Testbe ültethető, mesterséges intelligencia alapú orvosi implantátumot fejlesztettek ki

2021 / 08 / 21 / Felkai Ádám
Testbe ültethető, mesterséges intelligencia alapú orvosi implantátumot fejlesztettek ki
Először készült egy olyan biológiailag kompatibilis, mesterséges intelligencia alapú platform, mely a szervezetbe ültetve valós időben érzékeli a kóros elváltozásra utaló jeleket. Az eszköz működése az emberi agyat idézi.

Azt talán már leírni sem érdemes, hogy a mesterséges intelligencia milyen mértékben változtathatja meg az egészségügyi ellátást, elég csak a betegadatok feldolgozására gondolni a gépi tanulás segítségével. A Drezdai Műszaki Egyetem kutatói azonban most az eddigi felhasználási körön tágítottak egy alaposat, mivel olyan, MI alapú rendszert dolgoztak ki, amely az emberi szervezetbe ültethető, és amely valós időben elemzi a szervezetből érkező jeleket. Nagyjából tehát úgy kell a dolgot elképzelni, mintha a páciens mindenhová magával cipelne egy orvost, aki folyamatosan vizsgálná őt.

A biológiailag kompatibilis, a testbe ültethető mesterséges intelligencia valós időben képes osztályozni az olyan egészséges vagy éppen patológiás biológiai jeleket, mint a szívverés, sőt a szívverés változását orvosi felügyelet nélkül is képes megállapítani. Az eszköz polimer alapú szálhálózatokból áll, amely strukturális felépítésében az emberi agyat idézi. A polimer szálak véletlenszerű elrendezéséből ugyanis egy úgynevezett visszacsatolt ideghálózat (recurrent neural network/RNN) alakul ki, amely működésében hasonlít a mi agyunkra. A visszacsatolt ideghálózat lényege, hogy az elemzéskor a minták egymásutániságát is figyelembe veszi, vagyis egy adott pillanatban a bejövő jel az eggyel korábbi kimenetet is tartalmazza, így mintegy memóriát kap a hálózat, és emlékezni fog az eggyel korábbi állapotára is. Ez a fajta működés pedig az időbeli sorozatok (mint amilyen a szívverés) elemzésekor kiemelten fontos. Ennek megfelelően a szerkezet a legapróbb jelváltozást is kiszúrja, szívverés esetén akár azokat az eltéréseket is, melyeket még az emberi orvosok is nehezen vesznek észre.

A tesztek során az MI 88 százalékos pontossággal különítette el az egészséges szívverést három gyakoribb aritmiától, miközben a rendszer kevesebbet energiát fogyasztott, mint egy pacemaker. A kutatók szerint pedig egy ilyen rendszer potenciálját még csak most kezdjük megérteni – lehetne szívbetegek ellenőrzésére használni, vagy akár műtét után kutatni vele az esetleges komplikációkat, és elváltozás esetén az eszköz üzenetet küldhetne mind a beteg, mind pedig a kezelőorvos telefonjára, hogy az illető minél hamarabb segítséghez jusson. A kutatók szerint a fejlesztés újdonsága nem merül ki abban, hogy az eszköz komplex kiértékelést végez valós időben, de mindezt ráadásul az emberi szervezeten belül teszi.

(Kép: Flickr/A Health Blog)

További cikkek a témában:

Ha a blokklánc a DNS megfelelője, akkor újra kell gondolni az élő szervezet definícióját A technológiai fejlődésnek hála akár mesterséges rendszerek is élő szervezetnek minősülhetnek, sőt a közeli jövőben ezek több szempontból is meghaladhatják a biológiai alapú szervezeteket – például halhatatlanok lesznek.

Előbb kritizált, majd kirúgott százötven embert egy algoritmus Az eset az orosz Xsolla, ötszáz főt foglalkoztató cégnél történt, ahol mesterséges intelligencia monitorozza a dolgozók teljesítményét, és ez alapján dönt a maradásukról, vagy ez esetben az elbocsájtásukról.  

Napokkal lát előre a jövőbe a Pentagon a mesterséges intelligencia segítségével Ha valaki (vagy valami) képes megbízhatóan jósolni, az nagyban segítheti a stratégiai döntéseket. A technológia sci-finek hangozhat, de egyáltalán nem az.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.