A Nokia klasszikus Kígyója végre megérkezett az iPhone-ra
2020 / 12 / 10 / Pőcze Balázs
A Nokia klasszikus Kígyója végre megérkezett az iPhone-ra
Angry Birds, Pokemon Go, Stadia, Apple Arcade ide vagy oda, a mobil játékok királya valószínűleg a következő száz évben még mindig a Nokia 1998-ban debütált Kígyója marad. Az ikonikus játék végre iPhone-okon, sőt, Apple Watchokon is elérhető.

A kétezres évek elején a legfontosabb, amit egy mobiltelefonnal csinálni lehetett, a telefonálás volt. A második helyre szorult, de csak kevéssel, maga az eszköz birtoklása és viselése, lehetőleg látványos, övre csíptethető bőrtokban, majd később nyakpánton.

A harmadik érv a mobilozás mellett viszont a kígyózás volt.

A Kígyó népszerűségének legfontosabb oka az volt, hogy nem kellett hozzá külön hardvert venni, de ezzel együtt talán a Tetrisen kívül nem volt olyan hordozható videojáték, ami ennyire egyszerű és addiktív lett volna.

Az, hogy az 1976-ban megszületett Blockade nevű játék alapjaira több mint húsz évvel később is lehetett építeni, majd újabb húsz évvel később lehet róla merengve nosztalgiázni, az jelzi, hogy az egyszerű mechanizmus mennyire magával ragadó, illetve hogy az ember mennyire szeret visszaemlékezni arra, hogy korábban fiatalabb volt.

Még ha erre épp csak 240 x 320 nyamvadt fekete képpont emlékezteti.

A Wikipedia szerint több mint háromszáz, kígyónak látszó játék érthető el iOS-re; én nagyjából ötöt láttam, de az is sokkal több annál, mint amennyinek értelme van. Ennek a sornak a végére, illetve rögtön az elejére érkezett a Gizmodón bemutatott Retro Widget 2, aminek az előző verziójával még csak Nokia 3310-est tudtunk csinálni az iPhone-unk és az Apple Watchunk főképernyőjéből, de az új változattal már kígyózhatunk is mind a két eszközön.

Az app 700 forintba kerül, ami sok pénz valamire, ami fölösleges - de sokkal kevesebb, mint amennyit az elmúlt évek retro-videojáték őrületében el szoktak tőlünk kérni. A hatezer forintos Transformers LCD játékról vagy a huszonkétezer forintos Nintendo Game & Watch-ról le tudtam magam beszélni, erről nem. Igaz, már le is töröltem - de ilyen olcsón még rövid időre is megéri időutazni.

(Fotó: App Craft Studio, Arvid Rudling/Flickr)

Kapcsolódó cikkek a Rakétán:

Magyarországra is megérkezett a Google Stadia, amivel bármilyen gépen játszhatunk a legújabb játékokkal Már nem kell hozzá drága konzol vagy számítógép, hogy játszhassunk a legújabb játékokkal, csupán egy havi néhány ezres előfizetés - ami az első hónapban ráadásul ingyenes.

Vége a szüretnek - örökre bezár a Farmville Tizenegy évet élt az ikonikus közösségi játék.

Mi ez az egész Animal Crossing őrület? Unatkozik? Barátkozzon mosómedvékkel!


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.