2022-ben megszületik a metaverzum-város

2021 / 11 / 13 / Bobák Zsófia
2022-ben megszületik a metaverzum-város
Szöul városi önkormányzata jövőre indítja el a Metaverzum Szöul platformot, ami a közszolgáltatókkal való kommunikációt és adminisztratív ügyek intézését a digitális avatárokkal benépesített dimenzióba helyezi át, legalábbis azok számára, akik inkább virtuális tisztségviselőkkel beszélnék meg a problémáikat.

Sokat lehet hallani mostanában a metaverzumok eljöveteléről, mivel egyre több, nem videójátékokra specializálódott cég is tervbe vette és gyakran hirdeti a VR/AR kiegészítőkkel háromdimenzióssá tehető platformok létrehozását, illetve a már meglévő szolgáltatásaik ilyen irányú kibővítését. A metaverzum szó lassan talán el is veszíti azt a varázsát, amivel például a Ready Player One című film hangulatát idézné fel elsőre, pedig tulajdonképpen még meg sem született igazán, mivel egy igazán hatékonyan működő 3D-s internethez sokkal többre lesz szükség, mint néhány cég által kínált avatárra.

Ahogy azt korábban is írtuk, a metaverzum tulajdonképpen nem jelent mást, mint a valódi, fizikai, vagy mondjuk úgy nem-digitális világban való tevékenységek áthelyezését a digitális szférába, úgy, hogy az kézzelfoghatóbb formában jelenjen meg, vagyis a felhasználók/szereplők ne csak ügyeket intézni tudjanak a digitális platformokon, hanem mindezt saját, személyes avatárjaik által tehessék meg. Természetesen azt is meg kell oldani, hogy minél több teendőt elvégezhessünk ezeken a platformokon és lehetőség nyíljon a szórakozástól kezdve a munkán át az egészen a hétköznapi ügyintézésekig mindent megvalósítani ebben a másik univerzumban, csakúgy, mint ahogy mára a legtöbb dolgot el tudjuk intézi az internet segítségével, még ha nem is immerzív, 3D-s formában.

Az asszisztensi munkákra havi díjért cserébe digitális embereket kínáló cégek egyre szaporodnak,

mint ahogy azok is, akik a személyre szabott virtuális kivetüléseinket tervezik meg, a VR és AR sisakok/szemüvegek is egyre elérhetőbb árért kaphatóak, vagyis most már csak a szolgáltatókon múlik, hogy nemsokára egy valóra vált sci-fiben érezhetjük-e magunkat.

Dél-Korea fővárosának, Szöulnak a lakói hamarosan megtapasztalhatják, milyen egy valódi metaverzum városban élni, mivel a város önkormányzata úgy döntött, ideje haladni a korral és létrehozzák Metaverzum Szöult, amit a lakosok avatárok formájában népesítenek majd be. A futurisztikus koncepció valójában csak annyit takar, hogy a hivatalos adminisztratív szolgáltatások, a turista látványosságok, bizonyos oktatási vagy kulturális programok mind elérhetővé válnak az új, animált, virtuális platformokon, de mégis nagy lépést jelenthet, mivel ezzel a módszerrel az eddig kevésbé hatékonyan zajló online ügyintézések újabb szintre léphetnek, a fesztiválokra és szórakoztató programokba pedig a világ minden tájáról bekapcsolódhatnak az érdeklődők. A projekt három fázisban valósul meg:

  • 2022-ben a Bevezetés
  • 2023-tól 2024-ig a Bővítés
  • 2025-től 2026-ig a Berendezkedés

szakaszai következnek, melyek során hét területen vezetnek be újításokat:

  • a gazdasági élet fellendítésére a Seoul Fintech Lab a metaverzumba költözik, ahol befektetőknek ajánl tanácsokat és startupoknak tartanak kapcsolatépítő eseményeket
  • az oktatás színesítése érdekében a város önkormányzata létrehozza a szöuli nyílt városi egyetemet (Seoul Open City University), valamint tinédzsereknek nyújtanak képzéseket
  • bizonyos turista látványosságokat és fesztiválokat, például a Szöuli Lámpás Fesztivált virtuálissá teszik, az immerzív környezetben a látogatók akár turista buszokkal is körbejárhatnak majd, úgy, mint a valóságban
  • a városháza Polgármesteri Hivatalának metaverzumbeli hasonmását is megalkotják, itt a virtuális polgárok a tisztségviselők digitális kivetüléseivel beszélhetik meg a panaszaikat és foglalhatnak időpontokat vagy konzultálhatnak az elintéznivalókról
  • a városrendezési és város irányításával kapcsolatos feladatokban aktívan használják majd a VR/AR/XR technológiákat, valamint a mozgássérültek lehetőségeit is bővítik ezekkel a módszerekkel
  • a távmunka területén metaverzum-konferenciákat tartanak majd és okosirodákat nyitnak meg a virtuális térben
  • és végül (illetve először), megalkotják a Metaverzum Szöul platformot, ami mindezeknek az alkalmazásoknak és szolgáltatásoknak az alapját jelenti

Az új dimenziók az új évben nyílnak majd meg, mikor a Bosingak harangpavilonban tartott ceremónia virtuális formában is megrendezésre kerül, majd 2023-ra a Metaverzum 120 központot is megnyitják, ahol az ügyintézések zajlanak majd.

(Fotó: Pixabay, Wikimedia Commons, Getty Images/gremlin)

További cikkek a témában:

Egy magyar cég olyan virtuális valóságot alkot, amilyet eddig csak sci-fikben láttunk A Hybriről egyszerre juthat eszünkbe a Black Mirror, a Szárnyas fejvadász 2049 vagy A nő.
Nem csak láthatjuk, már tapinthatjuk is a virtuális valóságot A VR technológiát egy olyan perifériával egészíthetik ki, amely az érintést szimulálja. Szerintem mind tudjuk, mihez fog ezzel kezdeni az emberiség.
Milliószámra telepítik a napelemeket a világ egyik technológiai fővárosában

Dél-Korea eddig igencsak le volt maradva a megújuló energia használatában, de ez hamarosan gyökeresen megváltozhat.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Nem ez a világ első, pusztán gondolatokkal létrehozott közösségi média bejegyzése, de az első, amit Elon Musk cégének, a Neuralinknek eszközével alkottak meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.