A Honor olyan telefont hoz a magyar piacra, ami igazi ritkaságnak számít

2023 / 02 / 27 / Bobák Áron
A Honor olyan telefont hoz a magyar piacra, ami igazi ritkaságnak számít
Tavaly még különlegességnek számított, hogy a Huaweitől különvált Honor csúcskategóriás telefonja Magyarországon is boltokba kerül, idén viszont már menetrendszerűen érkezik a legújabb zászlóshajójuk, ami a Magic 5 névre hallgat. A kínai gyártó esetében viszont talán ennél is érdekesebb egy másik készülék, ami ugyan nem teljesen új, de a nemzetközi piacra csak most érkezett meg.

Természetesen a Honor Magic Vs-re gondolunk, amit ugyan Kínában már ősszel bemutattak, és azt is hónapok óta lehetett tudni, hogy globálisan is forgalmazni fogják, de ez mit sem von le a készülék fontosságából: a Samsung valamint a Huawei után a Honor az első gyártó, ami Európában is piacra küld egy táblagéppé szétnyitható, hajlítható kijelzős telefont, ez pedig nem csak azért fontos, mert a Magic Vs valószínűleg hazánkban is jóval olcsóbban kerül majd a boltokba, mint a Galaxy Z Fold 4, de könnyen lehet, hogy egy egész lavinát is elindít.

Ahogy azzal több cikkben is foglalkoztunk, a Honor Kínában olyannyira megerősödött, hogy eladásokban már kicsivel előzik is a Xiaomit és az Oppót, emellett pedig az elmúlt időszakban Európában is egyre komolyabb konkurenciát jelentenek a többi kínai gyártónak. Ez nem is annyira meglepő, hiszen a Honor neve még mindig jól csengő név a kontinensen, a Huaweitől való különválásuk óta pedig rendkívüli ütemben igyekeztek felskálázni a kapacitásaikat: az elmúlt két évben a cég dolgozóinak száma 8000-ről 30 ezerre nőtt, Kínában pedig több saját gyárat is nyitottak.

A tavalyi számok alapján az is tisztán látható, hogy a hajlítható készülékekben valóban nagy potenciál van: a Samsung a Foldból és a Flipből annak ellenére is valamivel többet tudott értékesíteni, mint az utolsó Note-szériából, hogy drágább készülékekről van szó, a Honor Magic Vs-nek pedig több olyan tulajdonsága is van, ami alapján méltó kihívója lehet a Samsung telefonjának. A készülék 21:9-es fedlapi kijlezőjének képaránya például sokkal közelebb áll egy hagyományos okostelefonéhoz, emellett a Magic Vs összehajtva is csak 12,9 milliméter vastag, vagyis jóval vékonyabb, mint a Z Fold 4. Ha a Honor képes lesz elfogadható eladásokat felmutatni a Magic Vs-sel, az a Xiaomit és az Oppót is arra ösztönözheti, hogy a nyugati piacra is elhozzák a saját táblagéppé szétnyitható készülékeiket, a konkurenciaharc erősödése pedig az eddig rendkívül magas árakat is lejjebb szoríthatja.

A Honor jelentősen alálicitált a Samsungnak az új hajlítható telefonjával, ami Európában is kapható lesz A Honor Magic Vs jóval szélesebb kijelzővel, ugyanakkor várhatóan jóval barátságosabb árcédulával érkezik, mint a Samsung Galaxy Z Fold 4.

Az MWC-n futólag volt lehetőségünk rá, hogy ki is próbáljuk a Magic Vs-t, ami az első benyomásaink szerint valóban hozza, amit a Honor ígér: a készülék összehajtva olyan benyomást kelt, mintha egy normál okostelefont használnánk, a kezelhetőségét pedig érdemben az sem befolyásolja, hogy néhány milliméterrel azért vastagabb, mint amit megszoktunk. Feltehetőleg az egyeszerűbb zsanértechnológiának is köszönhető, hogy a telefon rendkívül könnyedén nyitható, a belső kijelző pedig egészen jó minőségűnek tűnik.

A Honor stratégiája más szempontból is érdekes, hiszen amíg a Samsung, a Huawei és más gyártók általában igyekeznek az aktuális csúcstelefonjaikat a lehető legtávolabbi időpontban bemutatni egymástól (a Samsung például rendszerint februárra és augusztusra időzíti az új zászlóshajói bemutatását), addig a Honor az általuk "dual flagship strategynek" nevezett stratégiát követi, vagyis a két csúcskészüléküket egyszerre vezetik be a nemzetközi piacon.

Honor Magic 5

Ennek a stratégiának a Magic Vs mellett a másik összetevője a Honor Magic 5, ami már valóban egy vadiúj telefon, és valójában rögtön két készüléket takar: a tegnap bemutatott Xiaomi 13-hoz hasonlóan ennek is van sima és Pro verziója, sőt, könnyen elképzelhető, hogy a későbbiekben érkezik egy még erősebb Ultra változat is, igaz, erről a barcelonai Mobile World Congress-en tartott bemutatón semmit nem mondtak. A tavalyi Ultra modellt a Honor nem hozta el Európába, és bár nem lehet tudni, hogy ennek mi az oka, az biztos, hogy a két Magic 5-tel a Honornak így is elég erős lapjai vannak, amitől joggal várhatják, hogy sikerül növelniük az Európában egyelőre nem túl magas részesedésüket a prémium telefonok szegmensében.

