Ahogy arról a Business Insider annak idején beszámolt, július 16-án a már akkor is tapasztalt űrhajósnak számító Chris Cassidy és a mindössze 36 éves Luca Parmitano a második űrsétájukra készültek. A misszió során a két asztronauta karbantartási munkálatokat végzett volna az űrállomáson, emellett rájuk hárult az a feladat is, hogy az ISS-t előkészítsék a tervek szerint néhány hónapon belül megérkező új, többcélú orosz laboratórium modul érkezésére. A történethez nem tartozik szorosan hozzá, de a korabeli tervek szerint a Pirsz modult leváltó új modul végül jókora csúszással érkezett csak meg a Nauka képében, amit idén nyáron csatlakoztattak az űrállomáshoz.

Bár az űrséták mindig kiemelt események egy asztronauta életében, Parmitano számára, ha lehet, még különlegesebb volt ez a misszió, hiszen alig egy héttel korábban történelmet írt, amikor első olasz űrhajósként űrsétát tehetett. Hogy az eredetileg 6 óra 15 percesre tervezett misszió végül alig másfél óra után véget ért, az nem Parmitano tapasztalatlanságának tudható be, sőt, a körülményeket figyelembe véve csoda, hogy az asztronauta milyen higgadsággal kezelte a helyzetet. Bár a NASA jelentése szerint a legénység tagjai nem voltak közvetlen életveszélyben, az olasz asztronauta által még az ISS fedélzetén megírt blogbejegyzés alapján a szituáció több mint ijesztő volt.

A már-már sci-fi novellának is beillő stílusban megfogalmazott bejegyzésben Parmitano egészen részletesen idézi fel a történteket, kezdve onnan, hogy Cassidyvel elhagyják a légzsilipet, és kilépnek a koromsötét űrbe. A séta kezdetén a Nap éppen a Föld takarásában volt, így az asztronautáknak nehéz körülmények között kellett dolgozniuk, ennek ellenére minden a tervek szerint ment, egészen addig, amíg Parmitano valamilyen nedvességet nem érzett a nyakánál. Miután a fejét kicsit megmozgatva megbizonyosodott róla, hogy nem képzelődik, a dologról azonnal tájékoztatta Houstont is, társával együtt pedig megpróbálták kideríteni, hogy mi okozhatja a nedvességet. Először azt feltételezték, hogy Parmitano izzadságcseppeket érez, vagy a kulacsából szökik a víz, de miután ezeket a lehetőségeket kizárták, jobbnak látták leállítani az űrsétát.

A misszióból ekkor még csak egy óra és kilenc perc telt el, a neheze viszont csak ezután következett. Parmitano nem sokkal később érezte, hogy a víz már a fülhallgatóját is elérte, ami azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy elveszítheti a rádiókapcsolatot a többiekkel. A vízcseppek lassan rátapadtak a sisakrostélyára is, és beborították azt, így az űrhajós a vaksötétben szinte semmit sem látott. "Mostanra a sisak felső része megtelt vízzel, és még abban sem lehetek biztos, hogy a következő levegővételkor levegővel és nem folyadékkal töltöm meg a tüdőmet" - emlékszik vissza a bejegyzésében Parmitano a helyzetére. Mivel Cassidynek vissza kellett fordulnia, hogy biztosítsa az űrállomáson kívül hagyott alkatrészeket, az olasz asztronautának nehéz döntést kellett hoznia: várja be a társát, azt kockáztatva, hogy a víz teljesen elborítja a sisakját, vagy próbáljon meg teljesen vakon visszajutni a légzsiliphez.

"Rájövök, hogy azt sem tudom, melyik irányba kellene mennem, hogy visszajussak a zsiliphez. Csupán néhány centiméterre látok magam előtt, és még ahhoz sem látok eleget, hogy megtaláljam a fogantyúkat, amelyekkel az állomás körül közlekedünk" - írta Parmitano, aki ezután megpróbálta felvenni a kapcsolatot Cassidyvel és a földi irányítással, de rá kellett jönnie, hogy ugyan a rádiója még működik, de a többiek már nem hallják őt.

Hogy mennyire kritikus volt a helyzete, azt jól jellemzi, hogy Parmitano már azon gondolkodott, hogy ha minden kötél szakad, óvatosan megnyitja a sisakja bal oldalán található szelepet, hogy kiengedjen némi vizet a ruhájából. Ez természetesen egyáltalán nem lett volna veszélytelen, hiszen ezzel együtt a nyomás is jelentősen csökkent volna az űrruhában. Erre végülis nem volt szükség, ugyanis az asztronautának eszébe jutott, hogy a biztonsági kábel, amit minden űrhajós visel az űrséták során, egy visszahúzó mechanizmussal van ellátva, így a kábelt követve sikerült vakon visszatalálnia a légzsiliphez. A későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy a balesetért a hűtőfolyadék volt a felelős, ami a szellőztető rendszeren keresztül szivárgott be Parmitano ruhájába.

"Az űr egy kemény, barátságtalan vidék, és mi felfedezők vagyunk, nem pedig gyarmatosítók. Mérnökeink képességei és a minket körülvevő technológia miatt a dolgok egyszerűnek tűnnek, pedig nem azok - és néha talán megfeledkezünk erről. Jobb, ha nem felejtjük ezt el" - zárta sorait Parmitano, aki 2018-ban még egyszer visszatért az űrállomásra. A még mindig csak 45 éves asztronauta összesen több, mint egy évet töltött el a Föld körül keringve, ezzel pedig rekordtartónak mondhatja magát az európai űrhajósok között.

Ez a cikk eredetileg 2021.11.08-án jelent meg a Rakétán.

(Borítókép: Luca Parmitano az első, július 9-i űrsétáján, Fotó: ESA/NASA)

A második MIR űrállomás rejtélyes története Tudtad, hogy kettő volt? És hogy az egyik még mindig megvan?