Űr

Szén és oxigén borítja a frissiben felfedezett, új típusú csillagot, melyen lángolva ég a hélium-hamu

A jelenlegi modellek nem képesek megnyugtatóan tisztázni, hogy miként létezhet egyáltalán olyan „egzotikus” csillag, amelynek a felületét szén és oxigén borítja, miközben hélium hamvak lángolnak rajta.
Űr

Einsteinnek ismét igaza volt, egy csillag maga köré csavarja a téridőt

A világűrben keringő, tengelyük körül forgó hatalmas égitestek az Einstein általános relativitáselméletében megfogalmazott jóslat szerint maguk köré csavarják a tér-idő szövetét. Ezt a folyamatot hívjuk felcsavarásnak.
Űr

Fény derülhet a sötét anyag rejtélyére, megtalálhatták ugyanis az axiont

Asztrofizikusok olyan intenzív röntgensugárzást detektáltak a Magnificient Sevennek keresztelt neutroncsillag-csoportból, hogy ez talán fényt deríthet Univerzumunk legsötétebb rejtélyére. Amennyiben a sugárzás forrásai az axionok, akkor meglehet a sötét anyag is.
Űr

Egy szomszédos bolygó anyagait szívhatta el a GD 424

Úgy tűnik a lopás a csillagoktól sem áll távol, a GD 424 jelű, közelmúltban azonosított fehér törpe ugyanis pontosan ezt tehette egy bolygóval. Ugyanakkor egyre több jel arra utal, hogy a GD 424-hez hasonló elpusztult csillagok is hozzájárultak a földi élet kialakulásához.
Űr

Régóta halott bolygókon keresnek a csillagászok életet

A következő generációs teleszkópok (működjenek akár az űrben, akár a Földön) képesek lesznek arra, hogy a távoli csillagrendszerek bolygóin életre utaló nyomokat találjanak. Különösen, ha azok kiégett csillagok, úgynevezett fehér törpék körül keringenek. A Cornell Egyetem tudósai most összeállítottak egy használati útmutatót, hogy az életre utaló jeleket a jövő kutatói a színképelemzés segítségével megtalálják.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.