Az echolokáció képességét csak néhány faj használja elsődleges tájékozódási módszerként, elsősorban a denevérfajok, a delfinek és néhány bálna fajta. Ők az általuk kibocsátott, majd a felületekről visszaverődő hangok alapján mérik fel, hogy a környezetükben található tárgyak hol helyezkednek el, ez segíti a denevérek éjszakai repülését vagy a delfinek zavarosabb vizekben való tájékozódását. Ezek az állatok teljesen más közegben töltik az életüket, mégis hasonló evolúciós utat jártak be egy gén tekintetében, ez a gén kódolja a belső fül sejtjeiért felelős fehérjét, amely a magas frekvenciájú hangok hatására változtat a szőrsejtek alakján és képessé teszi őket arra hogy felerősítsék ezeket a hangokat. A gén más állatoknál, amelyek nem használnak szonárszerű módszereket, hanem elsősorban a látásra támaszkodnak, máshogy néz ki, mint a denevérek és a delfinek esetében.

Ennek a két állatfajnak egyértelmű előnye származik az echolokációból, de a legtöbb faj az egyedfejlődés alatt mégis más irányba haladt a tájékozódáshoz szükséges képességek kifejlesztésében és az ember is elsősorban a szemén keresztül beérkező információkra támaszkodik, ha a térbeli érzékelésről van szó. A presztin gén, amely a magas frekvenciájú hangok érzékelését teszi lehetővé, azonban megtalálható az emberi cochleában, a belső fül csigájában is. Ennek a génnek az elnyomása bizonyíthatóan csökkenti a hallás spektrumát és minőségét, és többek között ennek a jelenléte is segíti az embert, hogy kifejlessze az echolokáció készségét. A genetikai felépítés csak egy része az egyenletnek, a füllel látás módszerét gyakorolni kell, azonban az elsajátítása meglepően gyorsan megy az embereknek, akár néhány hét alatt is megtanulható.

Az echolokáció különösen vak emberek esetében segítheti a tájékozódást, ezért ennek módszerét már évekkel ezelőtt elkezdték aktívan kutatni és hirdetni, többek között Daniel Kish is, aki szerint a vokális csettintések visszhangjai úgy működnek, mint egy akusztikus elemlámpa és, ha nem is érnek fel a vizuális információkkal, de megkönnyítik az orientációt. Elmondása szerint azok, akik ezt az emberi szonárt használják a navigációhoz, az agyuk vizuális rendszerét aktiválják, tehát tulajdonképpen valóban a fülükkel látnak. Minden egyes csettintés fókuszba hozza a környezetet és egyfajta háromdimenziós térbeli perspektívát ad, amelyben nem csak a távolságokat, hanem a tárgyak textúráját és sűrűségét is fel lehet mérni. Ahhoz hogy valaki erre a szintre jusson, nem is kell olyan sok idő, a legújabb vizsgálatok szerint elég tíz hét arra, hogy denevérember váljon bárkiből, függetlenül az életkorától vagy a látása állapotától.

A Durham Egyetemen folytatták le az a kísérletet, amelyben a legkülönbözőbb életkorú alanyok tíz hétig heti kétszer néhány órás tanfolyamon vettek részt, amelynek során a csettintés alapú echolokációt gyakorolták. A résztvevők majdnem fele (12 alany) vak volt, másik fele (14 alany) rendesen látott. A feladatok során először a laboratóriumban kellett a tárgyak helyzetét meghatározni, majd a laboron kívül is gyakoroltak, a visszhangokon kívül ekkor egy bot is a rendelkezésükre állt. A tesztek után összehasonlították az eredményeket hét olyan ember képességeivel, akik már évtizedek óta használták az echolokációt és felfedezték, hogy nem csak hogy az összes tesztalanynak sikerült elsajátítania a képességet, hanem néhányan még jobban is teljesítettek, mint a profik, sőt, a látók sikeresebbek voltak vak társaiknál, bár ennek az életkoruk miatti élesebb hallásuk is lehetett az oka. A vak résztvevők képességét három hónap elmúltával újra felmérték és úgy találták, hogy a mozgáskoordinációjukra, az önállóságukra és a jólétükre is pozitív hatást gyakorolt a készség használata.

Bár az echolokáció egyelőre nem széleskörűen használt módszer, így lehetséges, hogy az alkalmazásától visszariadnak azok akik nem akarják magukra felhívni a figyelmet, ezenkívül határokat szab az alkalmazási körének a környezet zaja is, egy zsúfolt városban például elég nehéz ezzel a módszerrel navigálni, de a képesség elsajátítása mégis visszaadhat valamit az elveszett magabiztosságból a látássérültek számára. A kutatók ezért most azt próbálják felmérni, hogy hogyan lehetne a módszert beépíteni a vakok vagy a látásukat valamilyen betegség miatt éppen elvesztők tanításába és felkészítésébe.

Ez a cikk eredetileg 2021.06.07-én jelent meg a Rakétán.

(Fotó: GettyImages/ Victor Habrick Vision, Flickr/jack_hargreaves_shed )

További cikkek a témában:

Szuperhallással ruházná fel az embereket az Alphabet új találmánya A Rozsomák fedőnevű projekt olyan eszköz kifejlesztését ígéri, ami az egyszerű halandókat is a képregényhősök emberfeletti képességeivel ajándékozza meg. Karmok egyelőre nem járnak hozzá.
Az emberek húsz százaléka halláskárosult lehet az Apple szerint A hallás világnapja előtt osztották meg több ezer fős kutatásuk első eredményeit.
Tényleg vannak olyan emberek, akik inkább a látottak és akik inkább a hallottak alapján tanulnak? Bár Magyarországon nem igazán terjedt el, ám több nyugati országban, így például az USA-ban is évtizedek óta tartja magát a nézet, hogy az egyes emberek különböző módokon képesek a legjobban feldolgozni az információkat. Az elméletet learning styles-nak (tanulási stílusoknak) hívják, de leggyakrabban csak VAK-ként hivatkoznak rá.