A lopakodó repülőgépek zsenialitásával vetekszik ez az autonóm tengeralattjáró

2021 / 03 / 26 / Perei Dóra
A lopakodó repülőgépek zsenialitásával vetekszik ez az autonóm tengeralattjáró
Bár a Föld vizeinek kutatása elengedhetetlen azok alaposabb megismeréséhez, illetve a különféle védelmi módszerek kialakításához, mégis nehéz olyan gépet fejleszteni, ami alapvetően nem zavarja meg az élővilág működését. Ezt sikerült most megugraniuk az indianai West Lafayette-ben lévő Purdue Egyetem kutatócsapatának.

Nina Mahmoudian gépészmérnök-professzor szavait a The Engineer idézi, eszerint kollégáival azt a célt jelölték ki maguknak, hogy létrehoznak egy olyan, strapabíró és megbízhatóan működő robotot, aminek az extrém környezet sem jelent akadályt. Elmondása szerint ugyanis a víz alatti robotok akkumulátorkapacitása távolról sem kielégítő, emiatt néhány óra "portyázás" után mindig vissza kell térnie kiindulópontjához, azaz a töltőállomásra.

A jelenlegi siklógép ehhez képest akár hetekig, hónapokig is elvan egyetlen töltéssel.

A szerkezetnek, ellentétben más vízi járművekkel nincs propellere, sem pedig más meghajtórendszere, ehelyett saját felhajtóerejével változtatja helyzetét, vagyis folyamatosan süllyed és emelkedik. Bár a megoldás kétségkívül energiatakarékos, az eszköz manőverezését viszont meglehetősen korlátozza, illetve lassúvá teszi annak mozgását sekély vizekben. Ezen kívül a manőverezőképességén is akad még fejleszteni való, de a kutatók ígérete szerint ami késik, nem múlik.

A ROUGHIE (Research Oriented Underwater Glider for Hands on Investigative Engineering) nevű 'siklórepülő' 1,2 méter hosszú, az alakja egy torpedóra emlékeztet, és a statikus hátsó szárnyon kívül nincs semmilyen irányítóberendezése. Indulás előtt feltölti vízzel elülső tartályait, ez biztosítja számára a kezdőlökést akkor is, ha partról, vagy adott esetben csónakból eresztik el. Akkumulátora előre-hátra mozog, ez vezérli a süllyedés-emelkedés folyamatát, míg

a belső alkatrészek egy forgó sínen mozognak, lehetővé téve a kormányozhatóságot.

A ROUGHIE mozgását egy infravörös kamerákkal felszerelt medencében elemezték, miközben motion capture technológiával, három dimenzióban rögzítették manőverezési technikáit. A kísérletek végére bebizonyosodott, hogy a robot hibátlanul és teljesen önállóan végrehajtja az előre betáplált „repülési struktúrát”.


Nina Mahmoudian és kutatócsapata a ROUGHIE-val.

Korrigálása után ROUGHIE-nak nagy hasznát vehetik például az oceanográfusok, hiszen különböző szenzorai, valamint energiahatékony és csendes működése lehetővé teszi számára az adatgyűjtést az óceánokkal kapcsolatos kutatási területekről. Az elvégzett tesztek alapján ugyanúgy bevethető az algavirágzás megfigyelésére, mint mondjuk hajóroncsok vagy elsüllyedt lőszerek azonosítására.

(Fotó: Purdue University/Jared Pike)

További cikkek a témában:

'Kígyórobot' javítja a vízalatti vezetékeket A drón hat hónapig szünet nélkül szeli a vizek mélyét és végzi a dolgát, ezáltal rengeteg fenntartási-üzemeltetési költséget megspórol a szakembereknek.

Hatalmas tengerjáró vitorlást tervezett egy svéd cég Az Oceanbird alig kisebb, mint egy átlagos konténerszállító-hajó, viszont 90%-kal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki.

Üzembe helyezték a világ egyik legnagyobb víz alatti, lebegő űrteleszkópját A Bajkál-GVD építését 2015-ben kezdték, elsősorban a neutrínók, azok a hihetetlenül apró és gyors részecskék kutatására, amelyek egyes kutatók szerint az univerzum eredetének titkát rejtik.


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.