A Honor jelentősen alálicitált a Samsungnak az új hajlítható telefonjával, ami Európában is kapható lesz

2022 / 12 / 02 / Bobák Áron
A Honor jelentősen alálicitált a Samsungnak az új hajlítható telefonjával, ami Európában is kapható lesz
A Honor Magic Vs jóval szélesebb kijelzővel, ugyanakkor várhatóan jóval barátságosabb árcédulával érkezik, mint a Samsung Galaxy Z Fold 4.

Amióta a Samsung három évvel ezelőtt piacra lépett az első táblagéppé széthajtható telefonjával, Európában nem igazán kellett a konkurencia miatt aggódniuk: a Huawei az ismert problémák miatt jelentősen veszített a népszerűségéből a kontinensen, rajtuk kívül pedig nem volt olyan márka, aki Európában ilyen típusú készüléket forgalmazott volna. Bár a kínai mobilos cégek közül mostanra már a Xiaomi, az Oppo és a Honor is előállt a saját megoldásával, Európába annak ellenére sem igyekeztek eddig elhozni a hajlítható telefonjaikat, hogy a Huawei kiesésével érezhetően megindult a helyezkedés, hogy minél nagyobb szeletet tudjanak maguknak kikanyarintani a mobilpiaci tortából.

Most nagyon úgy tűnik, hogy a Honor lehet az első, ami megtöri a jeget, hiszen a Kínában néhány napja bemutatott második hajlítható telefonjuk, a Magic Vs valamikor a jövő év elején (várhatóan a február végén megrendezett Mobil Világkiállításon) Európában is bemutatkozik - a specifikációja alapján pedig a Samsungnak lesz miért aggódnia.

A Magic Vs mérete és tömege meglehetősen hasonló, mint az augusztusban bemutatott Fold 4-é, azonban a két telefon között mégis akad két, nem elhanyagolható különbség. Míg a Samsung telefonja összehajtva nagyjából 15 milliméter vastag, addig a Honor új készülékénél ez az érték mindössze 13 milliméter, amivel ugyan még mindig jóval vastagabb, mint a 8-9 milliméter vastagságú hagyományos telefonok, de éppen emiatt ebben a tekintetben minden egyes milliméter számít. A másik különbség, hogy a Magic Vs feltűnően, 5 milliméterrel szélesebb a Foldnál, így pedig az előlapi kijelzője is sokkal inkább emlékeztet egy hagyományos okostelefonéra. A Honor készülékében egy 6,45 colos, 2560x1080 pixeles felbontású OLED kijelzőt találunk, ami 120Hz-es képfrissítésre képes, támogatja a HDR10+ szabványt és 1200 nites maximális fényerővel rendelkezik. Specifikáció alapján tehát nagyjából az olcsóbb csúcskategóriás vagy a drágább középkategóriás telefonok szintjét hozza, de ami ennél fontosabb, hogy a 21:9-es képaránya alig hosszúkásabb, mint amit a normál okostelefonoknál megszoktunk, ez pedig komoly fegyvertény lehet a Samsunggal szemben.

A telefont széthajtva egy 7,9 colos, 2272x1984 pixeles felbontású kijelzőt kapunk, ami 90Hz-es képfrissítéssel és 800 nites fényerővel rendelkezik. Hogy ez az ár miatti kompromisszumos megoldás, vagy a Honor egyelőre egyszerűen nem tud ennél jobb minőségű kijelzőhöz hozzájutni, azt nem lehet tudni, de itt azért van némi elmaradása a Magic Vs-nek a Fold 4-gyel szemben. A cég állítása szerint amúgy a Magic Vs-nek összehajtott állapotban egyáltalán nem látszik hézag a két panel között, a zsanér strapabírását pedig 400 ezer hajlításra teszik, ami azt jelenti, hogy ha naponta ötvenszer hajlítjuk ki és be a telefont, akkor nagyjából 11 év után adja meg magát a technika.

