Budapesten kapott szobrot először a Bitcoin atyja

2021 / 09 / 17 / Felkai Ádám
Budapesten kapott szobrot először a Bitcoin atyja
Satoshi Nakamoto szobrát a Graphisoft Parkban leplezték le.

Nakamoto nem csak a Bitcoin elnevezésű kriptopénz megalkotója, de az első blokklánc adatbázis készítője is – és ezzel jelentősége jócskán túlmutat még ezen az új valután is, hiszen ez lett az alapja számos későbbi technológiának, kriptopénznek, valamint NFT-nek egyaránt. (Hogy mi az a blokklánc, azt a lenti cikkünkben foglaltuk össze.) Nakamoto a Bitcoint 2009. január 3-án bocsátotta ki, közvetlen a 2008-as amerikai bankválságot követően, és a személyét illetően rengeteg találgatás született. Sőt sokszor tűnt úgy, hogy sikerült beazonosítani az önmagát 2012-ben a P2P Foundation profiljában 37 éves japán férfinek valló figurát. Egyesek szerint azonban nem csak az kérdéses, hogy Nakamoto tényleg japán-e (akadtak, akik például a magyar származású Nick Szabóval azonosították), de az sem jelenthető ki biztosan, hogy egyetlen emberről, nem pedig egy csapatról van szó.

Biztosan Gucci a pulcsi, ha segít a Bitcoin mögötti technológia Sokan emlékeznek még a bitcoin 2017-es árfolyamrobbanására, akkor egészen húszezer dollárig száguldott a legismertebb kriptopénz, kevesebben vannak azok, akik azóta is kitartanak, a felfutást követő összeomlás óta is tartogatják a coinokat. Ez a piac valóban olyan, mint a hullámvasút, a digitális pénzek mögötti technológia azonban igazi sikertörténet, sorra hódít meg újabb és újabb területeket, bemutatjuk a blokklánc működését, és eddigi eredményeit.

Tegnap, szeptember 16-án pedig átadták a világon az első Satsoshi-szobrot a budapesti Graphisoft Parkban a Microsoft hazai székházának az árnyékában egy füves területen. Az eseményen a szervezők (Györfi András – KriptoAkadémia, Debreczeni Barnabás – MrCoin, Kalocsai Kornél – Blockchain Hungary, Szilágyi Imre – Blockchain Budapest) rövid beszédet mondtak, és ebben a Bitcoin, illetve úgy általában a blokklánc technológia jelentőségét az internethez hasonlították, illetve kitértek arra is, hogy a decentralizált fizetőeszközök megjelenése épp úgy lehetővé teheti az állam és a pénz szétválasztását, mint az történt korábban az állam és az egyház szétválasztásakor. Megemlítették, hogy az elmúlt bő egy évtizedben a blokklánc mind invenciózusabb felhasználási módjai is megszülettek – ezek egy részéről, például a blokklánc technológián alapuló, decentralizált internetről már mi is írtunk korábban:

Decentralizált, globális számítógéppé alakítaná az internetet egy svájci nonprofit vállalat Az első lépés volt a Bitcoin, ezt követte az Ethereum, a folyamat betetőzése pedig az Internet Computer lesz a cég tervei szerint.

Felmerülhet, hogy miként lehet valakinek szobrot állítani, akiről senki sem tudja, hogy néz ki (sőt tehát azt sem, hogy egyetlen személyről van-e szó). A Kripto Akadémia a kivitelezést két szobrászra bízta, és az említett probléma megoldására érdekes ötlettel álltak elő: a bronz mellszobor egy oszlopon áll, hasonlóan azokhoz az ismert művekhez, melyeken művészek, esetleg történelmi személyiségek láthatóak országszerte. A mellszobor egy kapucnis alakot jelenít majd meg, és a mellkasán, a szíve felett a Bitcoin logó lesz látható. Végül az arc stilizált emberi arc lesz – mint a honlapon olvasható: „jelképes” orral és ajakkal. A művészek ezt az arcot felpolírozzák, ezért tükröződik, így mindenki a saját arcát láthatja benne, ami jól rezonál a közösség „mi mindannyian vagyunk Satoshi” ideájával.

