A jövő okoskerékpárja légszennyezettséget mér és nem hagy eltévedni

2020 / 04 / 27 / Perei Dóra
A jövő okoskerékpárja légszennyezettséget mér és nem hagy eltévedni
A mutatós dizájn és az okostelefonnal történő összekapcsolás manapság már szinte minden városi elektromos kerékpárra jellemző: az Angell Bike sem kivétel, csakhogy emellett több tekerési mód és asszisztencia közül választhatunk, lopás esetén pedig automatikusan jelzést küld helyzetéről a hatóságoknak.

Világszerte egyre többen választják a biciklizést a tömegközlekedés vagy az autózás helyett, amit a jelenlegi járványhelyzet még inkább felerősít. Ezt a gyártók is tudják, így folyamatosan figyelemmel kísérik a változó igényeket, és próbálnak nemcsak jól kinéző, de gyors és praktikus járgányokat piacra dobni. Marc Simoncini, a francia Angell startup vezérigazgatója és társalapítója, 2017 tavaszán adta fejét okosbringa tervezésre, ezzel is ösztönözve a kerékpározást hazájában. A projektben egy helyi befutott dizájner, Ora Ito segített neki, a végeredmény pedig egy sokoldalú, okostelefonhoz csatlakoztatható, futurisztikus-organikus formavilágú járgány lett. Maga az alumíniumváz csupán tizennégy kilogramm, a levehető akkumulátor pedig két kilogramm. A gyártó ígérete szerint egy feltöltéssel akár hetven kilométert is letekerhetünk. A kormányra egy hat centiméteres érintőképernyőt tettek, ami hasznos információkat ad utunk közben. Ez csökkenti a balesetveszélyt, hiszen így egy pillanatig sem kell a telefonunkra pillantani.

A képernyő tájékoztat az időjárásról, a légszennyezettség mértékéről, az akkumulátor töltöttségi szintjéről, valamint megjeleníti az elégetett kalóriákat.

A navigáció pedig nemcsak a forgalmat veszi figyelembe az útvonal tervezésénél, de a légszennyezettség mértékét is, hogy a tekerés valóban a lehető legkellemesebb legyen. Mindemellett a járgány megakadályozza, hogy eltévedjünk, ugyanis a kormány rezegni kezd, valahányszor irányt kell váltanunk.

Az Angell Bike-hoz többféle asszisztencia is tartozik: az egyik képes nagyon rövid idő alatt akár huszonöt kilométer per órás sebességre felgyorsítani, míg egy másik kikapcsolja az elektromos rásegítést, ha csak szimplán sportolni vágyunk. Ami pedig a biztonságot illeti, a gyártó szerint arra sem lehet panasz, mivel a képernyőből érkező vibráló fény segít az úton tartani a szemünket, ha pedig valahova letesszük,

a kerékpár automatikusan lezárja magát, és lopás esetén nemcsak hangosan riaszt, de az integrált GPS-chip-nek köszönhetően jelzi aktuális helyzetét. Míg baleset esetén a rendszer értesíti az előre megadott kontaktszemélyt.

Egy valamirevaló kerékpárhoz természetesen sárvédő, csomagtartó, vagy éppen sisak is tartozik, amiket szintén megrendelhetünk a startup honlapjáról. Ha szemet vetettünk az Angell Bikera, akkor bizony jó mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, az ezüst és fekete színben előrendelhető darab ugyanis kétezer-hatszázkilencven euró (körülbelül kilencszáznegyvenháromezer forint), amire harminchat havi, hetvenöt eurós (nagyjából huszonhatezer forintos) részletfizetés igényelhető. Ezer darabot már el is adtak belőle, a szállítás tervezett dátuma 2020 májusa.

(Fotó: Angell.Bike)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.