A kód neve: Zoom-fáradtság

Az új koronavírus-járvány miatt számos, a mindennapjainkat alapjaiban megváltoztató intézkedést kellett hoznunk, így egyebek mellett a személyes kapcsolattartást is virtuálisra cseréltük. A fizikai távolság persze manapság nem akadály, hiszen hála a modern technológiának, mindössze egy gombnyomásunkba kerül kapcsolatba lépni szeretteinkkel. Hétvégi bulizás helyett karantén-partit tartunk, és bár elsőre mindez roppant kényelmesnek tűnik, a netes szociális érintkezés idővel fárasztóbbá válhat a valós érintkezésnél. Ez az úgynevezett "Zoom-fáradtság", ami a népszerű alkalmazásról kapta a nevét.

A "Zoom-fáradtság" annyit tesz, hogy a folyamatos képernyőbámulással szociálisan még inkább túlterheljük magunkat, mint amikor a karantén előtt hetente párszor találkoztunk másokkal.

Sonya Dreizler tanácsadó szerint a Zoom most már nemcsak egy munkaeszköz, de lényegében az egyetlen kapcsolatunk a külvilággal: egy diák például arról mesélt a Massachusettsi Műszaki Egyetem teches magazinjának, hogy miután napközben végigülte a tanórákat a webkamera előtt, utána pedig családjával és barátaival is beszélt, ugyanolyan fáradt volt, mint egy átlagos napon a karantén előtt.

Való vs. virtuális világ

Suzanne Degges-White, az Illinois Egyetem professzora az Engadget munkatársának beszélt a videós és személyes kapcsolattartás különbségeiről:

"Személyes találkákon nem nehezedik ránk nyomás, hogy produkáljuk magunkat, hiszen erre való a testbeszéd. Ám ennek nyolcvanöt százaléka nem tud érvényesülni a kamerán keresztül."

Videócsetelés közben ráadásul fokozottan ügyelnünk kell a figyelem fenntartására, nehogy túl hamar ellaposodjon a beszélgetés. Magyarán a netes társalgás sokkal több energiát kíván tőlünk mint a hagyományos. Érdekesség, hogy a Stanford Egyetem kutatói még 2014-ben utánajártak, milyen hatást válthat ki a tanulókból, ha oktatójuk hosszabb időn keresztül figyeli őket. Kiderült, hogy a produktivitásuk mellett a diszkomfort érzetük is jelentősen növekedett. A kijelzőn keresztül ráadásul egészen közelinek hatott a tanár arca, amire az agy érzékenyebb. Egy másik, az International Journal of Human-Computer Studies szaklapban megjelent kutatás szerint pedig a videókonferenciák közben beálló csend azt az érzést keltheti beszélgetőpartnerünkben, hogy a másik fél nem túl barátságos, és nem is igazán kíváncsi ránk.

„A Zoom értekezletek sokkal nagyobb figyelmet igényelnek tőlünk egy normál megbeszéléshez képest, hiszen adott esetbe egyszerre tizenöt arc néz vissza ránk a képernyőről.” - magyarázza Dr. Vaile Wright, az Amerikai Pszichológiai Szövetség klinikai kutatással foglalkozó részlegének igazgatója.

Hozzátette: az agynak sokkal keményebben kell dolgoznia, ha nem támaszkodhat nonverbális jelekre, például testbeszédre vagy érintésre.

Tippek a kimerültség ellen

Míg normál esetben életünk egyszerre több helyszínen zajlik, most kénytelenek vagyunk mindent a kanapéról lebonyolítani. Gianpiero Petriglieri, az Insead felsőoktatási intézmény professzora szerint ez olyan, mintha kizárólag a sarki kocsmában találkoznánk kollégáinkkal, ismerőseinkkel. Pteriglieri ezért azt javasolja, ne iktassunk be egy napra túl sok beszélgetést, és lehetőleg ne a hálószobában (vagy a pihenésre kijelölt helyünkön) bonyolítsuk le azokat.

A kamerát sem kell feltétlenül bekapcsolnunk, hiszen a folyamatos bámulás is felemészti energiáinkat. Illetve amikor csak lehet telefonáljunk, ami valóságos fellélegzést jelent fáradt szemeinknek és elgémberedett végtagjainknak.

(Fotó: Getty Images Hungary)