A Microsoft kutatói szerint a világegyetem úgy működik, mint egy gépi mesterséges intelligencia

2021 / 04 / 12 / Bobák Áron
A Microsoft kutatói szerint a világegyetem úgy működik, mint egy gépi mesterséges intelligencia
Ez pedig azt is megmagyarázná, miért nem sikerült még kidolgozni egy mindent magában foglaló, egységes fizikai világképet.

Az arXiv preprint szerveren megjelent (vagyis más kutatók által még nem véleményezett) 80 oldalas tanulmány az univerzum működését a gépi tanulási algoritmusokhoz hasonlítja, amennyiben szerintük a világegyetem is képes megtanulni a saját fizikai szabályait, és továbbfejleszteni őket. A The Autodidactic Universe (az autodidakta univerzum) címen közölt tanulmányban a szerzők amellett érvelnek, hogy ha a fizikai törvények evolúciója valóban létezik, annak egyirányúnak kell lennie, vagyis a fizika működése idővel egyre komplexebbé válik. Az elmélet azt is megmagyarázná, hogy miért nem sikerült még megalkotni a Mindenség Elméletét, vagyis az összes fizikai törvényt magában foglaló, egységes fizikai világképet, hiszen ha az univerzum törvényei valóban folyamatosan változnak, akkor erre értelmeszerűen nem is lenne lehetőség.

Az univerzum neurális hálózathoz való hasonlósága egyébként nem kifejezetten új gondolat, tavaly novemberben például két olasz kutató publikált egy tanulmányt, amelyben az emberi idegrendszer és a világegyetem közötti hasonlóságokra hívták fel a figyelmet. A szimulációs elmélet, vagyis hogy az univerzum tulajdonképpen egy hatalmas számítógépes program, szintén régmúltra tekint vissza, az utóbbi időben pedig már a TikTokot is meghódította. A pontosság kedvéért jegyezzük, meg, hogy a fenti tanulmány szerzői nem állítják, hogy a világegyetem maga egy számítógép lenne, de szerintük mindenképpen érdemes megvizsgálni ezt a lehetőséget is.

(The Next Web, Interesting Engineering)

További cikkek a témában:

Az univerzumnak lehet egy ötödik dimenziója is Az ötödik dimenzió ráadásul egy újabb olyan kandidátus, ami végre megmagyarázhatja a sötét anyag rejtelmeit.

Fizikusok szerint az univerzum tele van a rejtélyes „kvintesszenciával” "Visszatértünk egy olyan helyzetbe, amikor semmilyen elképzelésünk sincs arról, hogy hogyan fog véget érni az Univerzum" - állította Sean Carroll elméleti fizikus a Nature hasábjain. Egy nemzetközi tudóscsoport szerint ugyanakkor az Univerzum gyorsuló tágulását egy „kvintesszenciának” nevezett rejtélyes anyag okozhatja, amely áthatja a kozmoszt.

Lehet, hogy már 20 éve tudjuk, hogy nincs is sötét anyag, csak senki nem vette észre? A sötét anyag az egyik legrejtélyesebb, mindenütt jelenlévő anyag az Univerzumban. A hagyományos anyag csak a kiszámolt teljes tömeg egyhatodát teszik ki, a fennmaradó öthatod sötét anyag lehet. Ha létezik egyáltalán. Mert lehet, hogy van ott még hagyományos anyag is, csak rossz helyen kerestük.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint
Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint
Egy új elmélet szerint a Nagy Szűrő egy versenyfutás az mesterséges szuperintelligencia és a bolygóközi utazás és letelepedés között – és ebben a versenyben nem állunk épp túl jól.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.