Atombombát robbantott a Meta a chatbotok háborújában

2024 / 04 / 22 / Bobák Áron
Atombombát robbantott a Meta a chatbotok háborújában
A Meta AI eddig csupán az amerikai felhasználók számára és korlátozott funckionalitással volt elérhető, a múlt csütörtökön bejelentett frissítéseknek köszönhetően viszont a Facebook, a Messenger, az Instagram és a Whatsapp mellett már különálló weboldalon is elérhető chatbot immár a ChatGPT, a Gemini és a Claude teljes értékű konkurenciájának tekinthető.

Az újdonságok közül a legfontosabb a Llama-3 nevű nagy nyelvi modell (LLM) érkezése, amely jelentős előrelépés az eddig használt Llama-2-höz képest: a most kiadott kisebb verziók 8 valamint 70 milliárd paraméterrel rendelkeznek, de a Meta a következő hónapokban egy jóval nagyobb, funkcionalitásában szeretágazóbb modellt is be fog mutatni, ami már 400 milliárd paraméteres lesz. Mark Zuckerberg az új AI-asszisztensről úgy nyilatkozott, hogy az jelenleg "a legintelligensebb, ingyenesen elérhető chatbot", igaz, ez a számok alapján legfeljebb részben tűnik igaznak. Összevetésképpen: a Gemini Pro a hírek szerint 600, míg az Ultra nagyjából 1,6 billió paraméterrel rendelkezik, az OpenAI nagy nyelvi modelljei közül pedig a ChatGPT ingyenes verzióját kiszolgáló GPT-3.5 175 milliárd, a fizetős verzióban elérhető GPT-4 pedig nagyságrendileg 1,7 billió paraméterrel rendelkezik. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy a nagy nyelvi modellek teljesítményének mérésére jelenleg nem létezik teljesen objektív mérőszám, a paraméterek száma (amik tulajdonképpen azt jelzik, hogy mennyire komplex egy-egy LLM felépítése) pedig inkább csak irányzéknak tekinthető, vagyis nem lehet kijelenteni, hogy egy több paraméteres LLM-et használó chatbot minden esetben jobban teljesít.

Hogy milyen szempontok lehetnek még döntőek, arra éppen a Meta AI szolgáltat egy jó példát, ami az első olyan chatbot, amelybe integrálták mind a Google keresőt, mind pedig a Microsoft Binget, ennek köszönhetően pedig bármilyen témában naprakész információkkal tud szolgálni. Ez persze nem teljesen egyedi fícsör, hiszen a Gemini a Google keresőt, a ChatGPT fizetős verziója pedig a Binget használja hasonló célra, de a két kereső együttes integrációja valóban egyedi megoldás. A megújult Meta AI a korábbiaknál jóval inkább szem előtt lesz, hiszen közvetlenül beépül a Facebook és az Instagram keresősávjába, emellett a chatbot a meta.ai weboldalon keresztül is elérhetővé válik.

Másik fontos újdonság, hogy az AI asszisztenshez már nem csak az amerikai felhasználók férhetnek hozzá, ugyanis a Meta Ausztráliában, Kanadában, Új-Zélandon, Ghánában, Jamaicán, Malawiban, Nigériában, Pakisztánban, Szingapúrban, Dél-Afrikában, Ugandában, Zambiában és Zimbabwében is elérhetővé tette a szolgáltatást. Bár ha Magyarországról próbálunk hozzáférni a chatbothoz, a honlapon egyelőre az az üzenet fogad, hogy az országban a szolgáltatás egyelőre nem elérhető, ezt egy VPN-nel könnyedén meg lehet kerülni.


A Meta AI pusztán az URL megadásával is képes tökéletesen összefoglalni egy cikk tartalmát

A tapasztalataink szerint a Meta AI tudásában valóban felveszi a versenyt a ma elérhető legjobb chatbotokkal; a matematikai feladatoknál például nem csak pontos válaszokat ad, de akkurátusan le is vezeti a megoldást, emellett arra is képes, hogy pusztán a bemásolt URL alapján összefoglalja egy cikk tartalmát (erre a Gemini egyáltalán nem képes, a ChatGPT pedig sokkal kevésbé releváns összefoglalást ad), és utazás tervezéshez is remekül használható. Igaz, amikor megkértük, hogy javasoljon nekünk egy kétnapos kirándulást Magyarországon, a többi chatbottal ellentétben a Meta AI meg sem próbált saját ötlettel előállni, hanem helyette egyszerűen bemásolta nekünk egy releváns cikk javaslatait, de mindenképpen a javára kell írni, hogy ehhez forrásmegjelölést is adott.

