A NASA bemutatta a terveit a Hold meghódítására

2020 / 04 / 06 / Bobák Áron
A NASA bemutatta a terveit a Hold meghódítására
A most kiadott 13 oldalas dokumentumban szó van a Hold körül keringő űrállomásról és olyan járműről is, amiben az asztronauták heteket is eltölthetnek a Hold felszínén. Meg persze a holdbázisról is.

Bár a koronavírus-járvány az űrprojekteket is erősen hátráltatja, a NASA Artemis-programját ez egyelőre látszólag nem érinti. A projekt elsődleges célja, hogy 2024-re újra embert juttassanak a Föld körül keringő égitestre, hosszabb távon pedig folyamatos emberi jelenlétet biztosítsanak a Holdon és előkészítsék a Mars meghódítását, aminek az asztronauták a tervek szerint szintén a Holdról - egész pontosan a Hold körül keringő űrállomásról - vágnának neki. A most kiadott 13 oldalas dokumentum ugyan konkrétumokat, így például céldátumokat nem fogalmaz meg, viszont elég részletesen bemutatja a holdprogram legfontosabb elemeit.

Az első egy kisebb holdjáró, a Lunar Terrain Vehicle (LTV), ami funkcióját tekintve az Apollo-program holdautójához hasonlít. Ez egy nyitott jármű lesz, amiben az asztronauták szkafanderben fognak ülni, és elsősorban kisebb távolságok megtételére használhatják majd. Az Artemis-program fontosabb elemei közül ez lesz az első, ami megérkezik a Holdra, így ez már az első misszióknak is a rendelkezésére fog állni.

A későbbiekben az LTV mellé csatlakozik egy sokkal komolyabb jármű is, amire a NASA Habitable Mobility Platformként (nagyjából "mozgó lakóplatform") hivatkozik. Ez egy nagyobb jármű lesz, aminek a kabinja nyomás alá lesz helyezve, így az asztronauták szkafander nélkül utazhatnak benne.

A jármű az Artemis-program kulcsa lesz, hiszen ennek köszönhetően lehetővé válik, hogy az űrhajósok akár 45 napot is eltöltsenek a Holdon, és hosszabb (akár több tíz kilométeres) távolságokat is megtegyenek.

Maga a tulajdonképpeni holdbázis az égitest déli sarkánál fog elhelyezkedni. Ez egy kisebb lakóhelyet jelent, ami négy asztronauta egyidejű kiszolgálására lesz alkalmas, de az űrhajósok elsődleges lakóhelye a NASA tervei szerint nem ez, hanem a fentebb már bemutatott lakóplatform lesz. A holdbázis pontos elhelyezkedéséről egyelőre még nem született döntés, ezt majd azután fogják meghatározni, hogy az égitestre küldött holdjárókkal részletesen feltérképezték a környéket.

A holdbázis helyének kijelölésében fontos szerepet játszik az elérhető nyersanyagok megléte. Mivel a NASA a Hold-missziót a Mars-utazás főpróbájának is szánja, így fontos lesz, hogy az asztronauták teljesen önellátóan legyenek képesek élni az égitest felszínén.

Ez a NASA tervei szerint azt is jelenti, hogy maguknak állítanák elő az energiát, az üzemanyagot, de még olyan alapvető dolgokat is, mint a víz vagy az oxigén,

amit robotok segítségével termelnének ki a Holdon. Ami az energiaellátást illeti, ezt részben napelemekkel oldanák meg, de a NASA emellett már a Holdon is bevetné a kifejezetten Mars-utazáshoz tervezett mini atomreaktort, ami néhány kilowatt energia termelését teszi lehetővé.

És persze ott van az egész holdbázis talán legfontosabb eleme, a Lunar Gateway űrállomás, ami az ISS-nél is sokkal nagyszabásúbb projekt lesz. A NASA nem titkolt célja, hogy a későbbi Mars-utazásokat is a Hold körül keringő űrállomásról indítsa el, ennek első lépéseként egy négyfős legénységet küldenek majd a Lunar Gatewayre, hogy megnézzék, milyen hatással van az emberi szervezetre a több hónapos mélyűri tartózkodás.

A Lunar Gatewayen a tervek szerint egyszerre akár négy missziónak elegendő hely lesz, így az űrállomás nem csak a Marsra, de a Holdra szervezett küldetéseknek is a kiindulópontját fogja jelenteni.

Ehhez még számos technikai kihívást kell megoldani, mindenek előtt időben el kell készülnie az SLS-nek, amivel az űrállomás elemeit, később pedig az asztronautákat juttatnák el a Holdhoz. A rakéta fejlesztése nem volt zökkenőmentes, elsősorban a Boeing által fejlesztett első fokozatú rakéta csúszása okozott problémákat, amit a gyártó végül csak idén januárban szállított le a NASA-nak. Bár a késlekedés miatt egyelőre nincs szó a projekt csúszásáról, de bennfentesek szerint az Artemis-program költségei már most is jelentősen megnövekedtek, a NASA felügyeletét ellátó hivatal adatai szerint a kiadások 2024-re elérhetik az ötvenmilliárd dollárt.

Pedig ez még csak a kezdet, hiszen az amerikai űrügynökségnek 2024 után is komoly tervei vannak a tervezett holdkomplexummal, a Lunar Gateway folyamatos fejlesztése mellett az amerikaiak a Holdon is fokozatosan egyre inkább berendezkednének. A most kiadott dokumentum szerint a későbbiekben az is elképzelhető, hogy építenek egy úgynevezett "ugró" járművet, amivel a Hold bármely részére képesek lesznek eljuttatni a szükséges technikát és tudományos felszereléseket, emellett az is tervbe van véve, hogy a Hold távolabbi oldalára egy rádióteleszkópot telepítsenek.


Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
A Föld központi magjáról még mindig keveset tudunk, de egy távoli világ segíthet megérteni
A Föld központi magjáról még mindig keveset tudunk, de egy távoli világ segíthet megérteni
Sokezer kilométerrel a felszín alatt a Föld középpontjában fémes mag rejlik, amelyet közvetett módon jobban megismerhetnek a kutatók egy aszteroida által, ami rendkívül ritka típus a Naprendszerben.
A Rolls-Royce bemutatta a miniatűr atomreaktor prototípusát, amivel a jövőben akár egy holdbázist is üzemeltethetnek
A 3x1 méteres Space-Micro Reactort a múlt héten megrendezett UK Space Conference-en mutatták be a nyilvánosságnak, és a tervek szerint nagyjából 2030-ra készülhet el a végleges változata.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.