Christopher Onken és csapata harmincnégymilliárd naptömegűre becsüli a fekete lyuk súlyát, illetve szerintük az minden egyes nap egy napnyi tömegű anyagmennyiséget elnyel – írja a Phys.org. „A fekete lyuk tömege mintegy nyolcezerszerese egy, a Tejútrendszer közepén található fekete lyuk tömegének” – mondja Onken. Valamint hozzátette,
ha a galaxisunk magjában található objektumnak ekkora étvágya lenne, a Tejútrendszer csillagainak kétharmadát már bekebelezte volna.
A csapat 2018-ban azonosította az SMSS J2157 jelű kvazárban található fekete lyukat; akkoriban a világegyetem még csupán 1,2 milliárd éves volt, amiből jelen fekete lyukat rejtő kvazárról elindult felénk a fény. Ez a mostani a valaha azonosított legfényesebb kvazár, a benne lévő fekete lyuk pedig a számítások alapján a legnagyobb, amelyet a világegyetem ilyen korai történetéből megállapítottak. Mivel az egyelőre tisztázatlan, hogy miképp tudtak ilyen hatalmasra nőni az efféle ősi objektumok, ezért a kutatók tovább keresik a hasonló fekete lyukakat. Fuyan Bian, az Európai Déli Obszervatórium munkatársa, a tanulmány szerzője szerint a fekete lyukak étvágya nagyban függ meglévő tömegüktől, vagyis könnyen lehet, hogy mivel
ez a mostani fekete lyuk különösen nagy, egykor rekorder lehetett.
A hasonló égitestek elemzése különösen fontos, ha szeretnénk jobban megérteni a világegyetem korai történetét. Kérdés, hogy az SMSS J2157 kivételes objektum volt-e, vagy akkoriban több fekete lyuk is hasonló ütemben vonzotta magához az anyagot.
Milyen egy csillapíthatatlan étvágyú fekete lyuk?
Erre a kérdésre talán egy 2015-ös megfigyelés válasza a legszemléltetőbb, amerikai űrkutatók ugyanis ekkor azonosították a jelenséget a NASA NuSTAR röntgencsillagászati műholdjának felvételén. (Felfedezésükről az Astrophysical Journal című szaklap is beszámolt.) Az ötszázötven kilométeres magasságba felbocsátott NuSTAR (Nuclear Spectroscopic Telescope Array) fekete lyukakat és más, különleges röntgenforrásokat keresett. A 2012-ben kilőtt űrteleszkóp az úgynevezett kemény röntgensugárzás tartományában vizsgálta, hogy miként képződnek és növekednek a fekete lyukak, és hogy ezek a folyamatok hogyan hatnak a képződményeknek otthont adó galaxisok fejlődésére. Az alábbi űrteleszkóp felvételein egy összeütköző galaxispár, a százharmincnégymillió fényévnyire található Arp 299 jelű képződmény látható.
Ahogy arról a Phys.org is beszámolt, mindkettő szívében egy-egy szupermasszív fekete lyuk van. A NuSTAR felvételén jól látszik, ahogy a jobb oldali fekete lyuk falánkan habzsolja az ütközés során keletkezett gázokat, míg párja vagy nyugalmi állapotban van, vagy ő is besegít, csak éppen tevékenységét eltakarja a vastag por- és gázfüggöny. Ez a felfedezés hozzájárult annak megértéséhez, hogy a galaxisok összeolvadása során mitől válnak falánkká a fekete lyukak, amelyek étvágya fontos szerepet játszik a csillagvárosok fejlődésében.
“Két galaxis összeütközésénél rengeteg gáz keletkezik, amely a csillagvárosok centrumába áramlik, és ezáltal táplálja a fekete lyukak növekedését és a csillagképződést."
"Szeretnénk megérteni azt a mechanizmust, amely a fekete lyukak étvágyát felkelti” – magyarázza Andrew Ptak, a NASA Goddard Űrkutatási Központjának tudósa, a tanulmány vezető szerzője.
(Fotó: Pixabay, Astrophysical Journal)
Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben
