Egész Las Vegas alatt Teslák fogják szállítani az utasokat hamarosan

2021 / 10 / 29 / Bobák Zsófia
Egész Las Vegas alatt Teslák fogják szállítani az utasokat hamarosan
Hogyan lehet elkerülni a lélekölő dugókat az utakon? A Boring Company szerint erre a legjobb módszer, ha a közlekedést 3D-ben valósítjuk meg: az utcákon, levegőben és/vagy földalatti alagutakban. A cég nemrég megnyitott Loop alagútját hamarosan kiterjesztik egész Las Vegas területére.

Az Elon Musk alapította Boring Company június 8-án nyitotta meg a nagyközönség előtt a Loop elnevezésű alagútját, amelyben Las Vegas alatt egy 2,7 kilométeres távon szállítják a Teslák az utasokat, akik így megspórolhatják a körülbelül fél órás gyaloglást a Convention Center területén és néhány percre csökkenthetik a közlekedés idejét. Az alagút eredetileg komplexebbnek megálmodott, podokkal és a járműveket szállító liftekkel berendezett struktúrája végül egyszerűbb formában valósult meg: az egész helyszínen elektromos (egyelőre biztonsági sofőrrel ellátott) Teslák fuvaroznak a megállóhelyek között, amelyből kettő felszínen található, tehát tulajdonképpen egy föld alá terelt taxi/utazásmegosztó szolgáltatásnak felel meg,

a cég erre a Teslas in Tunnels, vagyis Teslák az alagútban definíciót használja.

A Loop úgy tűnik, hogy sikeresnek bizonyult, mivel az alagutat hálózattá bővítik és kiterjesztik az egész Las Vegas-i Strip területére, így a hotelek vendégei is könnyedén elérhetik, valamint összekötik többek között a McCarran Nemzetközi Repülőtérrel, a Nevada Egyetemmel és a futballstadionnal is. A Vegas Loop 47 kilométeres hálózata 51 megállóhelyet foglal magában és jóval nagyobb kapacitású lesz, mint a jelenlegi alagút, ezen nagyjából 4400 utas tud közeledni egy óra alatt, míg az új rendszer segítségével 57 000 ember érheti el úticélját óránként az előzetes számítások szerint. A Las Vegas Review Journalnak nyilatkozó Steve Davisnek, a Boring Company elnökének elmondása szerint a megállóhelyeket, melyeknek mindegyikét külön szükséges engedélyeztetni, megépülésük után máris használatba vehetik az utasok, így az építkezés kezdete után hat hónapon belül az első öt-tíz állomás már fogadja a vendégeit. Ezután a tervek szerint minden évben további tizenöt-húsz megállóhelyet alakítanak ki és adnak át, vagyis a teljes rendszer csak lassanként épül majd ki.

A Loop, noha Las Vegas vendégei számára készül és Teslák szállítják benne az utasokat, ezért egy metróhálózattól gyökeresen eltérő élményt nyújt majd, de Davis szerint mégsem a gazdagok szórakozására készül, hanem egy bárki számára elérhető közlekedési rendszer lesz majd.

"Ez nem a tehetősek közlekedési formája"

- mondta a Las Vegas Review Journalnak - "Nagyon is megfizethető, hozzáférhető és nagyon, nagyon kényelmes."

A hálózat kiépítésének költségeit magánpénzekből állják, többek között a Boring Company fedezi a kiadásokat, aki a későbbi bevételek bizonyos százalékát is befizeti majd Clark megye számára.

(The Verge Fotó: The Boring Company)

További cikkek a témában:

A The Boring Company megmutatta a Las Vegas alatt futó alagútját, amiben 60 Tesla fog egyszerre közlekedni A legfrissebb hírek szerint pedig a későbbiekben 16 férőhelyes buszok fogják szállítani az utasokat a Las Vegas Convention Center alatt.
Elon Musk mintha megerősítette volna a Tesla kisbusz fejlesztését, aztán törölte a bejegyzést A kisbusz az egyetlen a vállalat tervei közül, amiről alig tudni valamit. Még a fejlesztés létezése is kérdéses, de nagyon különös, hogy Musk gyorsan törölte a bejegyzést, amelyben a jármű szóba került.
A szingapúri jövőváros látképéről lemaradt valami: hova lettek az autók? Egyre több tervező dönt úgy, hogy a jövő városaiban nincs helye a felszínen a motorizált közlekedésnek, a járműveket ezért a föld alá száműzik. A Szingapúrban felépülő erdei város, Tengah is autómentes lesz, helyette a növények veszik át a főszerepet az utcákon.


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A két új, kifejezetten európai piacra szánt elektromos autó két éven belül kereskedelmi forgalomba kerül a gyártó ígérete szerint.
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Két darab, hidrogént fogyasztó, vízpárát eregető busz indult el próbaüzemben, hat magyar város közlekedésében próbálják ki őket.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.