1997 januárjában Diana hercegnő egy egyszerű védőruházatban végigsétált Angola egyik taposóaknákkal teli terepének frissen megtisztított szakaszán, majd ő maga is kipróbálta, hogy kell távoli irányítású robbantással hatástalanítani egy aknát.

"Az öt-tíz perc alatt, amíg az aknamezőn voltunk, csak azon járt az agyam, hogyan próbáljam biztosítani, hogy másnapra ne én váljak a világ leghíresebb emberévé azzal, hogy felrobbantom a walesi hercegnőt."

- mondta Paul Heslop aknakutató szakember a BBC videójában. Az eseményről szóló felvételek az egész világot bejárták, de a hercegnő már nem érte meg, hogy a cél, amelyért ő is felemelte szavát végül teljesüljön, Diana ugyanis augusztus végén elhunyt, a gyalogsági aknák betiltásáról szóló Ottawai Egyezményt pedig a szeptember első két hetében tartott Oslói Konferencián fogadták el, majd decemberben nyitották meg aláírásra.

Az angolai demonstráció a világ egyik aknákkal leginkább fertőzött területén történt, a hercegnő látogatását szervező Halo Trust leírása szerint, miután 1988-ban távoztak a szovjet csapatok az országból, valódi humanitárius krízist hagytak maguk után emlékül. Az aknák civilek ezreit sebesítették vagy ölték meg, a segélyeket pedig nem tudták a helyszínre szállítani a veszélyessé vált utakon. A Halot ekkor alapították azzal a céllal, hogy megtisztítsák a régiót a robbanószerektől, de azóta az akciók huszonöt másik országban is elkezdődtek, a hangsúly pedig leginkább Afganisztán aknamentesítésére került át. A Landmine Monitor adatai szerint:

• 2019-ben azoknak a bejelentett eseteknek a száma, amely során valaki akna miatt sérült meg, 3357 volt, a halálesetek száma 2170
• a legtöbb balesetre Afganisztánban, Kolumbiában, Irakban, Maliban, Nigériában, Ukrajnában és Jemenben került sor
• az áldozatok 80%-a civil és 43%-a gyerek volt
• az esetek száma méghozzá a 2013-as rekord alacsony számok (3457 eset) után emelkedő tendenciát mutat.

Mindez annak ellenére történik, hogy 2019-ben mindössze egy országban, Mianmarban telepített a kormány új gyalogsági aknákat (legalábbis hivatalosan), bár léteznek más nemzetek is, ahol nem állami fegyveres csoportok (NSAG) rendszeresen használják ezeket az eszközöket. Magyarország 1997-ben ott volt az Ottawai Egyezmény aláírásánál és már régen lezajlott az aknakészletek felszámolása, valamint az ország megtisztítása a gyalogsági aknáktól, a Landmine Monitor interaktív térképén a tiszta területek közé sorolják a régiót. A tilalomról szóló megegyezés előírásai rajtunk kívül még 163 másik aláíró államra érvényesek, de több jelentős katonai erővel rendelkező ország, Kína, Oroszország, Észak-, és Dél-Korea, Irán és az Egyesült Államok is kimaradt a szerződésből.

Az Egyesült Államok Barack Obama elnöksége alatt bevezetett ugyan egy részleges tiltást, ami nem vonatkozott a Koreai-félszigetre, de a Trump adminisztráció ezt az intézkedést később visszavonta. A legújabb hírek szerint Joe Biden elnöknek szándékában áll változtatni a szabályokon, amelyek azóta is érvényben maradtak. Az Arms Control májusi cikke arról számolt be, hogy Linda Thomas-Greenfield ENSZ nagykövet április 8-ai nyilatkozata szerint a politikai irányelvek felülvizsgálatát már megkezdték. A tiltás egyébként nem hozna nagy változást, hiszen, ahogy arról a Qubit is beszámolt tavaly, az ország az elmúlt évtizedekben már nem alkalmazta aktívan ezt a fajta fegyvert, 1991 óta csak egy alkalommal, 2002-ben vetett be taposóaknákat Afganisztánban.

Az afganisztáni helyzet azonban az amerikai beavatkozás előtt is súlyos volt, a Doctors Without Borders 1997-es, még az Ottawai Egyezmény megszületése előtti körképe arról tanúskodik, hogy a lakosság jóformán alig tehette ki biztonsággal a lábát az otthonából, anélkül, hogy egy akna által okozott balesettől kellett volna tartania. A gyalogsági aknákat, melyek általában taposóaknák voltak, a szovjetek és afgánok is telepítették elsősorban az ellátási útvonalak mentén, a stratégiailag fontos hegyekre és domboldalakra, a városok köré, a katonai helyőrségek környékére, valamint a levegőből is szórták az úgynevezett lepke aknát, a PFM-1-et. A tapasztalatok szerint évente nagyjából 100 000 robbanóeszköz hatástalanítását tudják megoldani a szakértők, így a 100 millió akna, amelyet becslések szerint globálisan telepítettek és veszélyt jelentenek elsősorban a civil lakosokra nézve (Afganisztánban mindössze az áldozatok 4%-a került ki a katonaság köréből '97 előtt) meglehetősen lassan kerülhet csak felszámolásra, méghozzá időközben újakat is telepítenek.

