Képek a múltból

Amikor a Holdraszállásért folytatott verseny elkezdődött, még a szovjeteknek állt a zászló. 1961 május 25-én John F. Kennedy elnök az USA kongresszusának különleges ülése előtt bejelentette a drámai célt, hogy még az évtized vége előtt biztonságosan a Holdra küldik az amerikaiakat.

Eddigre a szovjetek már Föld körüli pályára állították az első műholdat, a Szputnyikot 1957-ben, majd szegény Lajka kutyát is ugyanebben az évben. 1959 január 2-án a Luna 1 űrszondájuk elérte a Holdat, majd szeptember 14-én a Luna 2 tervezetten becsapódott annak felszínébe. Jurij Gagarin űrhajós lett az első ember az űrben 1961 április 12-én, és ugyan az amerikaiak ezt májusban utánuk csinálták Alan Sepharddel, de a hold tekintetében kilométeres lemaradásban voltak. A szovjet Venera-1 1961-ben eljutott a vénuszhoz, 1966-ban pedig már a Hold körül keringő műholdat is pályára állítottak, szóval volt mit behozni.

A dolog 1969 július 20-án dőlt el, amikor az Apollo Lunar Module Eagle (LM-5) leszállt a Holdra. Neil Armstrong parancsnok és Buzz Aldrin pilóta lettek tehát az első emberek a Holdon, akik hat órával és 39 perccel később, július 21-én kiléptek, a Hold felszínére, illetve először Armstrong, majd őt követve 19 perccel később Aldrin. Nagyjából két és egynegyed órát töltöttek el az űrhajó mellett, 21,5 kilogram holdanyagot gyűjtve össze, amit annak rendje és módja szerint később vissza is hoztak a Földre. 

És hogy mi volt minderre a szovjetek reakciója? Azt nem könnyű mai fejjel megtippelni, így inkább eláruljuk: úgy csináltak, mintha nem is lett volna soha, semmiféle verseny a Hold felszínére történő első leszállásért.

Ezt nem is volt olyan nehéz megtenniük, mivel hivatalosan soha nem ismerték be, hogy egyáltalán létezett Hold-programjuk. A program mindazonáltal a 70-es évek elejéig folytatódott, amikor is végleg törölték. A tagadás 1989-ig tartott, amikor amerikai repülőgép-mérnökök egy csoportja Moszkvában megtekinthette a szovjetek kudarcba fulladt programjának roncsait. A fotók a Moszkvai Repülési Intézet egyik laboratóriumában készültek, és egy komplett űrprogram romjait ábrázolják, olyan szenzációszámba menő eszközökkel, mint a soha létre nem jött szovjet Holdraszálláshoz készített holdkomp. 

Hogyan történt volna

A szovjetek a NASA-hoz hasonló, többlépcsős Hold-megközelítést dolgoztak ki egy modullal a Hold körüli keringéshez, és eggyel a leszálláshoz. Az eszközeik kevésbé voltak bonyolultak és a tömegük is kisebb volt, mivel nem rendelkeztek olyan fejlett rakétákkal, mint a NASA.

A képeken látható az LK "Lunar Craft" leszállóegység is, melyet egyetlen űrhajósra terveztek, neki a jármű oldalán lévő apró ablakon kellett volna kikukucskálnia a leszállás lebonyolításához.

A jármű súlymegtakarítási célból ugyanazt a hajtóművet használta volna a leszálláshoz, mint a felszálláshoz. (Párhuzamos tervekben készült olyan keringőegység is, melyben 2 űrhajóssal számoltak, ez volt a Soyuz 7K-LOK, bár a landolóegysége ennek is egyemberes volt)

Az L2 Lunar Orbit Modul (ebből létezett L3 is) szállította volna az LK-t a Hold körüli pályáig. A két űreszköz között nem volt fizikai átjárhatóság kiépítve, így az űrhajósnak űrséta során kellett volna beszállnia az LK-ba, és elindulni a Hold felszíne felé. Visszafelé, amikor az LK újra csatlakozott az L2 keringő modulhoz, az asztronautának újra űrséta során kellett volna visszatérni a hazatérő egységbe, az LK pedig ott maradt volna a Hold körül keringve.

Mi siklott félre?

A szovjet űrügynökségnek nem a Holdraszállás volt az elsődleges prioritása, és bár elkészültek az eszközök, de nem voltak elég erős rakétáik, miközben a Holdutazáshoz nagy mennyiségű tolóerő szükséges. A szovjetek az N-1 rakétát tervezték használni, de ezzel két sikertelen indításuk is volt 1971-ben és 1972-ben, megsemmisítve a kísérleti leszálló és vezérlő modulokat, valamint magukat a rakétákat is. A programot végül tehát alapvetően a megfelelő hordozórakéta hiányában ejtették.

Az LK-t számos alkalommal járt az űrben a tesztek során. Az első két pilóta nélküli repülése sikeres volt, a harmadikon az N-1 rakéta lezuhant. A negyedik alkalom 1971-ben ismét sikeres tesztet hozott, bár az űrben felejtett tesztmodul néhány év múlva olyan pályán kezdett visszazuhanni a Földre, ami fenyegette Ausztrália lakosságát. A NASA közbenjárására a szovjet külügyminisztérium képviselői végül beismerték Ausztráliában, hogy a Cosmos 434 egy holdfülke kísérleti egysége, vagy Holdra tervezett leszállóegység volt.

A program törlése után a szovjetek űrlaborok építésébe fogtak, a Hold-program eszközkészletét megsemmisítették, vagy magára hagyták, így került egy jelentős kontingens a Moszkvai Repülési Intézet hátsó udvarába. A repülési intézet hallgatói nyilvánvalóan látogathatják a roncstelepet, így készülhettek a cikkben látható képek is.

(Forrás: Fas.org, Wikipédia, History  Kép: Alexander "Russos" Popov)

Ez is érdekelhet:

Gyönyörű új Vénusz-fotó a NASA Parker szondájától A NASA új nagy felbontású fotót tett közzé a Vénusz árnyékban lévő oldaláról, melyet a Parker Napszonda készített.

Az angolok után a NASA is a nukleáris űrhajó-meghajtásra szavaz a Mars-utazáshoz Újra kezdenek előtérbe kerülni az atommeghajtású űrhajók, a NASA ugyanakkor az elmúlt években elhanyagolta a területet, és most változtatni kíván ezen.

Jeff Bezos állítása szerint cége, a Blue Origin szállíthatja az első nőt a Holdra, de a NASA csak márciusban dönt Jeff Bezos egy hete pénteken bejelentette, hogy 2024-ben az űrhajózás történetében először, ő lesz az, aki a NASA-val karöltve az első nőt eljuttatja a Holdra. Ehhez persze a NASA-nak és a Biden adminisztrációnak is lesz még néhány szava.