Az ügyfelek imádták a dizájner munkáit, pedig valójában nem emberi alkotások voltak
2020 / 07 / 24 / perei.dora
Az ügyfelek imádták a dizájner munkáit, pedig valójában nem emberi alkotások voltak
Nikolay Ironov egy teljes éven át tervezett logókat influenszereknek, éttermekhez, applikációkhoz és egyéb új termékekhez. Egy év után azonban lehullt a lepel, és kiderült, hogy Nikolay egy mesterségesintelligencia-rendszer.

Oroszországban járunk, ahol nem is olyan régen az Art. Lebev Dizájn Studiónak támadt egy ötlete, és kitalálták Nikolay Ironov karakterét, aki, vagyis ami valójában a cég által fejlesztett mesterséges intelligencia. A fejlesztők semmit sem bíztak a véletlenre, így még portfóliót is terveztek neki a publikálás után pedig csak úgy záporoztak a megrendelések. Merthogy a megrendelők rendkívül elégedettek voltak a munkáival. A mesterséges intelligenciát kézzel rajzolt vektoros képeken 'képezték ki', melynek során úgy sajátította el a márkatervezés tudnivalót, hogy

munkáit valóban nem lehet megkülönböztetni az emberi alkotásoktól.

Ezen kívül rengeteg fotót átfuttattak rajta, hogy képes legyen a semmiből is realisztikusan alkotni. Azt gondolhatnánk, hogy az ügyfeleket felháborította az igazság lelepleződése, ehhez képest inkább ámulva fogadták az ötletet. Maga a rendszer kissé kifinomultabb egy hagyományos logógenerátornál, illetve ahogy a TNW-n is olvasható, a beérkező levelekből képes kiragadni a kulcsszavakat, melyek alapján eleget tesz a megrendelésnek. Ezután az algoritmus finomít a megjelenésen, majd létrehoz egy színskálát, majd utolsó lépésben az emberi ügyintéző elküldi a márkaterveket megrendelőnek.

Ám miközben folyamatosan több vizuális stílust adnak Ironov imidzséhez - és úgy tűnik, hogy a stúdió továbbra is a szoftvert használja a tervezéshez -, nem akarják korlátozni az MI kreativitását, mivel sokszor kifejezetten eltérő tervezési irányba indul, mint amire az emberek számítanának. Mindez pedig lényeges az alkotás szempontjából. Az igazat megvallva ugyanakkor ez a fajta generált logótervezés nem új dolog, néhány márka ugyanis a kezdetektől mesterséges intelligenciával tervez arculatot, ezért folyamatosan fejlődnek, bár csak bizonyos tervezési paramétereken belül, hogy a márka mindenképp felismerhető maradjon a fogyasztók számára. Míg bizonyos cégek, például az Adobe és az Autodesk már most is kínálnak mesterséges intelligencia által kreált javaslatokat a tervezési folyamat során, valamint automatizált opciókat építenek a termékekbe. (Nem beszélve számtalan online logótervező webhelyről, amelyek algoritmusok segítségével azonnali márkatervezetet javasolnak.) Ami azonban igazán lenyűgözővé teszi Ironovot az az, hogy az nem csupán egy egyszerű rendszer, amelyet néhány ügyfél kiválasztott, hiszen bebizonyította, hogy

a mesterséges intelligencia nem a távoli jövő, sokkal inkább már a jelen, még a művészetben is.

(Fotó: Getty Images Hungary)


Igényes és férfias történeteket keresel? A Roadstert neked írjuk!
Olvass bele az egyik legszínvonalasabb hazai magazinba, szeretni fogod! A Roadster egy fantasztikus utazás az élet legjobb területein...
Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ezek is érdekelhetnek

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.