Azonnali hatállyal bevonta a Cruise önvezető autóinak engedélyét a kaliforniai közlekedési hatóság

2023 / 10 / 26 / Bobák Áron
Azonnali hatállyal bevonta a Cruise önvezető autóinak engedélyét a kaliforniai közlekedési hatóság
A hatóság álláspontja szerint a General Motors leányvállalatának robotautói nem elég biztonságosak, így azok mostantól csak úgy közlekedhetnek San Franciscóban, ha egy sofőr is ül a volánnál.

A Cruise 2016-ban kezdte el tesztelni az önvezető autóit a kaliforniai városban, tavaly júliusban pedig arra is megkapták az engedélyt, hogy az átalakított Chevrolet Boltokkal fizetős személyszállítási szolgáltatást végezzenek San Francisco egyes területein este 10 és reggel 6 között. A cég működésével kapcsolatban azóta időről-időre felmerültek kisebb-nagyobb aggályok; alig egy hónappal a szolgáltatás elindítása után például arról érkeztek hírek, hogy nyolc robottaxi órákra eltorlaszolta a forgalmat egy utcában, míg idén augusztusban egy megkülönböztető jelzést használó tűzoltóautóba hajtott bele a Cruise egyik önvezető autója, amelynek következtében a taxiban ülő utas megsérült.

Ennek ellenére úgy tűnt, hogy a cégnek rövid idő alatt sikerült ledolgoznia a Waymóval szembeni lépéshátrányát, hiszen augusztusban a Kaliforniai Közüzemi Bizottság mindkét cégnek megadta az engedélyt, hogy éjjel-nappal szállítsák az utasokat és egész San Franciscóra kiterjesszék a szolgáltatási területüket. Hogy a Crusie-zal ennek ellenére sincs minden rendben, azt jelezte, hogy a kaliforniai közlekedési hatóság (California Department of Motor Vehicles, DMV) egy hónappal később arra utasította a céget, hogy felezze meg a San Franciscó-i flotta létszámát, amely a The New York Times információi szerint jelenleg a nappali órákban 50, míg az éjszakai órákban 150 önvezető autóból áll.


Cruise önvezető taxi San Franciscóban. A cég az engedélye elvesztése előtt éjszaka 150, míg nappal 50 autóból álló robottaxi-flottát üzemeltetett, míg a konkurens Waymónak 250 autója közlekedik a város útjain. (Fotó: Tayfun Coskun/Anadolu Agency via Getty Images)

A Crusie problémáit csak tetézte egy néhány héttel ezelőtti baleset, amely ugyan eredetileg nem az önvezető autó hibájából következett be, ám a balesetet egyértelműen súlyosbította, hogy a jármű nem megfelelően reagált a helyzetre. Október 2-án, az éjszakai órákban egy sofőr elütött egy gyalogost, aki ennek következtében éppen egy arra járó Crusie robottaxi alá esett. Az autó azonnal lefékezett, azonban a videók tanúsága szerint ezután ismét elindult, és nagyjából hat métert tett meg, miközben a gyalogos még mindig be volt szorulva alá. A Cruise tájékoztatása szerint a robotautójuk azért tett így, hogy lehúzódjon az útról, ez a válasz azonban nem nyugtatta meg a közlekedési hatóságot, amely ideiglenesen bevonta a Crusie engedélyét. A DMV közleménye ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy az első számú prioritásuk a közbiztonság, a cég robotautói pedig megítélésük szerint jelenleg nem elég biztonságosak ahhoz, hogy teljesen automata módban közlekedjenek Kalifornia útjain.

A hatóság emellett azzal is vádolta a Cruise-t, hogy valótlan információkat közöltek a technológiájuk megbízhatóságával kapcsolatban. Bár a közlemény ez utóbbi állítást nem fejti ki részletesebben, ugyanakkor a Vice információi szerint a DMV többek között azt kifogásolta, hogy a Cruise eredetileg csak a balesetről készült felvétel egy részét mutatta meg az ügyet kivizsgáló munkatársaiknak, azt pedig, hogy az autójuk a megállás után ismét elindult, megpróbálták eltitkolni. Hannah Lidow, a cég szóvivője ugyanakkor határozottan tagadta ezeket a vádakat, azt állítva, hogy a Crusie képviselői a baleset után azonnal felvették a kapcsolatot a hatóságokkal, akinek többször is lejátszották a teljes felvételt. A szóvivő a lapnak azt is elmondta, hogy a döntés hatására átmeneti időre teljesen felfüggesztik a robottaxijaik működését San Franciscóban.

Matt Wansley, a New York-i Cardozo School of Law az esettel kapcsolatban az önvezető autókra vonatkozó szabályozás ellentmondásaira hívta fel a figyelmet. Az autóipari szakértő a The New York Timesnak nyilatkozva kifejtette, hogy amennyiben a Cruise autóit Kaliforniában nem ítélték kellően biztonságosnak, akkor az összes többi olyan államban is vissza kéne vonni az engedélyüket, ahol jelenleg közúton tesztelik a robotautókat, erre azonban egyáltalán nem biztos, hogy sor kerül. Wansley hozzátette, hogy véleménye szerint jelentős különbség látható a Crusie és a Waymo között, hiszen az Alphabet leányvállalatának autói mindeddig nem voltak érintettek olyan balesetben, ami elkerülhető lett volna, ha valaki ül a volánnál.

A Cruise honlapján április végén megjelent blogbejegyzés szerint a cég autói több mint egymillió mérföldet tettek meg San Francisco útjain, eközben pedig a számításaik szerint arányaiban mintegy fele annyi balesetben voltak érintettek, mint az emberi sofőrök által vezetett autók. Egy augusztusban megjelent részletes elemzésben hasonló következtetésre jutott Timothy B Lee is, aki a Waymo és a Cruise által jelentett összes balesetet elemezve megállapította, hogy azok száma és súlyossága is jócskán elmarad az emberi sofőrök által okozott balesetektől. Az újságíró ezzel együtt azt is megállapította, hogy a Cruise autóinak a jelek szerint valamivel nagyobb problémát okoz a közlekedési szabályok betartása, és ez különösen igaz a kereszteződésekre.

Hogy a Cruise-robottaxik mikor állhatnak újra szolgálatba, egyelőre nem lehet tudni, a DMV ugyanakkor annyit elárult, hogy a céget részletesen tájékoztatták arról, milyen lépéseket várnak el tőlük. Az biztos, hogy a hatóság döntése a General Motors mellett is sokaknak fájhat, hiszen a Cruise-t többek között a Microsoft és a Honda és dollármilliókkal támogatta, szeptemberben pedig már arról érkeztek hírek, hogy a cég mindössze egyetlen engedélyre vár, mielőtt elkezdhetnék az Origin névre keresztelt, pedál és kormánykerék nélkül működő robotautójuk tömeggyártását.

(Borítókép: Cruise)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Két darab, hidrogént fogyasztó, vízpárát eregető busz indult el próbaüzemben, hat magyar város közlekedésében próbálják ki őket.
A Tesla sorsa múlhat a most bemutatott Cybertruck fogadtatásán
A Tesla sorsa múlhat a most bemutatott Cybertruck fogadtatásán
Ha bejön, akkor pickup-nagyhatalom lehet a cégből, ami Amerikában egyenlő a sikerrel.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.