Az űrbe telepített napernyő ötlete nem újdonság, azonban a jelenleg a University of Hawaiʻi Institute for Astronomy kutatójaként dolgozó Szapudi elképzelése, hogy egy aszteroidát használjunk “ellensúlynak”, nagyban csökkenti az űrbe jutattandó tömeg nagyságát. Az elképzelés gyakorlatba ültetése így sem egyszerű, de jóval megvalósíthatóbbnak tűnik, mint eddig.

A hagyományos, a légkört befolyásoló “szoláris geomérnökséghez” képest ezen módszer nagy előnye, hogy gyorsan “visszafordítható”.

A bolygónkat két módon lehet lehűteni nagyon egyszerűen szólva: az egyik út, hogy csökkentjük a légkörben található, üvegházhatású gázok mennyiségét, és így kevesebb napfény “esik csapdába” a Földön. A másik út, hogy csökkentjük a beérkező napfény mennyiségét. Ez utóbbit főleg a légkör manipulálásával kívánják elérni, és bár kiszámíthatatlansága miatt sokáig tabunak számított ez a kutatási terület, egyre több jel utal arra, hogy a világ kormányzatai legalábbis fontolóra veszik az ezzel az eljárással kapcsolatos forgatókönyveket is újabban.

Óvatosan, csendben az USA elkezdheti vizsgálni, hogy miként zárhatnánk el a bolygót a forrósító napfénytől A felmelegedés elleni harc egyik radikális eszköze, ha valamiként elzárjuk a bolygót hevítő napsugarak útját – ez, tehát a szoláris geomérnökség, azonban a kiszámíthatatlan légköri mellékhatásai miatt sokak által ellenzett módszer. A Biden-adminisztráció most az ezzel kapcsolatos tanulmányok előtt nyitná meg az utat.

Mint arról a Science Alert beszámol, a magyar származású Szapudi István azonban nemrég olyan tanulmányt publikált, amely légköri befolyásolás nélkül, adott esetben könnyen “visszafordítható” módon csökkentené a bolygót érő napfény mennyiségét. Szapudi ötlete hangsúlyosan nem végleges megoldás, de arra jó lenne, hogy szerezzünk némi plusz időt, amíg képesek vagyunk végleges és fenntartható módot találni a felmelegedés kezelésére.

Szapudi elképzelése, a gigászi napernyő vagy nappajzs nem újdonság, és az egyik fő előnye, hogy a beérkező napfény már egy parányi részének a blokkolása is szignifikáns hatással lenne a globális átlaghőmérsékletre. Azonban eddig a legfőbb probléma az volt, hogy az ernyő megfelelő mennyiségű, és igen jelentős tömeget igényelne ballasztként, hogy megakadályozza, hogy a napszél és a sugárzási nyomás elsodorja, illetve erre a tömegre a gravitációs stabilitás érdekében is szükség lenne. Azonban akkora tömegről beszélünk, aminek az űrbe jutattása nem csak elképzelhetetlenül drága, de annyira nehéz, hogy talán megvalósíthatatlan – különösen a jelenlegi rakétáinkkal.

Itt jön a képbe Szapudi újítása: ahelyett, hogy ezt a ballasztot mi vinnénk fel, használjunk valamit, ami megfelelő tömeggel bír, és már eleve az űrben van – tehát egy aszteroidát.

Szapudi számításai szerint, ha a Nap felé ellensúlyt helyeznek el a Nap-Föld rendszer L1 Lagrange-pontjában, akkor az ernyő és az ellensúly össztömege mindössze 3,5 millió tonnára csökkenne, ami százszor kisebb, mint amivel eddig kalkuláltak ezen megoldás kapcsán.

A Lagrange-pont (librációs pont, illetve L1, L2, L3, L4, L5 pontok) “a csillagászatban a tér azon öt pontja, amelyben egy kis test két, egymás körül keringő nagyobb test együttes gravitációs vonzásának hatására azokhoz képest közelítőleg nyugalomban maradhat. Az ebben a pontban elhelyezett test helyzete fix marad a másik kettőhöz képest, ebből a szempontból hasonló a geostacionárius pályához.”

Érdekesség, de a James Webb Űrtávcső például a Nap-Föld rendszer L2-pontjában “parkol”.

Ez a 3,5 tonna még mindig “igen jelentős”, azonban maga az ernyő ennek mindössze az 1 százalékát teszi ki, ami csak 35 ezer tonna. Az említett tömeg fennmaradó része maga az aszteroida, amit nem kell feljuttatnunk az űrbe. Ráadásul modern, könnyebb anyagok használatával, például grafénnal, az ernyő tömege talán tovább is csökkenthető.

Mindez már inkább tűnik elérhető célnak, habár még így is jelentős technológiai kihívásról beszélünk: a jelenlegi rekorder Saturn V-tel például 140 tonnát lehetett alacsony Föld-körüli pályára juttatni az Apollo-program idején, de a jelenleg legfejlettebb, ráadásul még el sem készült eszközünk, a Starship szállítási kapacitása is csak 250 tonna.

Habár jelentős különbségről beszélünk még mindig, azért már nem olyanról mértékűről, ami abszolút sci-fi kategória lenne. Ami az aszteroidát illeti, a NASA nemrég sikeresen demonstrálta, hogy képesek vagyunk megváltoztatni egy ilyen égitest útját, vagyis az sem kizárt, hogy képesek lennénk egy aszteroidát a Nap-Föld rendszer L2-pontjába irányítani.

Most már biztos: képesek lennénk eltéríteni egy Föld felé tartó aszteroidát A NASA-nak annál is jobban sikerült letérítenie a Dimorphost a pályájáról, ahogy eredetileg tervezték.

A megvalósíthatóság kapcsán Szapudi úgy gondolja, hogy ha most rögtön elkezdünk a kutatás-fejlesztéssel foglalkozni, akkor talán meg tudjuk valósítani, mielőtt túl késő lenne a klíma szempontjából.

A számítások szerint a beérkező napfény mindössze 1-2 százalékának a blokkolása elegendő lenne a Föld lehűtéséhez, de Szapudi így is “óvatosabb megközelítést” alkalmazna. Ez azt jelenti, hogy az elképzelése szerint a módszernek “skálázhatónak” kellene lennie: vagyis először mindössze 0,24 százalékkal csökkentené a fényt, amit fokozatosan vinne fel 1,7 százalék körüli értékre. És mint írtuk, szerinte tehát a módszernek könnyen visszafordíthatónak is kellene lennie.

(Kép: Pixabay/Buddy_Nath)