Több Teslából is kispórolták az USB-csatlakozót, de a tulajdonosoknak erről nem szóltak

2021 / 11 / 13 / Bobák Áron
Több Teslából is kispórolták az USB-csatlakozót, de a tulajdonosoknak erről nem szóltak
Az elmúlt napokban több újdonsült Tesla-tulajdonos is azzal szembesült, hogy a vadonatúj autójában az USB-csatlakozó helyén csak egy lyuk van, így nem tudja az autóban tölteni a telefonját. Az Electrek szerint a Tesla erről nem értesítette előre a vásárlókat, így csak akkor szembesültek a problémával, amikor átvették az autójukat.

A lap információi szerint az probléma a november 11. után leszállított Model 3-akat és Model Y-okat érinti. A vásárlók beszámolói alapján a legtöbb esetben a középkonzol USB-C-csatlakozója hiányzik, de volt olyan tulajdonos is, akinek az autójából a hátsó üléseknél található USB-csatlakozó is eltűnt. A portok eltűnésének oka a globális chiphiány, ami miatt korábban a Tesla kénytelen volt az utasoldali állítható deréktámaszt is kivenni a Model Y és Model 3 autókból.

Az Electrek szerint bár néhány vevőt időben értesítettek, sokan csak akkor tudták meg, hogy az autójuk USB-csatlakozó nélkül érkezik, amikor átvették a megrendelést. Az egyik vásárló azt az információt kapta, hogy a kocsiba utólag beszerelik majd a hiányzó portot, a Tesla ügyfélszolgálata szerint viszont erre csak december környékén kerülhet majd sor.


(Fotó: Electrek)

A globális chiphiány rendkívül érzékenyen érintette az autóipart: a CNBC szeptemberben arról írt, hogy az AlixPartners tanácsadó cég becslései szerint 2021-ben összesen mintegy 7,7 millióval kevesebb autót gyártanak le az ellátási nehézségek miatt, amely idén összességében mintegy 210 milliárd dolláros bevételkiesést okoz a piaci szereplőknek. Amíg a Tesla esetében az USB-csatlakozók hiánya inkább csak apróbb kellemetlenség, más gyártóknak ennél sokkal komolyabb kompromisszumokat kellett kötniük: ahogy arról néhány nappal ezelőtt beszámoltunk, a BMW például több modellben az érintőkijelzőket is kénytelen volt elhagyni, a Ford, a Volkswagen és számos más gyártó pedig ideiglenesen leállította egyes modellek gyártását.

(Borítókép: Gao Yuwen/VCG via Getty Images)

További cikkek a témában:

Újabb áldozatai vannak a chiphiánynak: BMW-k és iPadek Az autósoknak az érintőképernyőkről kell lemondaniuk, míg a táblagépeket az iPhone-ok oltárán áldozzák fel.

Autógyárak állnak meg, késnek a kiszállítások a vevőkhöz, mert nincs elég autóipari chip Akár több évig tartó káoszt is okozhat az autóiparban a chiphiány.

A globális chiphiány az okostelefon-piacot is elérte Emiatt egyre több cég korlátozza termelését, és az árak is emelkedni kezdtek.  


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Felszerelték a B-2 Spiritet az USA legújabb atombombájával
Felszerelték a B-2 Spiritet az USA legújabb atombombájával
Remélhetőleg sosem fogják élesben bevetni.
“Elképzelhetetlen” veszélyben a kereskedelmi repülőjáratok az egyre hevesebb GPS-támadások miatt
“Elképzelhetetlen” veszélyben a kereskedelmi repülőjáratok az egyre hevesebb GPS-támadások miatt
A kereskedelmi járatok a Közel-Kelet felett “elképzelhetetlen” fenyegetéssel szembesülnek újabban: a GPS-rendszert ért, eddig példátlan “spoofing” támadások miatt szeptember óta több tucat esetben hibásodtak meg a navigációs rendszerek. A helyzetet rontja, hogy egyelőre nem lehet pontosan tudni, ki áll a támadások mögött, és ezek elhárítására sincs jelenleg ötlet.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.