Ember

Agyas kérdés, avagy az idős korban termelődő új neuronok rejtélye

A neurogenezis kérdése mindig is megosztotta a tudósokat és éles hangvételű vitákat generált. Röviden arról van szó, hogy termelődhetnek-e úja agysejtjeink, miután elértük a felnőttkort, avagy sem.
Ember

Magyar kutatók a nagy mocsári csigákban keresik a megoldást az öregedés lassítására

Ahogy tolódik ki az emberi élethossz, úgy jelennek meg egyre gyakrabban a memóriát érintő megbetegedések, magyar kutatók pedig a gyógyítás kapcsán a nagy mocsári csigákban keresik a megoldást.
Techno

Agyba ültethető eszközzel idéznék fel az elfeledett emlékeket

Igaza volt az összeesküvés-elméleteknek, tényleg be akarnak az agyba ültetni egy elektronikai eszközt. Ezt azonban egyrészről gyógyítási céllal teszik, másrészt hasonló technológiát – agyi implantátumot – orvosi felhasználásból már alkalmaznak egy ideje.
Ember

Ebben a három életkori szakaszban a legkárosabb az alkoholfogyasztás

Három életkori szakaszban megy át az agy dinamikus változáson, és ekkor már a mérsékelt alkoholfogyasztás is komoly károkat okozhat.
Ember

Egy miskolci háziorvos kezdeményezése a demencia korai kiszűrésére

Dr. Kázár Ágnes szerint a „demencia nemcsak a betegekre, de hozzátartozóikra is emberfeletti terheket ró.” Most egy új kezdeményezéssel segítene még idejekorán felismerni ezt a betegséget.
Ember

Egy kis alkohol még jót is tehet az agynak

Egy új tanulmány szerint akik módjával, de rendszeresen isznak, tovább megőrzik a szellemi frissességük.
Ember

A folyamatos negatív gondolkodás fokozhatja a demencia kialakulásának az esélyét

A vissza-visszatérő negatív gondolkodás nem csak a problémákat nem oldja meg, de az agynak is nagyon rosszat tesz. Egy új tanulmány összefüggést talált a repetitív negatív gondolkodás és a kognitív képességek hanyatlása között.
Ember

Ezek az ételek csökkenthetik a demencia kialakulásának az esélyét

A demencia az egyik legsúlyosabb betegség, amely az idősebb korúaknál előfordulhat. Nem árt tehát foglalkozni a megelőzésével. Egy friss tanulmány szerint ezt pedig akár bizonyos ételek fogyasztásával is megtehetik az érintettek.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.