A Samsung bemutatott egy távirányítót, aminek wifi-jelekkel is tölthető az akkumulátora

2022 / 01 / 03 / Bobák Áron
A Samsung bemutatott egy távirányítót, aminek wifi-jelekkel is tölthető az akkumulátora
A Samsung a Las Vegas-i CES kezdete előtt mutatta be az idei tévékínálatát, amelyben az új NEO QLED széria és az eddiginél kisebb méretben is kapható microLED-es tévék mellett egy igazán különleges megoldás is helyet kapott.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

A Samsung már tavaly igyekezett némi fenntarthatóságot csempészni a tévézésbe azzal, hogy a készülékek távirányítóját napelemekkel látta el, ezt viszont idén egy még érdekesebb megoldással egészítették ki. A 2022-es készülékek távirányítói ugyanis már nem csak a napsugarakból, de a rádióhullámokból is képesek energiát nyerni, magyarul ha van a lakásban wifi, akkor a gyártó ígérete szerint az eszköznek már pusztán ez is elég ahhoz, hogy ne merüljön le.

A gyártók már évek óta kísérleteznek azzal, hogyan lehetne az energiát teljesen vezetékek nélkül továbbítani az elektronikus eszközökhöz, és bár a telefonoknál egyelőre még csak prototípusok szintjén létezik ez a megoldás, a következő években számíthatunk rá, hogy egyre több ilyen készüléket látunk majd a boltok polcain is. A Xiaomiról, az Oppóról és a Motoroláról például már biztosan lehet tudni, hogy olyan töltési technológiával kísérleteznek, amivel akár a szoba másik feléből is tölthetjük a telefonunkat, de vannak olyan kezdeményezések is, amelyek lényegében bármilyen elektronikus eszköznél lehetővé tennék, hogy többé ne kelljen őket bedugnunk a konnektorba.

Ahogy a 2021-es Neo QLED 8K tévé tesztjében már írtuk, a Samsung Eco Remote - ahogy azt a neve is mutatja - a fenntarthatóság jegyében készült, ami a töltési képességei mellett leginkább abban nyilvánul meg, hogy a gyártásánál újrahasznosított műanyagot használ a Samsung. A távirányító idén a szokásos fekete szín mellett már fehérben is kapható lesz, és minden idei tévé mellé ilyet kapnak már a vásárlók.

A koreai gyártó tévéiről később egy külön cikkben fogunk részletesebben beszámolni, és természetesen a január 5-én kezdődő CES további bejelentéseiről is tudósítani fogunk a Rakétán.

(A fotókon a tavalyi, még simán csak napelemekkel működő Eco Remote távirányító látható, Forrás: Samsung, Bobák Áron/Rakéta.hu)

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.