Túl van első sikeres repülésén a világ legfuturisztikusabb légitaxijának prototípusa

2022 / 01 / 17 / Palotai Nándor
Túl van első sikeres repülésén a világ legfuturisztikusabb légitaxijának prototípusa
Az angol Bellwether által fejlesztett eVTOL mintha csak egy új sci-fi sikerfilm képkockáiról szökött volna meg.

légijármAz elmúlt években már egyre sűrűbben hallani az úgynevezett eVTOL-okról, azaz olyan – leginkább rövidtávú, városi közlekedésre szánt – elektromos hajtású repülőeszközökről, melyek képesek a függőlegesen fel- és leszállni. A formájukban sok esetben a drónokat idéző eVTOL-ok között sokféle, különböző feladatra szánt koncepciót láthattunk már, a versenyzésre szánt légimotortól, a versenyautókat idéző, lebegő sportkocsikon át, a városi taxik kiváltására tervezett légiautókig szinte mindennel előhozakodtak már különböző, merészebb fantáziájú startupok.

A különböző, futurisztikus és merész célokat kitűző startup között azonban kevés olyan cég van, mely ennyire rövid idő alatt ilyen látványos eredményeket érne el, mint az angol Bellwether. A 2019-ben, négy egyetemi évfolyamtárs által alapított cég ugyanis kevesebb, mint 2 év alatt jutott el a jármű puszta ötletétől, az első működő – egyelőre a sorozatgyártásra szánt verzióhoz képest feleakkora – prototípus levegőbe emelkedéséig.

Az angol startup járműve, a Volar még tavaly novemberben, Dubaiban hajtotta végre az első, sikeres repüléseit, azonban a Bellwether erről csak decemberben számolt be, felvételeket pedig egyáltalán nem is tettek közzé az eseményről, egészen pár nappal ezelőttig szúrta ki az autoevolution.com. A Volar kisméretű prototípusa az elmúlt egy évben kötelekkel biztosítva, beltéri teszteken vett részt, ezeket követte az éles, szabadtéri próba, ahol végül nyolc alkalommal emelkedett a levegőbe a jármű. A tesztrepülések során a prototípus 4 méter magasságba emelkedett, és 40 km/óra sebességre gyorsult fel.

A prototípushoz képest a teljes méretű Volar négy-öt utas szállítására is alkalmas lesz, akiket 915 méteres utazómagasságban, akár 220 km/órás sebességgel fog tudni eljuttatni a célállomásra. Az átlag autóknál másfél méterrel szélesebb, 3,2 méter széles légitaxinak a tervezők 60-90 perces működési időt, és összesen 600 kilogramm felszállósúlyt ígérnek.

A Bellwether csapatának gerincét alkotó Kai-Tse Lin és alapítótársa, Daniel Chen már rendelkezett némi tapasztalattal az eVTOL-ok területén. A páros ugyanis már 2013-ban elkezdett kacérkodni egy hasonló jármű gondolatával, melyet végül meg is építettek, és ami a Gazelle nevet kapta és két évvel később, 2015-ben debütált Tajpejben, a Nemzetközi Fiatal Tervezők Kiállításán (YODEX). Ugyan Lin elmondása szerint az a jármű még inkább csak lebegni tudott, mint repülni, az ekkor szerzett tapasztalatokra támaszkodva tudták megalapítani a Bellwethert. A startup ugyan még alig lesz két éves, de a tavalyi évben már összesen nagyjából egymillió amerikai dollárt kapott különböző befektetőktől, így nem lehetetlen, hogy a 2030-as években már látni is fogunk egy-egy Volart a levegőben.

(Fotó: Bellwether Industries)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Az “új Concorde” – így emelkedett levegőbe a következő generációs szuperszonikus kereskedelmi gép
Az XB-1 a Concorde óta az első nem katonai szuperszonikus repülő, amely visszahozhatja a szuperszonikus kereskedelmi repülés korszakát. A gép most először emelkedett a magasba, amiről videó is készült.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.