Techno

Ha a blokklánc a DNS megfelelője, akkor újra kell gondolni az élő szervezet definícióját

A technológiai fejlődésnek hála akár mesterséges rendszerek is élő szervezetnek minősülhetnek, sőt a közeli jövőben ezek több szempontból is meghaladhatják a biológiai alapú szervezeteket – például halhatatlanok lesznek.
Techno

Magyarországon állítanak szobrot először a Bitcoin titokzatos feltalálójának

Na de hogy lehet szobrot állítani valakinek, akiről senki sem tud semmit? A cikkünkből kiderül.
Techno

Decentralizált, globális számítógéppé alakítaná az internetet egy svájci nonprofit vállalat

Az első lépés volt a Bitcoin, ezt követte az Ethereum, a folyamat betetőzése pedig az Internet Computer lesz a cég tervei szerint.
Techno

Blockchain, hotelek és aktív jelenlét a konzolokon – ilyen jövőt épít az Atari

Az Atari tele van ambiciózus tervekkel, melyek a cég legendás múltjára építenek retro-neon jövőt a videójátékok világán kívül és belül, és most ennek szellemében alakították át a céget is.
Techno

Eredeti ez az óra? A blockchain megmondja

A Breitling újragondolta az eredetiségigazolást.
Techno

A FED pénzt nyomtat, a Bitcoin felez a válság közepette

Ha valamiből sok, akkor csökken, ha valamiből kevés van, akkor felmegy az értéke, ezt már akkor megértettük, amikor a különböző szaloncukrokért harcoltunk a karácsonyi osztálybulin.
Bolygó

Innovatív technológiák az illegális halászat ellen

Hiába tilos az orvhalászat a tengereken, az illegális halászhajók még ma is nagyon könnyen el tudnak tűnni a hatóságok elől a vizeken.
Techno

Mindenki jobban jár, ha egymás helyett szabályokban kell megbíznunk

Még távolról sem ért véget a kriptopénzek világát bemutató sorozatunk, hiszen rengeteg érdekesség vár feldolgozása erről a területről. Beszéltünk már a mögöttes technológiáról, szóba kerültek az elfogadóhelyek,a bűnözés és a Bitcoin kapcsolata,és az is, hogy miként segít ez az egész a koronavírus elleni harcban. Most pedig arról lesz szó, hogy hogyan forradalmasíthatja a szerződéskötés évezredes gyakorlatát a Bitcoin egyik követője, az Ethereum.
Techno

Meddig juthat el a bitcoin árfolyama?

Vannak, akik szerint a jövőben több millió dollárt is érhet egy bitcoin, mások szerint a nulla lenne a reális ár a legismertebb kriptovalutáért.
Techno

Így segít a blokklánc a koronavírus elleni harcban

A kriptopénzek mögött álló technológia segíthet gátat szabni a jótékonysági csalóknak és a gyógymód megtalálásában is hasznunkra válhat.
Techno

A dark web kedvencéből lett a rendőrök barátja a bitcoin

Meglepő, de ma már kifejezetten szeretik a bűnüldözők, ha bitcoint használnak azok, akik tilosban járnak. Ennek ellenére sem patyolattiszta a kriptopénzek területe.
Techno

Bittel kezdődik, annyi áramot fogyaszt mint Ausztria, coinnal végződik, mi az?

A kriptopénzek kapcsán az árnyoldalakról sem feledkezhetünk meg. Most a Bitcoin irdatlan áramfogyasztásáról, és annak környezeti hatásairól lesz szó.
Techno

Hamburgert, vonatjegyet, űrutazást is vehetünk már kriptopénzekkel, de mik azok?

Röviden áttekintjük, hogy mik is azok a kriptopénzek és hogy hol fizethetünk már ezekkel az eszközökkel.
Techno

Biztosan Gucci a pulcsi, ha segít a Bitcoin mögötti technológia

Sokan emlékeznek még a bitcoin 2017-es árfolyamrobbanására, akkor egészen húszezer dollárig száguldott a legismertebb kriptopénz, kevesebben vannak azok, akik azóta is kitartanak, a felfutást követő összeomlás óta is tartogatják a coinokat. Ez a piac valóban olyan, mint a hullámvasút, a digitális pénzek mögötti technológia azonban igazi sikertörténet, sorra hódít meg újabb és újabb területeket, bemutatjuk a blokklánc működését, és eddigi eredményeit.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.