Techno

Most éppen hatmotorosnak álmodja az Airbus a hidrogénes jövőt

A két szárny alatt három-három, üzemanyagcellával egy tömbbe épített légcsavar.
Garázs

A világ első hidrogénautója és üzemanyagcellás traktorja már a Holdra szállás előtt elkészült

Bár az üzemanyagcellás autózás ezekben az években kezdett igazán beindulni, a technológia már több mint fél évszázados.
Garázs

Japán 15 év múlva tiltja be a benzinmotoros új autók értékesítését

Egy újabb nagy autóipari hagyományokkal rendelkező ország hirdette meg a benzinkorszak végét.
Garázs

A németek állami vasúttársasága hidrogénhajtású vonatot fejleszt

A Siemens Mobility és a Deutsche Bahn közös projektjének célja a dízelvonatok lecserélése.
Bolygó

Csapdába esett algák állíthatják elő a jövő energiahordozóját, a hidrogént

Méghozzá fotoszintézis útján, mely folyamat alapvetően amúgy oxigént termel. Ha ez az ötlet beválik, úgy sikerül energia-hatékony módon hidrogént előállítani, aminek hiánya mindig is nagy hátulütője volt ennek az energiahordozónak.
Bolygó

Hidrogénnel, biokerozinnal vagy akkumulátorral repülünk majd 2050-ben?

Rövid utakra valószínűleg villannyal és hidrogénnel, hosszú utakra bioüzemanyagokkal.
Tudás

Fizikusok megmérték az eddigi legrövidebb időtartamot

Az eddigi legrövidebb időtartam fogalma épp most változott meg, amikor a frankfurti, berlini és hamburgi tudósok együttműködésében egy új rekord rövid időtartamot sikerült rögzíteni. Az új rekorder a zeptoszekundumok időtartományába esik.
Bolygó

Szlovéniában is elindult az első nagyszabású projekt a zöldáram gázzá alakítására

Négy energetikai cég és három minisztérium együttműködésével indul a szlovén zöldhidrogén- és zöldmetán-biznisz.
Űr

Csak korlátozott mennyiségű hidrogéngáz lehet az Univerzumban

Ami azt jelenti, hogy egy végtelennel már biztos kevesebb található a csillagászatban. Nem folytatódhat a végtelenségig a galaxisokban zajló csillagképződés.
Garázs

Hidrogén- és elektromos hajtással jön Amerika ikonikus csőrös kamionjainak új nemzedéke

Tesla, Toyota, Daimler, Volvo, Nikola, Cummins: ez már nem is hullám, hanem cúnami, ami alapjaiban fogja újrarendezni az USA teherfuvarozását.
Bolygó

A hidrogén lesz a következő évtizedek legjövedelmezőbb üzlete - mondja az USA egyik legnagyobb befektetési bankja

"Olyan, mint az okostelefonpiac volt 2007 előtt" - írja a Bank of America a legújabb elemzésében a hidrogénpiacról.
Garázs

Három hidrogénhajtású repülőt is tervezett az Airbus

A repülőgépgyártó 2035-re szeretne piacra lépni a világ első zéró emissziós utasszállítójával.
Garázs

Csalással vádolják a hidrogén- és elektromos autós Nikola startupot

Egy befektetési elemző-kutató cég nagyon durva vádakat fogalmazott meg a Nikola ügyvezetőjével szemben.
Bolygó

Kínában felvirradhat a hidrogén hajnala a mobilitásban

Egy magas rangú tisztviselő jelentette be egy autóipari konferencián, hogy komoly változásokra lehet számítani a kínai közlekedésben.
Techno

Áramszünet? Nem baj, majd jön a Toyota és a Honda busza, és hoz magával villanyt!

A két autóipari cég közösen fejlesztett ki egy igazán XXI. századi, CO2-emisszió-mentes mobil vészgenerátort.
Garázs

1600 kilométert tesz meg egy töltéssel a hidrogénnel hajtott szupersportautó

Sokan kételkednek benne, hogy a hidrogénhajtás valós alternatívája lehet az elterjedtebb hajtásrendszereknek az autóknál. A Hyperion XP-1 célja, hogy eloszlassa ezeket a kétségeket.
Tudás

Hidrogént állít elő sóból és szennyezett vízből egy új anyag

A kísérletek kimutatták, hogy az anyag 100 négyzetcentimétere óránként fél liter hidrogént termelhet. Ez a kétdimenziós anyagok esetében az eddigi legmagasabb arány.
Techno

Elkezdték építeni a világ első személyvonat-hidrogénkútját

Németországban bejött a hidrogénvonatozás kísérleti programja. A két éve szaladgáló szerelvények fix töltőállomást is kapnak, a felsővezeték- és füstmentes vasúti hálózat pedig tovább bővül.
Techno

Indul Európa legnagyobb zöldhidrogén-beruházása

A spanyol Iberdrola elnöke bejelentette: 2021-ben már be is indítják a megújuló energiából hidrogént előállító és azt tároló energetikai központot.
Techno

300 lakásban hamarosan széllel termelt gázzal fűthetnek a lakók

Szélenergiával termelt árammal vízből bontott hidrogénnel fűtenek lakásokat egy érdekes skót projektben.
Garázs

Láttál már EKKORA hidrogénautót?

Az Anglo American bányászati vállalat bejelentette: rendszeresíti bányáiban a zéró emissziós óriási hidrogéncellás dömpereket.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.