A hagyományos fémdetektoros megoldás nem minden terepen tud hatékonyan működni, mivel léteznek vasban és más fémekben gazdag földek, amelyeknél a műszer nem feltétlenül az akna jelenlétét jelzi, ezzel pedig lelassítja a munkát. Patkányokat is sok helyen alkalmaznak a feladatra, mivel alig egy év alatt be lehet őket tréningezni arra, hogy kiszagolják és jelezzék az aknák helyzetét. Az APOPO belga non-profit szervezet afrikai óriás erszényes patkányokat képez ki erre a célra, a legsikeresebb rágcsálójuk, Magawa néhány napja ment nyugdíjba, miután az elmúlt öt év alatt 141 000 négyzetméternyi területet tisztított meg a robbanószerektől, és 71 gyalogsági aknát szagolt ki összesen.

A megoldások azonban érkezhetnek még ennél különösebb formában is, például hatalmas, ördögszekérre emlékeztető labda alakjában.

A Mine Kafon labdát Massoud Hassani tervezte, aki afgán gyökerei miatt jól ismerte az ország problémáját és próbált a meglevőknél olcsóbb és gyorsabb eszközt létrehozni az aknamezők tisztítására. 2013-ban mutatta be a Kafont, amelynek elkészítése csak 40 dollárba kerül, míg a Landmine Free adatai szerint más módszerekkel átlagban 300 és 1000 dollár közötti költségekkel kell számolni. A labda közepén egy 17 kilogrammos vasgömb található, amelyben a GPS műszer feltérképezi az eszköz útját, hogy a már tiszta területeken ne guruljon még egyszer végig, de nagyjából ez az egyetlen drágább alkatrésze: a lábak bambuszból állnak, melyek végén műanyag talp található, a meghajtást pedig a sivatagban fújó erős szél végzi. Egy labda súlya egy felnőtt emberével egyezik, így elég nehéz ahhoz, hogy az aknákra gördülve aktiválja azt. Három-négy aknát tud felrobbantani, mielőtt végleg leáll és cserélni kell rajta az elvesztett lábakat.

A Mine Kafon labdát nem alkalmazzák széleskörűen hatástalanításra, de alkotója azóta az Európai Unió által támogatott projekt keretében megtervezte a kevésbé látványos, de annál hatásosabb folytatását, a Mine Kafon drónt. A hat rotoros drón először a talajtól négy centiméterre lebegve felméri a környezetét, és detektálja az aknákat egy fémdetektoros készülékkel, majd visszarepül az indulási pontra, ahol az irányító kicseréli rajta a detektort egy robotkarra, amely kis méretű detonátort helyez az aknákra, majd biztonságos távolságba vonul. A drón tervezője szerint ez hússzor gyorsabban és a hagyományos módszerek költségeinek töredékéért oldja meg a feladatot. A Mine Kafon kickstarteres kampányának leírása arról tanúskodik, hogy a jövőben a drón fejlesztése során a hidrogénes meghajtást megoldását is tervezi a gyártócég.

Mindkét eszköz, mint ahogy a patkányok is, kevésbé tűnnek hatékonynak vagy gyorsnak, mikor azokkal a monstrum járművekkel kerülnek összehasonlításra, amelyek páncélozott testét nem fogja a robbanás ereje, így a földben detektált aknákat egyszerűen menet közben detonálják, de, mint ahogy az Inctedible Facts videójában is látható, a talajt felszántó, nehéz járművek drasztikus megoldást nyújtanak, drágák és nem biztos, hogy minden terepen megfelelően lehet alkalmazni őket.

Ahol pedig az óriás eszközök nem működnek, ott még mindig beválhatnak a legkisebbek: a méhek. Egy új kísérlet szerint a méheket is be lehet tanítani arra, hogy a TNT szagát cukoroldattal asszociálják és köré gyűljenek, ezután már csak egy drónnal követni kell a mozgásukat, hogy a gyalogsági aknák helyét megleljék a szakértők. A méhes aknakutatást jelenleg egy bosznia-hercegovinai és horvát csapat fejleszti, és a pár év múlva mintegy kiegészítő szolgáltatásként arra szeretnék használni, hogy az aknamentesítés folyamata után a méhekkel ellenőrizzék a terepet.

(Fotó: Flickr/un_photo, Mine Kafon)

További cikkek a témában:

A II. világháború 8 legfurcsább fegyvere Bűzbomba, tűzballon, galambirányítású rakéták, patkányokba rejtett robbanószerek. Ezek után ki mondja, hogy az atombomba volt a második világháború legextrémebb harci eszköze?
A NATO új bombahatástalanító robotja holografikusan térképezi fel a pokolgépeket A UGO-1st neve a bombahatástalanító gépek legfontosabb céljára utal: ők mennek előre, hogy megmentsék a tűzszerészek életét a veszélyes munka kockázataitól.
A robottankok már itt vannak, de önállóan még nem gyilkolhatnak Az észt Milrem Robotics a napokban mutatta be a Type X nevű harckocsiját, ami új szintet képvisel az ember nélküli fegyverek sorában.