Dél-Korea lehet az első ország, ahol bevezetik a 6G szolgáltatást

2022 / 03 / 07 / Bobák Zsófia
Dél-Korea lehet az első ország, ahol bevezetik a 6G szolgáltatást
Kínai kutatók nemrégen demonstrálták a vezeték nélküli hálózaton történő, másodpercenkénti egy terabájtos adatátvitel működőképességét, ami a 6G felé vezető utat nyithatja meg a kutatók szerint, de Dél-Korea még előrébb jár a tervekkel.

Dél-Korea kormánya már 2020-ban bejelentette, hogy a 6G korszakának vezető szereplőjévé kíván válni, ennek elérésére megalkották a 6G stratégiájukat és a technológiai fejlesztések, valamint a sztenderdek és infrastruktúrák kialakítására is nagy hangsúlyt helyeztek. Csong Szegjun, az ország akkori miniszterelnöke 200 milliárd won (58 milliárd forint) összeget különített el a 2021-től 2026-ig tartó fejlesztési időszakában elvégzett munkákra, amelyek elsődleges célja az volt, hogy elérjék a másodpercenkénti egy terabájtos adatátviteli sebességet, a 0,1 ms-os késleltetést és integrálják a mesterséges intelligenciát a teljes rendszerbe.

Az elképzelések szerint a hatodik generációs hálózat első próbáját 2016-ban tartották volna, és 2028-ra készen állt volna a rendszer arra, hogy eljusson a felhasználókhoz is, Dél-Korea tudományos és információs- és kommunikációs technológiai miniszterének legújabb bejelentése szerint pedig úgy tűnik, az ambiciózus tervek azóta sem változtak és valóban van rá esély, hogy az ázsiai ország legyen az első, ahol az 5G szolgáltatások mellett megjelenik a kínálatban a 6G is. Lim Hje-szook a barcelonai MWC (Mobile World Congress) kiállításon jelentette be, hogy mindent megtesznek azért, hogy 2028 körül elindíthassák a 6G kereskedelmi forgalomban való bevezetését, ami a mostani hálózatokál 50-szer gyorsabb lesz majd, és tíz kilométeres magasságig nyújt lefedettséget.

A 6G hálózat megvalósítása iránti igény egyre jelentősebb és a szolgáltatások bevezetését célzó verseny is egyre éleződik, egyenes arányban azzal, ahogy az egyre nagyobb sebességű adatközvetítést és kevesebb késleltetést igénylő alkalmazások száma is növekszik. Az önvezető autók rendszerei, az okosvárosok és okosotthonok berendezései, a távolból megvalósított műtétekre lehetőséget adó orvosi megoldások, vagy, legújabban, a cégek metaverzum világainak megfelelő minőségű működtetése mind a minél biztosabb és nagyobb teljesítményű kapcsolaton alapulnak, amit az 5G is kiszolgálhat, de a szakértők a következő generációs hálózatokban látják az igazi előrelépést.

A Credit Suisse februári jelentése szerint az előzetes számítások arra engednek következtetni, hogy a metaverzum elnevezésű virtuális valóságok használata, még ha szerény becslések szerint mérik fel a leendő felhasználók számát, húszszorosára emelheti a jelenlegi adatfelhasználás és internetes forgalom szintjét tíz éven belül és a 6G bevezetése kedvezően hat majd a metaverzumokhoz csatlakozók számának növekedéséhez.

Dél-Koreának így különösen hasznos segítséget jelenthet a 6G, mivel az elmúlt hónapokban több programot is indítottak a metaverzumok széles körű fejlesztésére és a virtuális világok jövőbeli szerepének megalapozására. Szöul városi önkormányzata tavaly novemberben jelentette be, hogy idén elkezdik bevezetni a Metaverzum Szöul platform szolgáltatásait, ami a későbbiekben akár hivatalos adminisztratív szolgáltatásokra, akár turista látványosság vagy oktatási és kulturális programokra használható lesz, és amelyet bárki meglátogathat virtuális avatár képében. A Cointelegraph beszámolója szerint az Információs- és kommunikációs technológiai, Tudományos és Jövőtervezési Minisztérium múlt vasárnap nyilvánosságra hozta a metaverzumok még kiterjedtebb ökoszisztémájának építéséről szóló terveket, amelyre 223 milliárd wont (65 milliárd forint) szán a kormány. A "Kiterjesztett Virtuális Világ" rendszere nem csak a platformok fejlesztésére, hanem az ezeket fejlesztő szakemberek és fiatalok támogatására is kiterjed, és a Digitális New Deal részét képezi.

Dél-Korea mellett számos más ország is tervezi a 6G hálózatok mielőbbi bevezetését, annak ellenére, hogy sok helyen nagyrészt még a 4G-t használják a lakosok és a 3G és 2G kivezetése sem zajlott még le. A versenytársak között található Kína is, ahol a 6G szolgáltatásokat 2030 körül szeretnék bevezetni, de Tsinkua Egyetem professzora, Csang Csao szerint a katonaság már előbb is használhatja a rendszert, amennyiben elérhetővé válik, mivel esetükben a teljesítmény többet nyom a latban, mint a költségek.

(Fotó: Getty Images/LV4260, Pixabay/tingyaoh)

Több mint 200 Gbps sebességgel továbbítottak adatokat egy kísérleti 6G-hálózaton Noha a 6G-vel kapcsolatban egyelőre sok a nyitott kérdés, a kutatók már aktívan dolgoznak a megvalósításán.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
A mesterséges intelligencia keresztapja kapta a fizikai Nobel-díjat
A mesterséges intelligencia keresztapja kapta a fizikai Nobel-díjat
Geoffrey Hinton kísérleti pszichológusként végzett, ám több mint ötven éve foglalkozik a neurális hálózatokkal.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.