Egy kisgyerek az anyukája iPadjén játszott, aztán kaptak egy ötmillió forintos számlát

2020 / 12 / 15 / Bobák Áron
Egy kisgyerek az anyukája iPadjén játszott, aztán kaptak egy ötmillió forintos számlát
Az édesanyja először azt hitte, hogy átverés áldozata lett, de később kiderült, hogy a játékon belüli vásárlások állnak a több száz dolláros számlák hátterében. A pórult járt Jessica Johnson szerint az esete tökéletes példája annak, hogyan használják ki a játékfejlesztők a fiatal gyerekeket.

A 41 éves Jessica Johnson nehezen hitt a szemének, amikor megkapta az első, több száz dollárra rúgó számláit az Apple-től és a Paypaltól. Az ingatlanközvetítőként dolgozó édesanya azonnal csalásra gyanakodott, így felhívta a bankját, ahol megerősítették neki, hogy az Apple.com-on és a Paypalon nem ritka az efféle csalás, és megígérték neki, hogy kivizsgálják az esetet. Júliusra a számlák összege elérte a 16 293 dollárt, azaz nagyjából 4,7 millió forintot, így Johnson feljelentést tett, októberben viszont a Chase Bank azzal a hírrel hívta vissza, hogy a szóban forgó költések valóban tőle származnak, és azt javasolták, hogy vegye fel a kapcsolatot az Apple-lel.

Az egyszerre érkező, nagyobb összegek miatt Johnson még csak nem is gyanakodott rá, hogy a számlákat valójában a hatéves fia csinálta, miközben az anyja iPadjén játszott kedvenc játékával, a Sonic Forces-zal. Az App Store-ból ingyenesen letölthető játékban a játékosok úgynevezett játékon belüli vásárlással tehetnek szert új karakterekre és különböző előnyökre, amik növelik a nyerési esélyeiket. Bár ezt a modellt hagyományosan mikrotranzakcióknak nevezik, a Sonic Forces esetében a kiadások nem is olyan kicsik, hiszen a legdrágább játékon belül megvásárolható kiegészítő száz dollárba, vagyis csaknem harmincezer forintba kerül.

Amikor Johonson felhívta az Apple-t, az ügyfélszolgálat segített neki megtalálni az iPad menüjében a mobilos kiadásait, amiből rögtön rájött, hogy a hatalmas összeget a fia játékszenvedélye okozta. Az anya állítása szerint ugyanakkor a kiszámlázott tételeket önmagától soha nem tudta volna megtalálni, hiszen segítség nélkül fogalma sem lett volna, hol keresse azokat. Az Apple-től ennél több segítséget nem kapott, ugyanis azt mondták neki, hogy mivel az esetet nem jelezte hatvan napon belül, így nem tudnak segíteni. Mivel Johnson bankja csak hónapok múlva jelzett vissza, ezért erre természetesen esélye sem volt, hiszen egészen addig abban a hitben élt, hogy csalás áldozata lett.

Az Apple-nél egyébként sem fogadták különösebb együttérzéssel a történetét, hiszen amikor az ügyfélszolgálatos kollégának elmondta, hogy a hatalmas számla miatt nem fogja tudni fizetni a jelzáloghitelét, az Apple munkatársa csak annyit válaszolt, hogy hogy tudnia kellett volna, hogy van olyan beállítás, amivel korlátozhatja a készülékén a költéseket. Jonhson ugyanakkor azt állítja, hogy fogalma sem volt róla, hogy van ilyen beállítás, és azt sem érti, hogy ez alapból miért van kikapcsolva. "Természetesen ha tudtam volna, hogy van ilyen lehetőség, nem engedtem volna a hatéves fiamnak, hogy majdnem húszezer dollárt költsön el virtuális aranygyűrűkre" - mondja.

Az anyuka szerint az eset nem vet túl jó fényt a játékfejlesztőkre, akik szerinte az ilyen trükkökkel kifejezetten a kisgyerekekre utaznak, hogy pénzt csaljanak ki tőlük. "Melyik felnőtt költene el száz dollárt egy virtuális aranypénzekkel teli ládára?" - teszi fel a költői kérdést, és azt is hozzáteszi, hogy szerinte az eset miatt sokkal inkább terheli a felelősség az Apple-t, mint a hatéves fiát, aki nem tudhatta, hogy valódi pénzt költ a játékban. "Hogyan is foghatná fel? Egy képregény játékkal játszik, egy olyan világban, amiről tudja, hogy nem valódi. Miért lenne a pénz valódi számára?"

A sztorit először megíró New York Postnak sem a Chase Bank, sem az Apple, sem pedig a játékot kiadó Sega nem kommentálta a történteket.

(Borítókép: Ariel Skelley/Getty Images)

További cikkek a témában:

Sok pénzt bukhatunk, ha letöltöttük ezeket az alkalmazásokat Az utóbbi időszakban több olyan kártékony applikáció felbukkant a Google Play áruházban, amik a Minecraft játékhoz készült moddoló programnak álcázták magukat, de valójában úgynevezett fleeceware alkalmazások, és a megadott próbaidő után automatikusan fizetőssé válnak.

Korlátlan mobilos játék havi kétezer forintért - megéri? Január elsején megszegtünk egy korábbi fogadalmat, és kipróbáltuk az Apple Arcade-et.

Mi ez az egész Animal Crossing őrület? Unatkozik? Barátkozzon mosómedvékkel!


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
Régi, kedves emlékeinkről sosem készült fénykép? Annyi gond legyen, a generatív mesterséges intelligencia ezt is megoldja.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.