A gamerek feje is fájhat az új büntetővámok miatt

2021 / 01 / 08 / Perei Dóra
A gamerek feje is fájhat az új büntetővámok miatt
Új fejezet nyílt az USA és Kína között húzódó kereskedelmi háborúban, ami ezúttal friss büntetővámok bevezetését jelenti, melyek a különböző hardverkomponenseket is érintik, mértékük pedig kategóriától függően hét és fél százaléktól egészen huszonöt százalékig terjed.

Aki manapság videokártyát, processzort, vagy más PC-kiegészítőt szeretne vásárolni, annak eddig is mélyre kellett nyúlnia a zsebében, hamarosan pedig még inkább, mivel a büntetővámok miatt a megfizethetőbb és az eleve borsos árú termékek is tovább drágulhatnak.

Fontos változások lépnek életbe január elsejével a jótállással kapcsolatban Akár három évre is nyúlhat az eddig egyéves jótállási idő.

Az újabb áremelkedések mögött ezúttal nem a pandémia vagy a hardverek iránti extrém magas kereslet áll, hanem az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti gazdasági háború szintlépése, melynek értelmében újabb büntetővámokra készülhetünk. Ezek már a hardverkomponenseket is érinteni fogják, a New York Times értesülése szerint mértékük kategóriától függően hét és fél százaléktól egészen huszonöt százalékig terjed.

Amit valószínűleg egyik gyártó vagy forgalmazó sem tud csak úgy lenyelni, ezáltal a végfelhasználói árakban is visszaköszönnek majd.

A drágulás a GPU-k mellett minden egyéb hardverkomponens árazását érinti, így például a házak, az alaplapok, az SSD-k, a videokártyák, a tápegységek, illetve minden más kiegészítő megdrágul, ám a pontos mérték egyelőre ismeretlen. Jelenleg azért is nehéz megbecsülni az egyes termékkategóriákban bekövetkező drágulást az elkövetkező hónapokban, mert a helyzetet az időközben megemelkedett logisztikai költségek, illetve az egyes komponensek árainak emelkedése is bonyolítja.

Bár a két ország között dúló kereskedelmi háború miatt elvileg csak az amerikai árak emelkednének, mivel azonban ezekből kalkulálják ki szinte az összes régió díjszabásait, így alighanem globális drágulás jöhet, már csak a pontos mérték kérdéses. Ahogy egyelőre az is rejtély, hogy az amerikai elnökválasztással kapcsolatos bürokratikus folyamatok befejezésével az asztalra kerül-e a kereskedelmi háború kérdése, illetve vajon lesznek-e enyhítések – mindez kiderül a közeljövőben. Időközben az ASUS már bejelentette, hogy megemeli az alaplapjai és videokártyái árát, a fentiek alapján pedig valószínűleg a többi gyártó is hamarosan meglépi ezt.

További cikkek a Rakétán:

Az USA tiltólistára tette az egyik legnagyobb kínai dróngyártó céget Egyelőre még nem hoztak nyilvánosságra minden információt az üggyel kapcsolatban, de az biztos, hogy a döntés hideg zuhanyként érte a kínai DJI-t. Akárcsak azt a több tucat másik kínai vállalatot, amit az USA az utóbbi időben feketelistára tett.

Félrevezette a fogyasztókat az Apple az iPhone vízállóságával kapcsolatban Az olasz versenyhivatal tízmillió eurót vár Cupertinóból.

Ezek lehetnek az új amerikai elnök első intézkedései a környezet védelme érdekében Joe Biden a kampányban számos olyan dolgot ígért a klímaváltozás megállításával és a környezet védelmével kapcsolatban, amelyek megvalósulására feltehetőleg nem kell sokat várni, ugyanis elnöki rendeletekkel akár az első száz napban keresztülviheti őket.

(Fotó: Twitter)


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Radioaktív szivárgás Európa legnagyobb reaktorában!
Radioaktív szivárgás Európa legnagyobb reaktorában!
Az incidens a finnországi Olkiluoto 3 atomerőműben történt, Európa legnagyobb és a legerősebb reaktora.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.