Ami a teljesítményt illeti, ebben a tekintetben nincs meglepetés: a készülék a most még a legújabbnak számító Snapdragon 8+ Gen 1 processzorral és modelltől függően 8 vagy 12 GB RAM-mal valamint 256 vagy 512 GB tárhellyel érkezik, azt ugyanakkor nem lehet tudni, hogy ezek közül melyik fog eljutni Európába. A telefon hátoldalán egy 54 megapixeles főkamerát, egy 50 megapixeles nagy látószögű/makró kamerát valamint egy 8 megapixeles telefotó kamerát találunk. A főkamera a Sony vadiúj IMX800 szenzorját használja, ami elsőként a Magyarországon nemrég bemutatott, középkategóriás Honor 70-ben jelent meg, a telefotó lencse pedig 3x-os optikai zoomra képes és a főkamerával ellentétben optikai képstabilizátorral is ellátták. Bár specifikáció alapján nem lehet megállapítani, hogy egy telefon milyen fotókat fog készíteni, az tény, hogy a puszta számok alapján a Magic Vs nagyjából hozza azt, amit a Fold 4, videók készítésénél ugyanakkor itt nem lesz lehetőségünk 8K-s felvételekre, be kell érnünk a 4K-s felbontással.

Ahogy azt a hajlítható telefonoknál megszokhattuk, az ujjlenyomat-olvasót a Magic Vs-ben sem a kijelzőben, hanem az oldalsó bekapcsológombban találjuk, de ez szerintünk inkább előnyt jelent, mint hátrányt. A telefon a Fold 4-gyel ellentétben nem vízálló, tölteni viszont sokkal nagyobb teljesítménnyel, 66 wattal lehet, ami a Honor szerint elegendő ahhoz, hogy 45 perc alatt teljesen feltöltsük az 5000 milliamperórás akkumulátorát.

A készülék Kínában november 23-tól kapható 7499 jüanos indulóáron, ami mai árfolyamon mindössze 416 ezer forintnak felel meg. A telefon ára abból a szempontból egészen meglepő, hogy miközben a mobilpiacon az elmúlt években folyamatos drágulás, a közelmúltban pedig leginkább stagnálás volt tapasztalható az árakban, a Honor az új készüléket 2500 jüannal olcsóbban adja, mint az alig tíz hónapja bemutatott Honor Magic V-t. Nagyjából garantálható, hogy a Magic Vs Európában - és különösen Magyarországon - ennél jóval drágábban kerül majd a boltokba, de figyelembe véve, hogy a konkurenciából a Fold 4 jelenleg 750 és 830 ezer forint közötti áron, a Huawei készülékei pedig ennél is drágábban kaphatók, az biztosra vehető, hogy - hacsak valaki meg nem előzi őket - érkezésekor a Honor készüléke lesz a legolcsóbb táblagéppé széthajtható telefon a hazai piacon. A Fold 4 ára Kínában egyébként 10 500 jüantól indul, ebből már lehet rá következtetni, hogy mennyivel lesz olcsóbb a Magic Vs a nemzetközi piacon.

A Magic Vs nemzetközi forgalmazásának megkezdése egy újabb kisebb győzelem lesz a Honor számára a közvetlen konkurenseikkel szemben, akiket a hazai piacon már nagyrészt sikerült is maguk mögé utasítaniuk. Az IDC piackutató adatai szerint az idei év harmadik negyedévében a Honor adta el a második legtöbb telefont Kínában, megelőzve az Oppót, az Apple-t és a Xiaomit is. Európában még közel sem ilyen rózsás a helyzet a nemzetközi vérkeringésbe csak nemrég visszatért márka számára, itt egyelőre még nem sikerült beverekedniük magukat a top 5-be. Bár a hajlíthatók terén felmutatott 7%-os részesedésük a kínai piacon szintén nem tűnik soknak, ugyanakkor ezek a statisztikák jelenlegi formájukban nem sokat jelentenek. A Honornak a Samsunggal és a Huawei-jel ellentétben például egyelőre nincsen úgynevezett "zsebtelefonja" (azaz olyan normál méretű okostelefonja, ami félbehajtható), az elemzőcégek viszont ezeket a jóval olcsóbb és egészen eltérő típusú készülékeket rendre egy kalap alá veszik a tábalgéppé szétnyitható telefonokkal, amivel értelmezhetetlenné teszik a statisztikákat.

(Fotó: Honor)

A táblagéppé szétnyitható telefon még mindig nagy ötlet, de a Samsung most kicsit ráült a babérokra Az augusztus elején bemutatott Z Fold 4 az elődjeihez hasonlóan kiemelkedően alkalmas arra, hogy komolyabb feladatokat is elvégezzünk rajta, de azért meglátszik, hogy a koreai gyártónak mindeddig nem igazán volt konkurenciája ebben a szegmensben.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
Régi, kedves emlékeinkről sosem készült fénykép? Annyi gond legyen, a generatív mesterséges intelligencia ezt is megoldja.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.