Ahogy korábban már írtunk róla, a Holdon meglepően nagy mennyiségben található meg az oxigén, ami becslések szerint mintegy százezer évre lenne elegendő az egész emberiség számára. A probléma, hogy az égitesten található oxigén ásványi anyagokban van megkötve oxidok formájában, így ahhoz, hogy fel lehessen használni, először is ki kell termelni valahogy.
Ennek megoldására az elmúlt években számtalan elképzelés született már, nem véletlenül, hiszen a helyben előállítható oxigén számos problémát oldana meg egyszerre: a folyamatos emberi jelenlét biztosítása mellett az űrhajók hajtóművéhez szükséges üzemanyagot is helyben állíthatnák elő, a melléktermékként keletkező fémből pedig különböző eszközöket lehetne gyártani.
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor az Európai Űrügynökség lehet az első, akik a gyakorlatban is elkezdhetik ennek megvalósítását, hiszen a nemzetközi szervezet a napokban kiválasztotta azt a konzorciumot, amely megtervezheti és legyárthatja a holdkőzetekből oxigént előállítani képes eszköz prototípusát. A Thales Alenia Space által vezetett konzorciumot összesen öt cég alkotja: a Thales mellett tagja a spanyol AVS, az amerikai Redwire Space európai részlege, valamint a brit Open University és a Metalysis - utóbbi korábban már önállóan is kísérletezett olyan eszközzel, ami az oxigén kitermelésére alkalmas.
Az ESA elvárásai szerint a kísérleti eszközt 2030 környékén küldhetik el a Holdra, ahol 50-100 gramm oxigént kell kitermelnie a regolitból, vagyis a kőzetminta oxigéntartalmának mintegy 70%-át. Erre tíz nap fog rendelkezésre állni, és elvárás továbbá, hogy az eszköz pusztán a saját napelemei által termelt energiából képes legyen végrehajtani a feladatot. Ahogy a hírről beszámoló Interesting Engineering megjegyzi, az 50-100 grammnyi oxigén elhanyagolható mennyiségnek számít, hiszen egy embernek nagyjából 5 gramm oxigénre van szüksége ahhoz, hogy 10 percig tudjon lélegezni.
Az ESA a kísérleti eszköz tapasztalatai alapján fogja eldönteni, hogy érdemes-e teljes nagyságú oxigéntermelő telepeket létrehozni a Holdon, amelyek akár már a 2030-as évek első felében megkezdhetik a működésüket. David Binns, az ESA Párhuzamos Tervezési Intézményének rendszermérnöke ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az oxigén helyben való kitermelése forradalmi átalakulást hozhatna a holdmissziók szempontjából, hiszen lehetővé tenné a missziók számára, hogy az asztronauták úgy élhessenek akár egészen hosszú ideig az égitesten, hogy ehhez nem kell hosszú és költséges ellátási láncokra támaszkodniuk.
(Borítókép: az ESA Large Logistics Lander leszállóegységéről készült illusztráció, Fotó: ESA)
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR