Egy 2020-as tanulmány szerint, amely a 2000 és 2018 közötti időszakban készített vízminőségi vizsgálatok eredményét összegezte, a malajziai ivóvíz, melynek 99%-a felszíni vizekből, például folyókból érkezik a lakosok otthonaiba, nem mutatott kiemelkedően magas szennyezettségre utaló jeleket, vagyis viszonylag tisztának és fogyasztásra alkalmasnak minősült. Ennek ellenére a helyiek egy különleges csoportja gyakran szembesül azzal, hogy megfelelő minőségű csapvízhez jutni nem is olyan egyszerű feladat: a Borneó szigetén, Malajzia északkeleti régiójában található Sandakan városának közelében élő tengeri nomádok speciális életmódjuknak köszönhetően nem tudnak egykönnyen vizet szerezni maguknak.

A tengeri nomádok ősi hagyományaik szerint a vízen, lakóhajókon élnek, szabadon mozognak a tengeren, miközben halászatból próbálják fenntartani magukat. A 15. században még a Sulu-tenger vidékén élő, mára már Malajzia, Indonézia, Brunei és a Fülöp-szigetek partjainak mentén szétszóródott közösségek tagjai gyakran megélhetési problémákkal küszködnek, mivel az egykor szabad közlekedésüket korlátozzák a 19. század végén létrehozott tengeri határok, a gyakran hontalan, személyazonosító nélküli státuszuk és a csökkenő halállomány miatti bevételkiesésük, de sokan közülük mégsem szeretnének felhagyni a szokatlan életmódjukkal. Ez nem csak a nyílt tenger szeretete, hanem a szárazföldi lakosok időnként ellenséges hozzáállása is indokolja, a Malaysia Kini 2019-es beszámolója szerint egy Bajau népcsoportbeli nomád úgy nyilatkozott, hogy kényelmetlen számára a településeken töltött idő, mert a környéken élők lenézik és civilizálatlannak tartják őket.

De akad még egy nehézség, amellyel meg kell küzdeni a nomádoknak nap mint nap, ez pedig a tiszta ivóvíz beszerzésének szüksége, amely számukra csak úgy lehetséges, ha a parton megvásárolják vagy cserekereskedelem révén hozzájutnak a helyiektől. Egy Kuala Lumpur-i magánegyetem, az Asia Pacific University KL tanulói egy oktatójuk segítségével lépett kapcsolatba a Sandakan városa mellett élő nomádokkal, akik a lezárások miatt elvesztették a munkájukat és a víz beszerzése így még nagyobb gondot okozott számukra. Ahogy a diákok a Vulcan Postnak elmondták, mivel a nomádok rengeteg műanyagpalackot szedtek össze a tengerből, ezért először olyan terméket szerettek volna tervezni nekik, amelyet műanyagból is el tudnak készíteni, de később változtattak a terven és inkább kombinálták az összegyűjtött palackok felhasználásának és az ivóvíz ellátásának megoldását és egy újrahasznosított műanyagból készült, vízen lebegő sótlanító berendezés koncepcióját dolgozták ki.

A WaterPod a mangroveerdők fáinak működését utánozza:

egy, a sót kiszűrő, mangrove gyökerekből készült cső segítségével szívja fel a vizet a belső térbe, ahol az egy alumínium tányérra helyezett fekete szövetbe kerül. A nap melegének hatására a víz elpárolog és összegyűlik az átlátszó kupola belső felén, majd lecsöpög a tárolóba. A tiszta, iható vizet egy vízpumpával lehet kiszivattyúzni az eszközből.

A WaterPod teljes méretű prototípusát egyelőre még nem készítették el a diákok, de a későbbiekben egy egész, összekapcsolható rendszer létrehozását tervezik, amely nagyobb közösségeket is kiszolgálhatna, mivel egy teljes méretű berendezés akár 30-40 liter víz tárolására is elegendő helyet biztosít, valamint az egybekapcsolt eszközök használata a WaterPodok felborulásának esélyeit is csökkentené. Az ötlet már elnyerte az idei James Dyson Award díját is, a tervezők pedig jelenleg a befektetőket keresik a termék megvalósításhoz.

(Forrás, Fotó: Bennie Beh Hue May, Yap Chun Yoon, Loo Xin Yang/ James Dyson Award/ Yankodesing)

További cikkek a témában:

Konténerbe szerelt, napelemes sótalanítók oldhatják meg közel félmillió ember vízigényét Egy konténer óránként 3500-7000 liter édesvizet tud előállítani, a sótalanítás pedig teljes egészében napelemekből nyert energiával történik.
Egy óra alatt édesvízzé alakítja a sós vizet egy hordozható, hidraulikus rendszerrel ellátott kütyü Kicsi, könnyű, kompakt, bárki magával viheti akár egy hátizsákban, és egy óra alatt képes a tenger sós vizéből három liternyi édesvíz előállítására. A trükkje, hogy ehhez nem használ külső erőforrást, vagyis igen, csak gépi helyett emberit.
Ivóvíz napi 35 000 embernek egy kenyai naperőmű jóvoltából Lehet, hogy nekünk fel sem tűnik ha egymás után két pohárral is töltünk magunknak a konyhai csapvízből, de sajnos világszerte 2,2 milliárd ember továbbra is napi szinten küzd a biztonságos, iható vízhez való hozzáférés és fogyasztás érdekében. Ez a cikk az ő életükről szól.
Ez a csillár iható vízzé alakítja a sós tengervizet A csillár a belepumpált tengervizet a nap energiájával párologtatja el, majd a kicsapódó sóval sós vizes akkumulátort működtet, ez adja a lámpa fényét. A tiszta víz alul csepeg ki, egy nap alatt 440 ml vizet lehet így termelni, melynek sótartalma a kiinduló tengervíz 36 000 ppm-je helyett csak 40 ppm.