Az Európai Unió egy régi probléma miatt vizsgálódik a Nintendo háza körül

2021 / 01 / 28 / Felkai Ádám
Az Európai Unió egy régi probléma miatt vizsgálódik a Nintendo háza körül
A Nintendo Switch egy remek, az aktuális szükségletekhez alakítható konzol.

Ugyanakkor akad vele sajnos egy probléma, ami vagy gyári hiba vagy nem az, mindenesetre többeket érintett, így ezen sorok íróját is. A Switch három részből áll: egy tablet-szerű készülékből (ez maga a konzol, illetve kézi üzemmódban a kijelző is), valamint két Joy-Con kontrollerből. A Switch – mint arra a név is utal – erőssége, hogy rugalmasan alakítható a felhasználói szándékhoz. A két Joy-Con-t két oldalt ráerősíthettem a készülékre, így egy nagyobb kézi konzolt kapok. Vagy pedig a készüléket az asztalra helyezhetem, ami előtt egy-egy Joy-Con-nal játszhat egy-egy játékos, végül pedig a két Joy-Con-t össze is lehet szerelni egyetlen, klasszikus kontrolleré.

A baj csak az, hogy a Joy-Con karjai néha pontatlanná váltak, elkezdtek csúszni vagy úszni (ez a drift-jelenség), tehát akkor is azt közvetítették, mintha egy bizonyos irányba lenyomták volna őket, ha valaki hozzájuk sem ért. Ezáltal nem csak a játékok irányítása lett pontatlan, de szélsőséges esetben még a gép menüjében sem lehetett ezen a módon normálisan lépkedni, hiszen a kontroller mindig visszaugrott. Tavaly nyáron egyébként a Nintendo közvetve bocsánatot kért a jelenség miatt (nem említették a Joy-Con driftet, csak a Joy-Con okozta esetleges kellemetlenségeknek szólt a mea culpa), ennél többet azonban nem mondtak tekintettel az épp a jelenség miatt folyamatban lévő, több csoportos perbeadványra.

Most pedig az EU fogyasztóvédelmi szerve, a The European Consumer Organisation (BEUC) kezdett el az ügyben vizsgálódni. Miután megvizsgálták azt a körülbelül 25 000 panaszt, amely az eset miatt érkezett hozzájuk, arra jutottak, hogy ezek nagyon nagy részében (aki válaszolt az ügyben feltett kérdésre, azok 88 százaléka) a vásárlást követő két éven belül tapasztalták a meghibásodást. A testület továbbította a panaszokat az Európai Bizottságnak, és a tagállamok nemzeti fogyasztóvédelmi szerveinek is. A BEUC mindezt azon az alapon tette, hogy a Nintendo olyan termékeket forgalmaz, melyek idő előtt meghibásodnak, amely árt a fogyasztóknak, valamint a természetnek is. A testület a Nintendót pedig arra szólította fel, hogy nyilvánosan is adja a felhasználók tudtára, hogy jelenleg a kontrollereknek limitált az élettartama, illetve a japán vállalat biztosítson ingyenes javítást is. Ez utóbbit egyébként a Nintendo már eddig is megtette.

Talán ez -- így négy évvel a gép premierje után -- egy újabb fontos lépés abba az irányba, hogy a Nintendo elismerje a hibát.

További cikkek a Rakétán:

Adathalászok talán kiderítettek pár érdekességet a Nintendo új konzoljáról A "Switch Pro" a jelenlegi Nintendo Switch izmosabb változata, amelyről már egyre többen pletykálnak. Most egy adathalász jóvoltából talán új részeletek is kiderültek erről a gépről.

4K felbontású Nintendo Switch jöhet 2021-ben A Sony és a Microsoft már ebben a generációban 4K felbontásra váltott a PlayStation Próval és az Xbox One X-szel. A Nintendo pedig úgy tűnik, követné őket.

Melyik konzolt válasszam? – Karácsonyi konzolvásárlási tanácsadó Végre megjelent az új PlayStation és az Xbox – konzolt ajánlani pedig sosem volt még ennyire könnyű. És ennyire nehéz.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Finnország leggyorsabb személyliftje egy radioaktívhulladék-tárolóba vezet
Finnország leggyorsabb személyliftje egy radioaktívhulladék-tárolóba vezet
Épül az Onkalo radioaktívhulladék-tároló, ahol legalább százezer évig pihennek a kiégett fűtőelemek.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.