelligencia köré építettek

Az Apple korábbi sikerkovácsai által tervezett AI Pin kijelző helyett a tenyerünkre vetíti ki az információkat, kommunikálni pedig a ChatGPT segítségével tudunk vele.
Techno

Élőben le fogják tudni fordítani a hívásainkat a Samsung telefonok

A koreai gyártó is beszállt a mesterséges intelligencia-alapú rendszerek versenyébe.
Techno

59 százalékot ért el a magyarországi matematika érettségin Elon Musk új chatbotja, a Grok

A rendszer nyilvánosan még nem elérhető, de állítólag majdnem olyan jól megy neki a matek, mint a GPT-4-nek.
Techno

Ikonikus helyszínen írták alá a mesterséges intelligencia veszélyeiről szóló nyilatkozatot

Bletchley Park a második világháborúban töltött be sorsfordító szerepet.
Techno

Atomfegyverek, deepfake-ek, vízumszabályok - átfogó rendelet született a mesterséges intelligenciáról az Egyesült Államokban

De még ez is kevés lehet a valódi változások eléréshez.
Techno

Napokon belül érkezik a Beatles utolsó száma, amelyen a mesterséges intelligencia segítségével szólal meg John Lennon

November 2-a nagy nap lesz a Beatles rajongóinak, hiszen a '60-as évek legendás zenekara évtizedek után új számmal jelentkezik: a Now and Then-en a zenekar klasszikus felállásának mind a négy tagja megszólal, annak ellenére, hogy ketten közülük már nem élnek.
Techno

Még a tervezőit is meglepte, mi mindenre képes a mesterséges intelligenciával ellátott robotkutya

A ChatGPT beköltözött a Spotba, ennek eredményeként pedig egy olyan robot jött létre, amely profin kommunikál az emberekkel és a környezetét is felismeri.
Tudás

Rászabadították a teljes internetet a ChatGPT-re

A chatbotnak már nem csak a béta változata fér hozzá az aktuális weboldalakhoz.
Techno

Néhány szó alapján képes azonosítani a cukorbetegséget a mesterséges intelligencia

Az eljárást kifejlesztő Kick Labs szerint a módszer jelentősen leegyszerűsítheti a cukorbetegség szűrését, amely még napjainkban is nagyon sok betegnél diagnosztizálatlan marad.
Techno

Nehezen elkerülhető a mesterséges intelligencia miatti pénzügyi válság az amerikai tőzsdefelügyelet vezetője szerint

Gary Gensler úgy látja, hogy komoly veszélyeket hordoz, ha a pénzügyi szervezetek ugyanazokat az MI-modelleket használják.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.