Tiltani kezdte a Netflix a jelszómegosztást, az előfizetők első tapasztalatai nem túl jók

2022 / 06 / 02 / Pőcze Balázs
Tiltani kezdte a Netflix a jelszómegosztást, az előfizetők első tapasztalatai nem túl jók
A világ legismertebb streaming szolgáltatója Dél-Amerikában próbálgatja, hogy hogyan tudja a jelszavaikat megosztó felhasználókat más útra téríteni. Most egy kutatás arra jutott, hogy a felhasználók úgy érzik, nem tájékoztatta őket megfelelően a vállalat.

Március közepén számoltunk be arról a Rakétán, hogy a Netflix elkezdte felszólítani a megosztott fiókkal videózókat, hogy fizessenek elő önállóan a szolgáltatásra. Mert hiába teszi lehetővé a havi 3490 forintos standard csomag, hogy két, illetve a 4490 forintos prémium csomag, hogy négy képernyőn nézzünk filmeket egyszerre, mindez a szándékaik szerint egy háztartásra vonatkozik. Egy hónappal később, a cég első negyedéves jelentése után mélyrepülésbe kezdtek a részvényeik, miután kiderült, hogy csökkent az előfizetőik száma. Így egyértelműnek tűnt, hogy a reklámokat is sugárzó, olcsóbb csomag bevezetése mellett felgyorsítják a jelszómegosztás felszámolását.

Vannak kutatások, amelyek szerint ez a jelenség az amerikai előfizetők ötödét, esetleg harmadát érinti, de akad kisebb mintán elvégzett felmérés, ami nyolcvannégy százalékra teszi a megosztók arányát az országban.

Nem örül a Netflix, hogy a haverunk előfizetését használjuk – lépni fognak Nem ritkaság, hogy több háztartás használ egy Netflix-fiókot, ám a szolgáltató türelme ezzel kapcsolatban most fogyott el.

Az USA-tól délre már március közepe óta igyekeznek megtalálni a megoldást erre a problémára, azonban a The Verge cikke szerint az előfizetőik nem érzik úgy, hogy megfelelően tájékoztatták volna őket. Pedig a cég a weboldalán elég egyértelműen fogalmaz: három dollárnyi, vagyis körülbelül ezer forintnyi összegért egy vagy két, a lakásukon kívül élő embernek igényelhetnek extra előfizetést a chileiek, peruiak és Costa Rica-iak, akik a korábban megnézett filmjeik listáját is átmásolhatják az új fiókjukba. Ezzel szemben az érintettek közül van, aki minderről semmilyen tájékoztatást nem kapott, illetve vannak, akik a figyelmeztetéseket egyszerűen továbbnyomják, és nem történik semmi az előfizetésükkel. A cég ügyfélszolgálatán dolgozó munkatárs megerősítette, hogy ha felhívják őket azzal, hogy épp utazik egy családtag, akkor engedélyezik, hogy az továbbra is ingyenesen netflixezzen. A vállalat szóvivője pedig azt mondta, hogy másfél éve dolgoznak ezeken a megoldásokon, és idáig "elégedettek a reakciókkal".

(Borítókép: Cardmapr.nl/Unsplash)

Kipróbáltuk az appot, ami segít kiigazodni a streaming-káoszban A Plex-szel ki lehet deríteni, hogy melyik film melyik streaming platformon érhető el.


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
OGA: az UFO-kat állítólag begyűjtő szervezet és az együttműködésük Amerika nagyvállalataival
OGA: az UFO-kat állítólag begyűjtő szervezet és az együttműködésük Amerika nagyvállalataival
A CIA alá tartozó OGA eddig világszerte legalább kilenc űrjárművet gyűjtött be – ebből kettő tökéletes állapotban van – állítja több tanú is. Mindettől nem függetlenül a Szenátus után most a Képviselőházon múlik az “UFO-törvény sorsa”, ami kihívásokkal néz szembe elsősorban annak kapcsán, hogy nehezményezik, hogy a magánszereplőknek is ki kellene adniuk a nem emberi intelligenciára utaló tárgyi és biológiai bizonyítékokat.
Jövőre ChatGPT-képzés indul egy magyar egyetemen
Jövőre ChatGPT-képzés indul egy magyar egyetemen
A kecskeméti Neumann János Egyetem az eddig online ChatGPT-kurzusokat kínáló magyar startuppal, a Promptmasterrel együtt indítja a szabadon választható képzést 2024 tavaszán.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.