A Bitcoin rejtélyes kitalálója immár az egyik leggazdagabb ember a világon
2021 / 04 / 14 / Felkai Ádám
A Bitcoin rejtélyes kitalálója immár az egyik leggazdagabb ember a világon
Satoshi Nakamoto kétségtelenül a 21. század egyik legrejtélyesebb, de legnagyobb hatású figurája.

Nakamoto nem csak a Bitcoin elnevezésű kriptopénz megalkotója, de az első blokklánc adatbázis készítője is – és ezzel jelentősége jócskán túlmutat még ezen az új valután is, hiszen ez lett az alapja számos későbbi technológiának, kriptopénznek, valamint NFT-nek egyaránt. (Hogy mi az a blokklánc, azt a lenti cikkünkben foglaltuk össze.) Nakamoto a Bitcoint 2009. január 3-án bocsátotta ki, közvetlen a 2008-as amerikai bankválságot követően, és a személyét illetően rengeteg találgatás született. Sőt sokszor tűnt úgy, hogy sikerült beazonosítani az önmagát 2012-ben a P2P Foundation profiljában 37 éves japán férfinek valló figurát. Egyesek szerint azonban nem csak az kérdéses, hogy Nakamoto tényleg japán-e (akadtak, akik például a magyar származású Nick Szabóval azonosították), de az sem jelenthető ki biztosan, hogy egyetlen emberről, nem pedig egy csapatról van szó.

Biztosan Gucci a pulcsi, ha segít a Bitcoin mögötti technológia Sokan emlékeznek még a bitcoin 2017-es árfolyamrobbanására, akkor egészen húszezer dollárig száguldott a legismertebb kriptopénz, kevesebben vannak azok, akik azóta is kitartanak, a felfutást követő összeomlás óta is tartogatják a coinokat. Ez a piac valóban olyan, mint a hullámvasút, a digitális pénzek mögötti technológia azonban igazi sikertörténet, sorra hódít meg újabb és újabb területeket, bemutatjuk a blokklánc működését, és eddigi eredményeit.

Amit tudunk róla, az általa írt kódból fejthető vissza – Dan Kaminsky, biztonsági szakember ez alapján úgy véli, hogy Nakamoto vagy egy zsenit jelöl vagy egy egész csapatot. Valamint azokból az emailváltásokból is vonhatunk le némi következtetést, amely Nakamoto és a Bitcoin korai fejlesztői között született. Összességében azonban mindez nem túl sok információ, és a 2011 áprilisában az internetről eltűnt Nakomotóval kapcsolatban több a kérdőjel, mint a biztonsággal megtehető állítás. Pár dolgot megtudhattunk a magyar származású, de Floridában fejlesztőként dolgozó Hanyecz Lászlótól, aki a Bitcoin indulása táján „dolgozott” (mindjárt kiderül, miért került ez a szó idézőjelek közé) együtt Nakamotóval. Hanyecz egyébként nem csak kódolta a Bitcoint, de ő volt az első, aki tényleges költött is ilyen kriptovalutát, amikor 10 000 BTC-t fizetett két pizzáért (ami ma csekélyke 193 milliárd forintnak felelne meg).

Van már 5G-s telefonod?
20% Van
68% Nincs
11% Még nincs, de tervezem, hogy a következő egy évben veszek

Hanyecz a közte és Nakamoto közti emailezésről a Business Insidernek beszélt: ez alapján a Bitcoin atyja kicsit furának tűnt, ami azzal kezdődött, hogy a fejlesztést Hanyecz hobbiként végezte, mert emellett volt egy normális, fejlesztői állása is, ám ehhez képest Nakamoto sokszor kezelte őt úgy, mintha az alkalmazottja lenne. Amellett pedig hogy Nakamoto mindig lerázta magáról a személyét illető bárminemű kérdéseket, és soha semmilyen apróságot nem osztott meg magáról, még kifejezetten paranoisának is tűnt – ami Hanyecz szerint utólag érthető is, hiszen ha akkor feltöri valaki a Bitcoint, ma semmi sem lenne ebből a kriptovalutából. Érdekes még, hogy Nakamoto egyáltalán nem örült annak, hogy Hanyecz Bitcoint is bányászott, sőt megkérte, hogy vegyen vissza kicsit ebből a tevékenységből, mert Nakamoto inkább közösséget próbált építeni, valamint a kereskedelmi felhasználásra helyezte volna a hangsúlyt, és tisztában volt azzal, hogy a bányászatból csak páran fognak meggazdagodni.

A Bitcoin.com számításai szerint pedig – elviekben legalábbis – Nakomoto igencsak meggazdagodott, különösen most, hogy ennek a fizetőeszköznek így megugrott az árfolyama. A lap a számításait arra alapozza, hogy Nakamoto a becslések szerint a Bitcoin indulásakor 750 000 és 1,1 millió közötti BTC-t bányászhatott, amit sosem költött el. Ez az összeg a mai árfolyamon több mint 59 milliárd dollár körüli vagyont jelent – ami már elég ahhoz, hogy a Forbes 2021-es, dollármilliárdosokat rangsoroló listáján a Bitcoin rejtélyes atyja megszerezze a 19. helyet, vagyis eggyel magasabban szerepeljen, mint Michael Bloomberg. Természetesen a Forbes Nakamotót nem vette fel a listájára, épp azért mert semmit sem tudni róla. És természetesen ez a teoretikus helyezés is csak akkor igaz, ha Nakamoto hozzáfér továbbra is a Bitcoinjaihoz.

(Kép: Pixabay)

További cikkek a témában:

Az összes megtakarítását elveszítette, mert rossz alkalmazást töltött le a telefonjára Phillipe Christodoulou csak egy kriptotárcához tartozó alkalmazást töltött le az App Store-ból, de néhány pillanat alatt az összes bitcoinja felszívódott. A férfi 180 millió forintnak megfelelő összeget vesztett el, és nem ő volt mostanában az egyetlen, aki így járt.

Egy tech-milliárdos szerint a Bitcoin olyan fegyver lehet, amit Kína Amerika ellen vet be A szóban forgó milliárdos nem is akárki: Peter Thiel a Facebook első külsős alapítója, aki még a magyar médiaviszonyokra is hatással volt – most pedig keményen beszólt a Google-nek és az Apple-nek is, és kifejtette félelmét a kriptovalutákkal kapcsolatban is.

Volt gulág helyén épül Bitcoin bányászhotel az Északi-sarkon Régen munkaszolgálatos foglyok bányásztak rezet Norilszkban, most Bitcoint fognak bányászni a hatalmas központban, ahol cégek bérelhetnek szervereket az ügyleteikhez. A kriptobányászat rendkívüli energiaköltségeinek csökkentése érdekében a világ legtávolabbi sarkában is bányákat nyitnak a cégek.


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.