Itt valami bűzlik. Itt valami bűzlik?

"Pukizással is terjedhet a COVID-19?" Ezt a kérdést kapta nemrégiben Dr. Norman Swan egy névtelen nézőtől az ausztrál ABC podcast műsorában. A miértre, vagyis, hogy hogyan jutott valakinek ilyesmi eszébe, nem tudhatjuk a választ, annyi azonban tény és való, hogy mindenki szellent. Tudományos becslések alapján naponta átlagosan huszonöt alkalommal. Ez rendben is volna, de hogy jön ide a koronavírus, ami elvileg egy légzőszervi megbetegedés, nem igaz? De bizony. Ám mivel a közelmúltban napvilágot látott egy teszt arról, hogy ürülékben is kimutatták a SARS-CoV2-őt, sokakban felmerülhet a kérdés: mi van ha egy szellentéssel is elkaphatjuk? (Spoiler: nem, nem kaphatjuk, mindenesetre az elmúlt évek során sok érdekes dolog kiderült a szellentésről.)

Dr. Robert Glatter, a Forbes magazin vendégszerzője szerint a hasmenés is lehet a COVID-19 tünete. Ha ráadásul valakire hasmenés közben jön rá a durrogatás, az bizonyára tudja, hogy ez egyrészt meglehetősen hangos 'zenei aláfestéssel' jár, másrészt a bélsár mondhatni egy szempillantás alatt beterítheti a vécékagylót. Ha pedig már itt tartunk a Journal of PSychology 1997-es számában megjelent egy kísérlet, amelyben a kutatók megmérték a végbélfüttyel (esetlegesen) távozó fekália mennyiségét: a rekord háromszázhetvenöt milliliter lett.

A petricsésze és a fing esete

Ugorjunk kicsit vissza az időben, egészen 2001-ig. Helyszínünk ismét Ausztrália, ahol egy ausztrál nővér (a nevét nem vállalta) egy alkalommal feltette azt a kérdést egy tudományos televíziós műsor házigazdájának,  dr. Karl Kruszelnickinek, hogy beszennyezheti-e a műtőt, ha ott feltűnés nélkül elereszt egy galambot. A kérdés megválaszolásába Luke Tennent mikrobiológus is beszállt, aki azonban nem az elméleti válaszok, hanem a gyakorlatias dolgok híve volt.

Ezért fogtak két petricsészét, és Tennent egyik kollégáját megkérték, hogy jó közelről, egészen pontosan öt centiről pukkantson bele.

(Az egyik csészébe alsóneműben, a másikba meztelenül.)Az első petricsésze teljesen tiszta maradt, a másikból azonban kimutatták baktériumok jelenlétét. Ergo az elmélet, miszerint az alsónemű megfelelő védelmet jelent nem csupán szóbeszéd. A második eset viszont fontos kérdést vetetett fel: hogyan lehetséges ez, és mennyire fertőző dologgal áll szemben az egészségügy? Miután alaposabban megvizsgálták a dolgot, a szakemberek arra a következtetésekre jutottak, hogy a szélerősség ugyan magával sodor néhány bőrsejtet a gáz távozásával, ám az ezzel távozó baktériumok többsége a bélflóra barátságos baktériuma, amit például a joghurt is tartalmaz. Vagyis, amíg ott az alsónemű, addig senki se aggódjon a bélgáz kórokozói miatt.

Későbbi kutatások kiegészítették az információt azzal, hogy még ha adott esetben tartalmaz is káros mikrobákat a végbélszél, akkor sem elegendőt egy komoly fertőzés kiváltásához.

Aggodalomra valószínűleg akkor lenne okunk, ha napi szinten pucéran, szó szerint egymás arcába eregetnénk az eregetni valót. Bár a fenti kísérletek egyike sem említi, hogy pontosan milyen messzire jutnak a baktériumok, ha semmi sem állja útjukat, vagy, hogy meddig maradnak a levegőben, a szagokra viszont kitérnek, és mindenkit megnyugtatnak afelől, hogy még a legnagyobb bűz sem egyenlő a fertőzésveszéllyel.

(Fotó: Getty Images Hungary)