Košťák és munkatársai a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményeiben találták meg a régóta elveszett kövületet még 2019-ben, miközben a tintahalak őseinek maradványai után kutattak.

A kövületet eredetileg Kretzoi Miklós magyar paleontológus fedezte fel 1942-ben, aki mintegy 30 millió éves kalmárként azonosította és Necroteuthis hungarica névre keresztelte.

A későbbi kutatók azonban azt állították, hogy ez inkább egy tintahal őse lehet. 1956-ban, a magyar forradalom idején a Nemzeti Múzeum leégett, a kövületről pedig mindeni úgy gondolta, hogy ott veszett a lángok között. Az újra felfedezés most nagy meglepetést okozott a terület tudósai között. "Nagyszerű pillanat volt, hogy valami olyasmit találtunk, amit korábban elveszettnek hittünk" - mondta Košťák az újra felfedezésről.

  A drakula-papagájok valóban léteznek, és nagyon veszélyesen néznek ki A drakula-papagáj egy papagáj testével és egy keselyű fejével a egyszerre félelmetes és gyönyörű. De vajon valóban igazak a Jamaica esőerdeiben élő vad törzsek legendái, az éji órákban szabadban alvók nyaki vénáit feltépő, és onnan lakmározó vérivó papagájokról? (Majdnem, csak ilyen törzsek, legendák, és szörnyűségek nincsenek, bár a drakula-papagájok tényleg léteznek.)

Kretzoinak igaza volt

A kutatók a felfedezést követően pásztázó elektronmikroszkóppal tanulmányozták a kövületet, és geokémiai elemzést végeztek. Először azt találták, hogy Kretzoi kezdeti fajta-azonosítása helyes volt: a kövület valóban egy tintahaltól származik, nem pedig egy tintahal ősétől. Az állat belső héja avagy gladiusa, amely testének gerincét képezi, körülbelül 15 centiméter hosszú volt, ami arra utal, hogy a tintahal kb. 35 cm hosszúra nőtt a karjaival együtt. Ez csak egy kicsivel nagyobb, mint a modern vámpírkalmár, amelynek teljes testhossza körülbelül 28 cm.

A fosszíliát körülvevő üledékben nem mutatták ki olyan mikrofosszillák nyomait, melyek gyakoriak a tengerfenéken, ami arra utal, hogy a tintahal nem sekély vizekben élhetett. A kutatók az üledékben talált szén szintjének változásait is megvizsgálták, és megállapították, hogy a kövület valószínűleg oxigénhiányos, vagy alacsony oxigénszintű környezetben keletkezhetett. 

Ezek a körülmények az óceán mélyének feneke közelében jellemzőek. A kutatók megvizsgálták azokat a kőzetrétegeket is, melyekben a kövület a mai Budapesthez közeli lelőhelyén annak idején lerakódott. Azt is sikerült megállapítani, hogy a tintahal valószínűleg nem maradt volna életben az akkori sekélyebb tengerekben, mivel a sekély tengeri lelőhelyeken nagyon magas volt egy olyan plankton szintje, amely alacsony sótartalmú, magas tápanyagtartalmú környezetben virágzik. Ezek olyan körülmények, melyeket a mai vámpír tintahal sem tud elviselni. 

A Monterey-öböl kutatóintézetének kutatói végül igazságot szolgáltattak a vámpír tintahalaknak, mivel azt is felfedezték, hogy míg a mélytengerben prédára lesnek, ezek a tintahalak nem is viselkednek, olyan rémálom-ragadozókként, mint amit a nevük sugall.

Leginkább örök sötétségben lévő élőhelyeiken várják, hogy valamiféle szerves anyag hulljon alá, melyet nyálkával borított szívóikkal fognak el.