Egyre nyomasztóbb az Apple előnye a legnépszerűbb telefonok között

2023 / 03 / 19 / Bobák Áron
Egyre nyomasztóbb az Apple előnye a legnépszerűbb telefonok között
2022-ben minden eddiginél nagyobb volt a különbség az Apple és a többi gyártó között a legnagyobb darabszámban értékesített telefonok tekintetében, de egy kicsit azért a Samsungnak is van oka ünnepelni.

A Counterpoint Research piackutató néhány napja tette közzé az éves listáját a tavalyi év legnépszerűbb telefonjairól, ami még a korábbi évekhez képest is meglepően egyoldalú képet mutat: a tíz legnagyobb darabszámban értékesített telefonból nyolc iPhone, vagyis az Apple összes forgalomban levő telefonja felkerült a listára, ezek mellett viszont csak a Samsung két belépőszintű telefonjának sikerült bekerülnie az első tízbe.


A 2022-ben a legnagyobb darabszámban értékesített okostelefonok listája (Forrás: Counterpoint Research)

Mivel az Apple szokásához híven tavaly is csak szeptemberben mutatta be az új iPhone-szériát, így ahogy az lenni szokott, a lista első helyén egy korábbi modell, az iPhone 13 végzett, ami a bemutatásától kezdve egészen az új széria érkezéséig, vagyis egy éven keresztül minden hónapban a legnagyobb darabszámban értékesített telefon volt. Az iPhone 14-nek ezt a bravúrt már biztosan nem sikerül megismételnie, ami jó hír az Apple-nek, hiszen ahogy az a táblázatból kiderül, a drágább iPhone 14 Pro Max-nak - az Apple történetében első alkalommal - sikerült beelőznie eladásokban az alapmodellt, így szeptemberben, októberben és novemberben már ez volt az Apple legnépszerűbb készüléke. Bár ezt a telefont csak szeptember közepétől lehetett megrendelni, a 14 Pro Maxnak három és fél hónap is elegendő volt hozzá, hogy a teljes évet nézve is a harmadik legkelendőbb telefonná váljon, ami főként annak tükrében elismerésre méltó eredmény, hogy egy évvel korábban az iPhone 13 Pro Max még csupán a lista kilencedik helyére fért oda. Mivel a két modell (vagyis a sima iPhone 14 és a 14 Pro Max) között 300 dollár az árkülönbség, így az Apple-nél feltehetőleg azt sem bánják, hogy ezzel együtt az iPhone 14 eladásai nem alakultak annyira fényesen, hiszen az alapmodell csupán a lista hetedik helyén végzett.

A tavalyi év legnagyobb vesztese egyértelműen a Xiaomi, akiknek 2021-ben még két telefonjuk is a legkeresettebbek között volt, idén viszont egyik készülékük sem fért be az első tízbe. Az Apple mellett így a listán csak a Samsung két belépőszintű telefonját a Galaxy A13-at és Galaxy A03-at találjuk, amelyek a Counterpoint Research szerint a kedvező áruk miatt elsősorban a fejlődő országokban, így többek között a Karib-térségben, Latin-Amerikában és Indiában népszerűek. Hogy a Samsung csúcskategóriás telefonjai nem szerepelnek a listán, szintén nem újdonság - erre utoljára 2018-ban volt példa, amikor az S9-széria mindkét változata az első tízben végzett -, a koreai gyártónak egy kevés oka mégis van az ünneplésre, hiszen a tavalyi évvel ellentétben idén két telefonjuk is felkerült a listára, ráadásul az A13 az igen előkelő negyedik helyet szerezte meg.

(Borítókép: Bobák Áron/Rakéta.hu)

Az 570 ezer forintos kérdés: megéri-e új iPhone-t venni? Tartogat-e újdonságokat az iPhone 14 Pro valakinek, aki már a sokadik iPhone-ját nyúzza? És mit tud mutatni a készülék egy olyan felhasználónak, aki az elmúlt években szinte az összes itthon bemutatott androidos csúcskészüléket kipróbálta? A Rakéta két szerzője két radikálisan különböző nézőpontból vizsgálta meg az Apple szeptemberben bemutatott új telefonját, de végül mégis egészen hasonló következtetésekre jutottak.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Bárkit szuperhőssé változtat a minden terepen használható exoszkeleton
Bárkit szuperhőssé változtat a minden terepen használható exoszkeleton
Az állóképesség már nem szükséges követelmény az extrém túrázáshoz – legalábbis ezt ígéri a sci-fiből szalajtott, AI-vezérelt exoszkeleton.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.