Az automatikus hívásrögzítés lehet a Google következő funkciója

2021 / 01 / 15 / Perei Dóra
Az automatikus hívásrögzítés lehet a Google következő funkciója
A keresőóriás már egy éve megkezdte a Google Phone fejlesztését, hogy az applikáció a jövőben a hívásrögzítést is támogassa. Bár ez egyelőre csak a saját Pixel mobiljain, illetve néhány Nokia és Xiaomi készüléken lehetséges, illetve még jó pár - főként adatvédelemre vonatkozó - kérdés is válaszra vár ezzel kapcsolatban.

Az XDA Developers munkatársai a napokban vizsgálták a Google Phone ötvenkilences verziójának forráskódját, amikor olyan részletekre bukkantak, amik arra engednek következtetni, hogy a Google bővítené hívásrögzítéshez kapcsolódó funkcióit. A cikk szerint a fejlesztés által az okostelefonok a jövőben automatikusan rögzíthetik az ismeretlen számokról fogadott hívásokat. A beszélgetéseket egyetlen távoli szerverre sem továbbítanák, azokat kizárólag telefonon, helyben tárolná az applikáció. És ami a legfontosabb: mindkét fél értesítést kapna arról, hogy felvétel készül. Azt egyelőre nem tudni, hogy a funkció mikor jelenhet meg hivatalosan is, mivel a fejlesztőknek még biztosítaniuk kell, hogy az mindenben egyezik az uniós adatvédelmi törvénnyel.

A hajlítható után jönnek a feltekerhető kijelzős telefonok Az LG és a TCL is igencsak érdekes megoldásokat mutatott be az idei CES-en.

Ha már a rögzítésnél tartunk: a cégvezetés bekeményített

Alig pár napja írtunk a Google háza táján uralkodó kaotikus állapotokról, vagyis, hogy végleg betelt a pohár a munkatársaknál a megalázó, igazságtalan munkakörülmények miatt, ezért szakszervezetet alapítottak. Ahogy az várható volt, a vállalat sem hagyta szó nélkül a dolgot, így mostantól fokozottabban figyeli az aktivistákat. A vezetés egészen konkrétan

megbízta a belsős levelezőcsoportok kezelőit, hogy tüzetesen vizsgálják át a beszélgetésekben résztvevő dolgozók levelezését, és jelöljék meg a "provokatív" hozzászólásokat – írja a Telegraph.

(Az információkiszivárogtató kiléte ismeretlen, a lap belső forrásokra hivatkozik.) Teszi mindezt mintegy válaszképp arra, hogy a techóriás anyacége, az Alphabet elégedetlen dolgozói január negyedikén bejelentették, hogy több hónapnyi előkészület után megalapították az Alphabet Workers Union (AWU) szakszervezetet.  A Google már akkor figyelmeztette a szervezkedőket, hogy nem tűri a "rendbontókat", ezért a tárgyalótermeket és az iroda más területeit ezután is kizárólag csak munkahelyi kötelességeik ellátásra használhatják. Bár az AWU még nem jelentette be konkrét követeléseit az Alphabet felé, az eddig elhintett információk alapján az alapjövedelmükkel és juttatásaikkal kapcsolatos kérdések mellett a Google körüli etikai aggályokkal is foglalkoznának. Parul Koul szakszervezeti elnök és Chewy Shaw alelnök nyílt levelét még a New York Times is lehozta, melynek értelmében szövetségük célja, hogy a dolgozók is beleszólhassanak a döntéshozásba, valamint nagyobb hangsúlyt fektessenek a társadalmi, gazdasági, környezetvédelmi igazságosságra.

"Mi teremtettük meg a Google-t. De ez már nem az a cég, aminek dolgozni akarunk” Az elmúlt időszak történései egyre-másra arra engednek következtetni, hogy a Goggle „Don't be evil”, avagy "Ne légy gonosz!" mottója mára semmivé foszlott, ez pedig szakszervezet-alapításra ösztönözte a cég munkatársait. Korábban még nem volt példa hasonlóra a vezető technológiai vállalatoknál, remélhetőleg a dolgozók idővel elérik, ami a törvényhozóknak nem sikerült.

Tavaly többször is olvashattunk róla, hogy a Google nem igazán tolerálja, ha az alkalmazottak a háta mögött szervezkednek: az USA nemzeti munkaügyi tanácsa (NLRB) szerint a cég törvénytelenül kémkedett emberei után, hogy kiderítse, készülnek -e valamilyen szakszervezeti tevékenységre. Akinél pedig gyanús jelekre bukkantak, el is távolították. Liz Fong-Jones, a Google korábbi mérnöke pedig arra figyelmeztetett, hogy

a cég aktivistái valószínűleg a jövőben is a vezetői támadások célkeresztjébe kerülnek,

sokszor leértékelik teljesítményüket, vagy alkalmatlannak titulálják őket a csapatmunkára. Az Amerikai Kommunikációs Dolgozók Szövetsége korábban állami szintű keresetet is benyújtott a keresőcég ellen, melyből kiderül, hogy két alkalmazott elmondása szerint a Google speciális külsős konzultánsokat foglalkoztatott, akiknek direkt az volt a feladatuk, hogy ellehetetlenítsék a dolgozók szakszervezeti tevékenységét.

További cikkek a Rakétán:

Egyszerűbben, olcsóbban szervizelhetjük a kütyüinket jövőre Címkék is fognak segíteni abban, hogy az eszköz, amit megvennénk, mennyire könnyen javítható.

Hogyan védekezhetünk a SIM-csere átverés ellen? A SIM swap csalásnál úgy veszik át az irányítást a telefonszámunk felett, hogy az elkövetővel még csak nem is találkozunk: a csaló kapcsolatba lép az áldozat mobiltelefon-szolgáltatójával, és a megszerzett személyes adatok segítségével megszemélyesíti a telefon valódi tulajdonosát. Az ügyfélszolgálaton dolgozó munkatársat megkéri, hogy a telefonszámát a kiberbűnöző tulajdonában lévő másik SIM-kártyára vigye át.

Melyik a legjobb megoldás a telefonnal készített fotóink tárolására? A Google néhány napja jelentette be, hogy 2021. június elsejétől nem ad többé ingyenes korlátlan tárhelyet a Google Fotókhoz, így ha 15 GB-nál több tárhelyre lenne szükségünk, eldönthetjük, hogy fizetünk, vagy pedig más megoldás után nézünk.

(Fotó: Pixabay)


A legélethűbb robot, ami
A legélethűbb robot, ami "életre kelti a kódokat", ultrarealisztikus barátot kapott
Barátot kapott az ultrarealisztikus robot, de a beszélgetésük nem alakult a legjobban.
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.