Garázs

Elon Musk szerint az új Tesla Roadster olyan gyors lesz, hogy csak egészségeseknek ajánlott

Egész pontosan a SpaceX-csomaggal érkező verzióról mondta ezt, amiről a Tesla vezére megerősítette, hogy 1,1 másodperc alatt fog százra gyorsulni.
Garázs

Utrechtben az elektromos autók töltik a hálózatot, amikor parkolnak

Talán ritkán gondolunk rá, de az elektromos járművek nem csupán fogyasztják az elektromos energiát, de tárolják is azt az akkumulátoraikban, nem csoda hát, ha sorra születnek az ezt kihasználó zöld, úgynevezett V2G, azaz "járműből a hálózatba" megoldások.
Garázs

Kiderült, mennyivel támogatja az idén a magyar állam a villanyautók vásárlását

Hosszas lebegtetés után ma délelőtt hozta nyilvánosságra az Információs és Technológiai Minisztérium az idei villanyautó-vásárlási pályázat részleteit.
Techno

Százmillió eurós büntetést kapott a Google

Az olaszországi versenyfelügyelet több mint 100 millió euróra (35,5 milliárd forint) bírságolta a Google-t erőfölénnyel való visszaélésért az Android Auto platformon.
Techno

A jövőben talán elég lesz sávot váltani, hogy feltöltsük az autónkat

Az elektromos autókat mozgás közben töltő technológiát Nikola Tesla, valamint a mélyűr kommunikációs technológiája inspirálta.
Garázs

Tegnap elkezdődött a Teslák hivatalos értékesítése Magyarországon

Mert hogy eddig "csak" néhány Supercharger töltőállomás épült, egy bemutatóterem nyílt, és némely autókereskedésen keresztül lehetett Teslát venni, de a hivatalos márkaértékesítés csak pénteken indult el.
Garázs

Drágul a villanyautó-töltés az E.ON oszlopain

Nehéz kiszámolni, illetve autótípusonként is változik, hogy mennyivel, de sokkal.
Garázs

A General Motors nem csak legyártja az elektromos autók akkuit, gondoskodott az újrahasznosításukról is

Az új GM-modellek Ultium akkumulátorait a Li-Cycle nevű cég bontja majd el és hasznosítja újra.
Garázs

Hoppá, elfelejtettünk valamit az elektromos töltőpontok kialakításánál

Egy elektromos Renault Masterrel nem probléma tankolni vagy megállni, ha van elég hely az út szélén. Na de tölteni! Az már kihívás!
Garázs

Hat év múlva az elektromos autók már olcsóbbak lehetnek, mint a benzinesek

Egy új elektromos autó ma még csaknem kétszer annyiba kerül, mint egy hasonló tudású belső égésű motoros autó, a Bloomberg NEF piacelemző számításai szerint viszont ez a következő években radikálisan változni fog, 2030-ban pedig már olcsóbban vehetünk majd villanyautót, mint amennyiért ma egy benzinmotoros kocsit kapnánk.
Garázs

Pillanatfelvétel a magyarországi elektromos közlekedés helyzetéről

Tavaly tovább folytatódott az elektromos és hibrid meghajtású járművek piaci szegmensének bővülése. A Belügyminisztérium adatai szerint három egymást követő hónapban is ezernél több környezetkímélő autó került forgalomba Magyarországon.
Garázs

Ezért gyulladtak ki a Chevrolet villanyautói

A GM rájött, mi okozhatta a Chevrolet Bolt-ok spontán égését és sikerült készíteni egy öndiagnosztikai szoftvert a tűzveszélyes példányok kiszűrésére.
Garázs

Négy órán át oltották a Teslát, aminek a hátsó ülésén két ember lelte halálát. Musk szerint nem az Autopilot a felelős

A hatóságok viszont "szinte száz százalékig" biztosak abban, hogy nem volt ember a kormány mögött.
Garázs

Az Airo elektromos autó szintet lépett: HEPA filterrel tisztítja a levegőt menet közben

A környezetbarát működés új formája mikor a jármű már nem csak fosszilis enerdiahordozók nélkül üzemel, hanem aktívan tisztítja is a levegőt a szennyezőktől, mint egy nagy porszívó. Az Airo még csak koncepció, de annak határozottan érdekes és a Sanghaj Motor Show-n már be is mutatkozott, 2023-ban pedig megkezdődik a gyártása.
Garázs

Érkezik a Mercedes válasza a Tesla Model S-re, és néhányan már bele is ülhettek

Bár hivatalosan csak csütörtökön mutatják be, néhány újságíró már beülhetett a Mercedes új elektromos luxusautójába, ami az S-osztály eleganciáját hozza el a villanyautók közé.
Garázs

A Volvo leányvállalata olyan autót tervez, aminek a gyártása egyáltalán nem jár károsanyag-kibocsátással

A Polestar tervei szerint az első ilyen autó már 2030-ra elkészülhet, de addig még sok kihívást kell megoldaniuk.
Garázs

A Tesla alig hét éve alapított kínai követője már a harmadik autógyárát építi

A Xpeng új vuhani üzemében évi százezer elektromos autó készül majd.
Garázs

Megduplázta tavalyi eladását a Tesla az első negyedévben

A kínai piac felfutása és a felfrissített S és X modellek iránti erős érdeklődés bőven ellensúlyozta a gyártási nehézségeket az amerikai villanyautós cégnél.
Garázs

Új rekord a villanyautók akkujának garanciájában: nyolc év vagy 281 ezer km

A Rivian júniusban piacra kerülő elektromos pickupjához jelenleg páratlanul magas futásteljesítményre vállalnak garanciát.
Garázs

Az AMG bemutatta saját villamosítási programját

A benzinkorszak lassan a Mercedes gyári sport-tuning-részlegénél is véget ér. Jönnek a hibrid és elektromos AMG-k.
Garázs

Amerikában Voltswagennek fogják hívni az elektromos Volkswageneket. Vagy nem.

Egy véletlenül túl korán kiszivárgott gyári sajtótájékoztató szerint a VW amerikai üzletágának új neve Voltswagen of America lesz.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.