A halogéntartalmú szénvegyületek olyan szénhidrogén-származékok, melyekben a hidrogénatomok egy részét halogénatomok helyettesítik. Ez így ugyan elég ártatlanul hangzik, de akad egy csoport, a CFC, amelyek gyengítik a bolygót körül vevő ózonréteget. A CFC egyébként a Freonok egyik alcsoportja, és ez utóbbi nem tudományos elnevezés, hanem a DuPont cég bejegyzett védjegye bizonyos anyagokra, melyeket jellemzően hűtőgépekben vagy spray-k hajtógázaként használtak.

1987-ben sikerült kimutatni a kapcsolatot a CFC-k és az ózonréteg gyengülése között, aminek eredményeként megszületett egy, az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) által gondozott nemzetközi egyezmény, a montreali jegyzőkönyv, amely 1989-ben lépett életbe, és korlátozta a szóban forgó gázok kibocsájtását. A montreali jegyzőkönyv a környezetvédelmi diplomácia egyik nagy és (relatíve) korai sikere volt, egy csapat tudós annak is utánajárt, hogy miként festene egy olyan alternatív világ, ahol ez a jegyzőkönyv nem készül el, vagyis az emberiség semmit sem tett volna az ózonréteg megmentéséért. Erről a lenti cikkünkben írtunk:

Már a nyakunkon lenne a világvége, ha annak idején nem tiltják be a halogénezett szénhidrogén-származékokat A kutatók a montreali jegyzőkönyv hatásának vizsgálatakor arra jutottak, hogy a CFC-k betiltása nélkül már felperzselődött volna a bolygó, és a klímaválság ellen esélyünk sem lenne.

Épp a fentiek miatt meglepő, hogy mint arról a Science Alert beszámol, öt ilyen ózonréteget lebontó vegyi anyag légköri koncentrációja rekordmagasságot ért el. A kutatók hozzáteszik, hogy ezek az eredmények

“bár aggasztóak, korai figyelmeztetésnek tekintendők. Mind az öt CFC hatása az ózonréteg gyógyulása szempontjából még mindig csekély.”

Ettől független természetesen még jó lenne ismerni a növekedés okát, már csak azért is, mert ezek az anyagok hatással vannak az emberi egészségre, sőt a globális felmelegedésre is.

A mostani eredmények úgy születtek, hogy kutatók olyan területekről származó levegőmintákat elemeztek, amelyek távol esnek a CFC-k ismert forrásaitól vagy bármilyen ipari kibocsátástól. Példa erre a Cape Grim obszervatórium Tasmania távoli nyugati partján.

A 2010-2020 közötti időszakra vonatkozoztatva két fő megállapítás született: a CFC-13 és a CFC-113a koncentrációja folytatta a korábban megfigyelt – és rejtélyes – növekedését, sőt a CFC-113a növekvő koncentrációja 2016 körül még fel is gyorsult. Másodszor, a CFC-114a és a CFC-115 koncentrációja stabil volt a 2000-es évek óta, míg a CFC-112a koncentrációja még csökkenni is kezdett. 2013-2014 körül azonban mindegyik növekedésnek indult. Összességében az eredmények megnyugtatóak, hiszen ezen kibocsátások önmagukban csak nagyon csekély, körülbelül 0,002 százalékos veszteséget eredményeztek a globális sztratoszférikus ózonban, viszont kérdés a növekedés oka. Már csak azért is, mert a már a légkörben lévő CFC-k melegítő hatása 2020-ban már megközelítette Svájc teljes CO₂-kibocsátását. És ha ezek a kibocsátások továbbra is felfelé haladnak, az éghajlatváltozáshoz való hozzájárulásuk is növekedni fog.

Mint a kutatók megállapították, az öt CFC közül három (CFC-113a, CFC-114a és CFC-115) más vegyi anyagok gyártása során is megjelenhet, és az előbbiek gyártása a montreali jegyzőkönyv szerint megengedett – ilyen anyagok leginkább a fluorozott szénhidrogének vagy a HFC-k. A HFC-k számos alkalmazásban váltották fel a CFC-ket ózonbarát alternatívaként. A CFC-khez hasonlóan azonban ezek is üvegházhatású gázok, és termelésüket számos országban csökkentik a Montreali Jegyzőkönyv 2016-os Kigali-módosítása értelmében. A HFC-k gyártása a fejlődő országokban a CFC-k 2010-es betiltása után indult meg igazán, ami időben nagyjából megfelel az észlelt kibocsjátás növekedésének.

Rejtély azonban, hogy miért növekedett a két másik CFC, a CFC-13 és a CFC-112a szintje, és a kutatók szerint önmagában az a tény, hogy nem ismerjük ezek forrását, aggodalomra ad okot.

(Kép: Pixabay/stevepb)