Talán elfuthatunk, de el is bújhatunk a drónok elől?
2020 / 10 / 08 / Perei Dóra
Talán elfuthatunk, de el is bújhatunk a drónok elől?
A drónok kétségtelenül az emberiség hasznos találmányai, hiszen nélkülük nem gyönyörködhetnénk rendszeresen szebbnél szebb természetfotókban, nem követhetnénk ilyen alaposan a természet változását, az illegális szemetelést vagy adott esetben a törvényszegőket, és akkor még nem említettük a csomagküldő szolgáltatásokat, a természeti katasztrófák elhárítását, a lázmérést, vagy a hadászati célokat. Mivel nincs emberi tényező, a drónok sokkal könnyebben készítenek, tárolnak és küldenek fényképet, videókat, méretüknél fogva pedig nehezen észrevehetők, viszont távolról is könnyen irányíthatók. Ez mind szuper, amíg valaki jóra használja, és nem kémkedésre.

A Nagy Testvér csakugyan mindent lát

Drónok pásztáznak több határt, köztük az osztrák–magyar, szlovén–magyart, na és persze a szabálytalankodó sofőröket. Vagy Oregonban például a drón az új security, ugyanis azzal őrzik a termőföldeket. Míg Szaúd-Arábia egyes részein termikus drónokkal lázat mérnek a forgalmas területeken, és azonnal orvoshoz küldik az érintetteket. Amerika, Kína, Görögország és Franciaország fejlesztései pedig

már hatvan méterről kiszúrják, ha valaki megszegi az előírt személyes távolságot, hőemelkedéssel megy közösségbe, netán gyakran köhög.

Hogy mit jelent ez? Azt, hogy a drónok naphosszat ott keringenek a köztereken és hangszórón keresztül figyelmeztetik a rendbontókat. Mindezt kivédeni pedig nem is olyan könnyű, mivel egyrészt birtoklásuk és használatuk nem engedélyköteles, másrészt nehéz panaszt tenni ellenük. Mivel a drónok száma és népszerűsége egyre nagyobb, a magánszemélyek mellett politikusok, gazdasági szereplők, egymással ellenséges országok, szervezetek mindent megtesznek a minél hatékonyabb védelemért. Speciálisan kiképzett ragadozómadarak, digitális eltérítés, drónkilövő fegyver, és még ki tudja mi minden szerepel a drónok elleni védekezőeszközök listáján. Ezek nagy része egyébként drága és bonyolult, esetleg illegális, így marad a legkézenfekvőbb alternatíva, a rejtőzködés.

Mégis hogy rejtőzhetnénk el előlük?

Talán a legjobb szövetségesünk ebben az időjárás, elvégre rögtön nehezebb bárkit is megfigyelni, ha leszáll a köd, esik az eső, erős szél fúj vagy csak borús az ég. Ha pedig mégis szikrázó napsütéses idő van, érdemes valamilyen anyaggal visszaverni a napfényt a ruhákról, épületekről, járművekről. A Popular Science szerint szintén segítségünkre lehetnek a magas épületek, pavilonok, sűrű erdővel borított helyek, alagutak, fedett helyiségek, amelyek elrejtenek minket még a repkedő kíváncsi tekintetek elől is. A harmadik tanácsot már jóval nehezebb betartani, ettől független megszívelendő: a digitális lábnyom minimalizálása, vagyis

ne posztoljunk mindenről, ne osszuk meg tartózkodási helyünket (és másoknak se engedjük meg),

ne vásároljunk neten, ne fizessünk kártyával, ne használjunk okoseszközöket. Mivel mindez kivitelezhetetlen a mindennapi életben, a drónok összezavarhatók hamis GPS-jelzésekkel vagy álruhával.

Árulkodó mozdulataink

Szakértők szerint apró trükkökkel megtéveszthető az arcfelismerő szoftver, így segítőtárs lehet mondjuk az esernyő, a sál és a szemüveg, a smink, illetve a maszk. Sőt mi több, testhőnket is elrejthetjük a tömegben bujkálva, vagy ha saját hőmérsékletünkhöz hasonló helyre rejtőzünk. Utolsó kapaszkodóként pedig beszerezhetünk egy hoodiet, alias kapucnis pulcsit vagy esetleg egy dzsekit, ami megakadályozza, hogy a drónok bármi alapján felismerjenek. Arra persze nincs garancia, hogy ez örökre így is marad, mivel a fejlesztők igyekeznek egyre jobb és jobb szoftvereket fejleszteni, így már létezik például járásfelismerő verzió is, mivel az emberi mozgás olyan, akár az ujjlenyomat: teljesen egyedi.

Jogi szabályozások

A Magyarországon jelenleg hatályos jogszabályok értelmében a hatóság jogkörébe tartozik, hogy akár megalapozott gyanú nélkül is megfigyelheti az embereket, mindenféle előzetes tájékoztatás nélkül. Ami a magánszemélyeket illeti, a profi drónok (százhúsz méteres magasság felett) kizárólag engedéllyel használhatók. Az Európai Unió 2019-es szabályozása alapján a huszonöt kilogramm alatti eszközök hobbicélú reptetéséhez nincs szükség külön engedélyre, a kétszázötven grammnál kisebb súlyú darabok - magánkézben - pedig akár emberek felett is röptethetők, az ennél nehezebbek azonban elméletileg nem. Alapjáraton aki kis súlyú drónt használ,

nem repteti százhúsz méternél magasabban, vagy ötszáz méternél messzebbre, akkor a szabályok többsége alól mentesül.

Az már más tészta, hogy mit oszthat meg a felvételek közül, ami természetesen csak a személyes adatok és magánélet védelmének tiszteletben tartásával lehetséges. Annak sincs könnyű dolga, aki bepanaszolna egy felette (vagy mellette) elrepülő drónt, a gépet ugyanis mindenekelőtt be kell azonosítani, ami nem könnyű, ha tulajdonosának nincs nyilvántartási kötelezettsége. Ellenben aki megrongálja a drónt, bizonyosan törvényt sért, hiszen ezzel más tulajdonában szándékosan kárt okozott.

(Fotó: Pixabay)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Jól aludni – a legtermészetesebb dolog a világon vagy kifinomult művészet?
Az alvásterapeuta tippjei az alvás higiéniájáról. A fák közötti és a madárházban való alvásról – a legeredetibb alvóhelyekről. És mit csinál valójában egy alvásszakértő sommelier?
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.