A Honor a Samsunghoz hasonlóan viszonylag óvatosan nyúlt az idei csúcskészülékéhez, a Magic 5 Pro inkább tűnik a tavalyi modell frissített verziójának, mint teljesen új készüléknek. Ez valahol érthető, hiszen az európai vérkeringésből jó időre kieső Honor jelenleg még pusztán azzal is tudja növelni a piaci részesedését, hogy újra jelen van a piacon, ehhez pedig a vadiúj Snapdragon 8 Gen 2 processzorral felvértezett, 100x-os zoommal rendelkező Magic 5 Pro bőven elég jó.

A Pro modellbe egy 6,81 colos LTPO AMOLED kijelző került, ami azt is jelenti, hogy a telefon nem csak a folyamatosabb mozgást lehetővé tevő 120Hz-es képfrissítésre képes, de a képfrissítés gyakoriságát akár 1Hz-re is le tudja tekerni, ha statikus tartalom látható a kijelzőn, ezzel takarékosabbá téve a telefon működését. A kijelző maximális HDR fényereje 1800 nit, ami szintén a legjobbak közé tartozik.

A Honor a kijelzővel kapcsolatban külön kiemelte a villogácsökkentési technológiát, ami azt jelenti, hogy a Magic 5 Pro kijelzője a szokásos, néhány száz hertz-es értékkel szemben 2160Hz-es PMW dimminggel rendelkezik, így a felhasználók szeme sokkal kevésbé fárad el. Ez a kifejezetten az OLED-kijelzőkre jellemző jelenség amúgy szabad szemmel nem vehető észre, de például képernyőkről készített videókon tisztán látszik, ahogy a kijelzőn folyamatosan horizontális vagy vertikális csíkok futnak a ledek vibrációja miatt.

A telefon egyéb képességei is megfelelnek annak, amit egy mai csúcskategóriás telefontól elvárhatunk: a hátlapi kamerarendszer például három 50 megapixeles kamerából áll, amelynek a telefotó lencséje 3,5x-ös optikai és 100x-os digitális zoomra képes. Bár a főkamera felbontása nem változott, a telefonba egy a korábbinál jóval nagyobb, 1/1.12 hüvelykes kameraszenzor került, ennek is köszönhetően pedig

a Magic 5 Pro hátlapi kamerarendszere a mobiltelefonok kameráját értékelő DxOMark szerint jelenleg a legjobbnak számít, két ponttal előzve meg az eddigi bajnok Huawei Mate 50 Prót.

Ahogy a Xiaomi 13, úgy a Honor telefonja is támogatja a legújabb Wi-Fi 7 szabványt, ami a Wi-Fi 6e-nél csaknem ötször nagyobb adatátviteli sebességet tesz lehetővé alacsonyabb késleltetés mellett, persze ehhez szükség van a megfelelő hálózati eszközökre is.

A telefon jóval nagyobb, 5100 milliamperórás akkumulátorral érkezik, mint az elődje, azonban meglepő módon kisebb teljesítménnyel, csupán 66 wattal tölthető. Ez persze még mindig sokkal gyorsabb töltési időt feltételez, mint amilyennel néhány csúcskategóriás készülék rendelkezik.

A telefon színválasztékát illetően Honor igen merész volt, hiszen a Magic 5 Pro a fekete mellett kék, zöld, lila valamint naracssárga színekben lesz kapható április 6-tól.

Bár a hivatalos magyarországi árakra még várnunk kell, azt már tudjuk, hogy a Honor Magic Vs 1600 eurós áron (vagyis nagyjából 600 ezer forintért) kerül boltokba Európában, a Pro modell 1200 euró lesz, míg a sima Magic 5 900 euróért vásárolható majd meg.

A Rakéta.hu a Honor meghívására és támogatásával vett részt az MWC 2023 kiállításon.

(Fotó: Bobák Áron/Rakéta.hu)

Egyhüvelykes szenzorral és szupergyors wifivel debütál a Xiaomi új csúcstelefonja A Xiaomi az idei csúcstelefonjával nem próbálta teljesen a feje tetejére állítani a mobilpiacot, de a Xiaomi 13 így is elég sok területen fejlődött az elődjéhez képest. A telefon többek között az eddig csak a profi fényképezőgépekre jellemző kameraszenzorral érkezik, emellett pedig ez az egyik első olyan készülék, ami már támogatja a korábbinál sokkal gyorsabb adatátvitelt lehetővé tevő Wi-Fi 7 szabványt.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
Régi, kedves emlékeinkről sosem készült fénykép? Annyi gond legyen, a generatív mesterséges intelligencia ezt is megoldja.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.