A Bitcoin mögött egyébként viharos év áll, a dollárhoz viszonyított árfolyama többször is kilengett, jelenleg egyébként igen erős 47 909 dolláron jegyzik. A Bitcoint többen amiatt is kritizálták, hogy az előállításához, vagyis a bányászathoz szükséges energiafelhasználás igen környezetszennyező lehet, amennyiben ezt nem megújuló forrásokból fedezik, és lényegében ez volt az oka, hogy Elon Musk bejelentette, hogy a korábbi álláspontjától eltérően a Tesla mégsem fogadja el ezt a kriptovalutát, amivel komoly vihart kavart az érintett közösségben.

A Bitcoin jövőjével kapcsolatos vélemények is eléggé széttartanak, csak a közelmúltban érveltek amellett, hogy a valuta jegyzése akár 500 000 dollár fölé emelkedhet, ahogy amellett is, hogy ha a Bitcoin igazán sikeres lesz, a szabályozó hatóságok megpróbálják azt „megölni”, és valószínűleg sikerrel is fognak járni. Magyarországon (egyébként több más országhoz hasonló módon) az MNB figyelemfelhívást tett közzé, hogy: „a Bitcoin-nak és a hozzá hasonló fizetésre használható virtuális eszközöknek nincs hivatalos kibocsátójuk, nem tartoznak egyetlen ország hatóságának, jegybankjának felügyelete alá sem. Ezen eszközök esetében hiányoznak a megfelelő felelősségi, garanciális és kárviselési szabályok is, amelyek például visszaélés, ellopás esetén védenék a fogyasztók érdekeit. Tovább növeli a kockázatokat, hogy a Bitcoin és a hasonló, fizetésre használható virtuális eszközök ára, felhasználási értéke rendkívül gyorsan és a fogyasztók számára kiszámíthatatlan módon változhat”.

A szoboravatáson elhangzott beszédek ezen szempontok egy részére is kitértek, és elhangzott, hogy a kriptót eddig több mint 400-szor temették már el, több válságot is túlélt úgy, hogy decentralizált valutaként ezeket egyikét sem csillapította vagy próbálta meg csillapítani központi szabályozószerv, illetve elhangzott az is, hogy a 2008 óta kiépült közösség megtanulta a pénzügyi felelősségvállalást.

(Kép: Rakéta)

További cikkek a témában:

Nem ment zökkenőmentesen El Salvadorban a bitcoin hivatalos fizetőeszközként való bevezetése A világ számára a közép-amerikai ország esete szolgálhat példaként arra, hogy milyen hibákat érdemes elkerülni, ha valahol kriptovalutát próbálnak törvényes fizetőeszközzé tenni.

Elképzelhető, hogy a bitcoin atyja megszabadult a bitcoinja egy részétől, a dogecoin atyja pedig nekiment a kriptovalutáknak 9 éves bitcoin-tárcák aktiválódtak, az Elon Musk által felkapott dogecoin alapítója pedig keményen beleállt a kriptovalutákba.

A Bitcoin rejtélyes kitalálója immár az egyik leggazdagabb ember a világon Már ha a „Satoshi Nakamoto” álnév egyetlen embert, és nem egy csapatot jelöl, mert biztosan semmit sem tudunk kijelenteni vele kapcsolatban azon kívül, hogy ha él, és hozzáfér a vagyonához, akkor immár piszkosul gazdag.


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
Ez a sziget majdnem egy hónapig kizárólag víz- és szélenergiából tartotta fent magát
Ez a sziget majdnem egy hónapig kizárólag víz- és szélenergiából tartotta fent magát
A Kanári-szigetek legkisebbike rekordot állított fel azzal, hogy 28 egymást követő napon keresztül csak szél- és vízenergiát használt.
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
Képzeljünk el egy világot, ahol az implantációk behelyezése, törött csontok kezelése komoly műtéti beavatkozás helyett lényegében annyit jelent, hogy az implantációt befecskendezzük a testbe, ahol az felveszi a szükséges alakot! A mostani fejlesztés épp ezt teszi egyszer lehetővé.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.