Tudás

Megmérték a szellemrészecskék maximális tömegét, de a neutrínók még mindig sok titkot rejtegetnek

A legtünékenyebb részecske tömegének felső határát sikerült meghatározni, de teljes tömegének pontos értéke még mindig rejtély. Egy 2024-ig tartó kísérlet közelebb hozhatja a megoldást.
Tudás

Szellemrészecskéket figyeltek meg a világ legnagyobb részecskegyorsítójában

A fizikusok régóta gyanították, hogy a Nagy Hadronütköztetővel (LHC) végzett kísérletek során neutrínók is keletkeznek, mindeddig azonban nem sikerült bizonyítani a rendkívül nehezen detektálható részecske jelenlétét.
Tudás

Project Poltergeist - mikor két fizikus atomrobbantással próbálta meg elkapni a Világegyetem szellemeit

1951-ben két atomtudós megpróbálta a lehetetlent és egy megjósolt, de egészen addig észlelhetetlennek vélt jelenség megfigyelésére vállalkozott egy húsz kilotonnás atombomba segítségével.
Űr

Üzembe helyezték a világ egyik legnagyobb víz alatti, lebegő űrteleszkópját

A Bajkál-GVD építését 2015-ben kezdték, elsősorban a neutrínók, azok a hihetetlenül apró és gyors részecskék kutatására, amelyek egyes kutatók szerint az univerzum eredetének titkát rejtik.
Tudás

Tejúton kívülről érkezett antianyag robbant az Antarktiszon

A hihetetlen kozmikus távolságokat szinte fénysebességgel átszelő antianyag sorsa az Antarktisz jégében teljesedett be. De vajon honnan érkezett, és miképp került ide?
Tudás

Egy ausztráliai atomreaktorban derülhet ki, hogy tud-e több irányba is telni az idő

Bár az idő múlása a mi szempontunkból teljesen lineárisnak tűnik, a tudósok régóta feltételezik, hogy az idő nem csak egy irányba tud folyni. Az elméletet hamarosan Ausztrália egyetlen működő atomreaktorában fogják igazolni - vagy cáfolni.
Űr

Sikeres vadászat a nagy energiájú neutrínók titokzatos forrására

A nagy energiájú neutrínók rendkívül titokzatos részecskék, és fogalmunk sincs, hogy honnan érkeznek közel fénysebességgel a detektorainkba. Egy izgalmas tudományos nyomozás eredményeképpen lehetséges, hogy fény derült a titokra.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.