Bár a Meta AI hivatalosan angolul érhető el, tapasztalataink szerint a chatbot tökéletesen beszél magyarul is. Ehhez mindössze annyi a dolgunk, hogy megmondjuk neki, hogy szeretnénk, ha a továbbiakban magyarul válaszolna a kérdéseinkre, igaz, néha ezután is visszaváltott angolra, emellett a válaszokhoz mindig odaírta az angol nyelvű fordítást is, és egy rövid tájékoztatást arról, hogy a legpontosabb válaszokat angol nyelven tudja adni. Ez amúgy igaz is: amikor a The Verge a Tiktok betiltásáról szóló cikkéről (lásd: fenti kép) magyar nyelven kértünk összefoglalót a Meta AI-tól, a chatbot egy, a lényeges információkat tekintve sokkal kevésbé tartalmas összefoglalót írt, mint angolul, ami bár tökéletesen érthető volt, de nyelvtanilag azért itt-ott erősen sántított.

A Metától némileg szokatlan módon a chatbot bejelentkezés nélkül is elérhető, vagyis a használatához nem kell Facebook-regisztráció, ugyanakkor bizonyos funkciók csak akkor érhetők el, ha bejelentkezünk a Facebook-fiókunkba. Ilyen a képgenerálás funkció, amihez a Meta AI a cég Imagine nevű text-to-image képgenerátorát használja. Ez nagy erőssége a Meta chatbotjának, hiszen a ChatGPT ingyenes verziójával például egyáltalán nem lehet képeket generálni, míg a Gemini ilyen jellegű képességei egyelőre némileg elmaradnak a konkurenciától. Az Imagine ezzel szemben az egészen komplex szövegeket is tökéletesen tudja értelmezni, rendkívül gyorsan működik, az 1280x1280 pixeles képek minősége pedig felveszi a versenyt az olyan képgenerátorokkal is, mint például a DALL-E 3. Ha nem vagyunk tökéletesen megelégedve a kapott eredménnyel, akkor az edit funkcióval tovább finomíthatjuk a képek leírását, igaz, ez egyelőre nem működik tökéletesen, nekünk legalábbis a mesterséges intelligencia mindig teljesen új képet generált ahelyett, hogy a meglévő képet finomította volna. Szintén vegyesek az érzéseink az animate funkcióval kapcsolatban, ami elvileg arra jó, hogy a segítségével gifeket hozhatunk létre a képekből, de ez a megoldás egyelőre olyannyira egyszerű, hogy gyakorlati haszna nem sok van.

Hogy milyen képeket lehet generálni a Meta chatbotjával, arra alább mutatunk néhány példát balra a DALL-E 3, jobbra pedig a Meta AI által generált képekkel.

Leírás: egy úriember elegáns felöltőben és sétabottal a kezében sétál egy 19. századi városban, klasszicista stílusban épült bérházak között, mellette éppen elhalad egy lovaskocsi, miközben az út szélén gyerekek labdáznak (jobbra: Meta AI, balra: DALL-E 3)

Leírás: egy nyuszijelmezt viselő medve megérkezik a halloweeni buliba (jobbra: Meta AI, balra: DALL-E 3)

Leírás: Egy ködbeburkolózó falu fekszik egy völgyben, magas sziklák övezik, amelyekről vízesések erednek, felettük süt a nap, a háttérben pedig a távolban egy hatalmas, hófödte hegycsúcs magasodik (jobbra: Meta AI, balra: DALL-E 3)

(Borítókép: Meta AI)

Összehasonlítottuk a három legjobb, ingyenes mesterséges intelligenciát A ChatGPT, a Gemini és a Claude a programjavaslatok és a bevásárlólista mellett még Petőfi Szeptember végénjét is kiegészítette nekünk.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Ez a "rémálom-generátor" elmossa a valóság és a képzelet határát
A Pika 1.5 technikailag egy videógenerátor, de a rémálom-generátor kifejezés talán helyesebb lenne rá. Mutatjuk is, hogy miért.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.