A Boeing leállította a 737 MAX forgalmazását, de most egy új probléma miatt

2021 / 04 / 30 / Felkai Ádám
A Boeing leállította a 737 MAX forgalmazását, de most egy új probléma miatt
A 737 MAX hosszú kihagyás után térhetett vissza a levegőbe, azonban most egy újabb probléma bukkant fel, ami miatt a Boeing leállította gép forgalmazását.

Enyhe kifejezés, hogy a Boeing legkelendőbb gépe, a 737 MAX kapcsán egyik botrány éri a másikat. A gépet korábban azután vonták ki a forgalomból, hogy egy 737-es lezuhant 2018-ban Indonéziában – a balesetben 189 utas vesztette életét –, és 2019-ben pedig egy másik 737-est ért szerencsétlenség Etiópiában: ekkor 157 ember halt meg – erről már mi is írtunk korábban (lent). A linkelt cikkünkben írunk arról is, hogy mint utóbb kiderült, ezeket a tragédiákat egy szoftver (Manőverkarakterisztikai Rásegítő Rendszert (MCAS) okozta, aminek a létezéséről a pilóták nem is tudtak. Ahhoz ugyanis, hogy ezzel a rendszerrel repülhessenek, a pilótákat hosszabb és költséges utánképzésre kellett volna küldeni.

Az USA légügyi hivatala összejátszhatott a Boeinggel, hogy a 737 MAX ismét repülhessen Arra a következtetésre jutott egy szenátusi vizsgálat, hogy az Egyesült Államok légügyi hivatala, az FAA összejátszott a Boeinggel, hogy a vállalat 737 MAX gépe ismét repülhessen. A 737-et azután kényszerítették földre, hogy több légi balesetben összesen 346 ember halt meg a fedélzetén.

Ezt követően először az Egyesült Államokban, aztán (szigorú feltételek mellett) Európában is engedélyezték, hogy a 737 MAX ismét elrugaszkodhasson a kifutók aszfaltcsíkjairól. A visszatérés, különösen Amerikában azonban nem volt dicsőséges, hiszen ezt az USA légügyi szervét (FAA) is érintő korrupciós vádak árnyékolták be, amiről szintén a fenti cikkben lehet bővebben is olvasni. A vállalat azonban elvileg optimistán tekinthetett a jövőbe, hiszen 2021 második felétől azt várják, hogy Kína is visszavonja a 737-esek földre kényszerítését, valamint több korábbi prognózis szerint a járvány lecsengése után talán a turizmus is visszapattanhat a korábbi szintre. Ebbe a derűs képbe rondított bele egy újabb technikai baki, ami független ugyan a MCAS rendszertől, de azért komolyabbnak tűnik annál, mint ahogy azt a Boeing még április elején bemutatta.

Mint arról a Reuters beszámolt, április elején több légitársaság is tucatjával vonta ki a MAX-okat a szolgálatból, miután kiderült, hogy a cockpitban az elektronika földelését érintő probléma kicsit kiterjedtebb, mint az elsőre feltételezhető volt (nem egy, de három helyet is érintett a pilótafülkében). A hiba egyébként az újabban gyártott repülőket, a piacon elérhető 737 MAX-ok ötödét érinti. A Boeing kezdetben úgy nyilatkozott, hogy a javítás néhány órát, de legfeljebb pár napot vehet igénybe, és valószínűleg azért keletkezett a hiba, mert tavaly, amikor a 737 MAX gyártása újraindult, lecserélték a szigetelőanyagot. Korábban a vállalat egyébként úgy kalkulált, hogy 2022 elejére fokozatosan felpörgetik a MAX-ok gyártását (a kiindulási szám nem ismert, de az elemzők szerint havi 4 gép lehet jelenleg körülbelül) havi 31 gépre – ennek a tervnek tehet be a mostani döntés.

A Boeing a héten ugyanis bejelentette, hogy leállítják a 737 MAX-ok kiszállítását. Az amerikai légügyi hatóság, a korábban már említett, és a korrupciós botrányban is érintett FAA szintén a héten kiadott egy új direktívát, ami a hiba kijavításához köti, hogy a MAX visszakapja a repülési engedélyét. A hatóság szerint a probléma 109 repülőgépjáratot érint a világon, azt viszont nem tudni, hogy a le nem szállított modellekből mennyit kell még kijavítani. Dave Calhoun, a vállalat vezérigazgatója pedig a legutóbb úgy nyilatkozott, hogy nem tudja megjósolni, hogy mikorra sikerülhet elhárítani ezt a hibát. Calhoun szerint egyébként a nemzetközi turizmus is lassan fog csak magához térni részben a járvány (az indai helyzet), részben az USA és a Kína közötti feszült viszony miatt.

A Boeing részvényárfolyama 2,4 százalékot esett egyébként azt követően, hogy kiderült, a vállalat zsinórban a hatodik negyedévet zárta veszteséggel – ami 353 millió dollár veszteséget jelent az első idei negyedévben. Ez talán soknak hangzik, de valójában kismiska a tavalyi, ezen időszakot érintő 1,7 milliárd dolláros veszteséghez képest. Mióta a Boeing visszakapta a repülési engedélyt, 85 darab 737 MAX-ot szállítottak le.

(Kép: Flickr/SAUD AL-OLAYAN)

További cikkek a témában:

Az EU szabályozószerve szerint feltételekkel, de ismét repülhet a Boeing 737 Max Európában Nem most fognak viszont a gépek a magasba emelkedni, mivel a végleges engedély kiadása előtt még több változtatásra is szükség lesz a 737 Max kapcsán.

346 ember halt meg eddig a fedélzetén, de most újra repülhet a Boeing 737 MAX Egy Boeing 737 lezuhant 2018-ban Indonéziában – a balesetben 189 utas vesztette életét. 2019-ben pedig egy másik 737-est ért szerencsétlenségben, Etiópiában 157 ember halt meg. Az Egyesült Államokban azonban a gép újra repülhet.

A Boeing ideiglenesen felfüggeszti a 737 MAX gyártását A Boeing bejelentette, hogy a botrányokkal, tervezési-, gyártási-, üzemeltetési- és szoftverproblémákkal küzdő 737 MAX repülőgépcsalád gyártását januártól ideiglenesen leállítják.

 


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
A VMX-1 Obsidian Iceberg hadgyakorlat már egy lehetséges csendes-óceáni hadszíntérre készül, elsősorban Kína ellen.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.