A moszuó (moszo, muszu) törzs tagjait Kínában kell keresni, a Jünnan tartományban található Lugu tó mellett. 2000 éve élnek itt mintegy 55 ezren, őrizve hagyományaikat és ősi kultúrájukat, a Föld egyik utolsó matriarchátusában. A családokban a gyermekek az anyjuk nevét öröklik meg,
a nőké a vagyon és az ingatlan, az apák szerepe gyakorlatilag elhanyagolható, a gyermekek nevelésében sem nagyon vesznek részt, azok kicsiként minden férfit "bácsiként" szólítanak meg, és a legtöbb esetben (akkor még) nincsenek tisztában vele, hogy ki a biológiai apjuk.
A vallásukra nézve tibeti buddhisták ősi törzsi közössége a Himalája távol-keleti lábainál él, és az asztalfőn mindig a legidősebb nő, a nagymama vagy dédmama ül, körülötte a fiatalabbak, férfiak és nők vegyesen. A férfiak természetesen tudják kik a gyermekeik és rendszeresen meglátogatják őket, ajándékokat visznek nekik, de másrészről semmiféle nyugati-értelemben vett hűségről, vagy kizárólagos kapcsolatról nem lehet beszélni. A férfiak és a nők is rendszeresen váltogatják szexuális partnereiket minden különösebb perpatvar nélkül.
A törzs tehát nem ismeri a hagyományos házasság fogalmát, az érzelmek, a szex és az örömszerzés a lényeges dolgok a számukra, speciális házassági formájuk azonban nekik is van, ezt sétáló házasságnak ((走婚, zǒu hūn kínaiul) hívják, és nagyjából arról szól, hogy a pár addig van együtt, amíg jó nekik együtt. Ha már nem, minden további nélkül szétválnak.
Egy sétáló házasságban ráadásul napközben mindkét partner tágabb családja fedele alatt él, éjszaka azonban gyakran előfordul, hogy a férfi napfelkeltéig meglátogatja a feleségét és vele marad a nő házában, ha erre engedélyt kap. Technikailag tehát nem ugyanabban a háztartásban élnek, de engedély esetén az esték együtt tölthetőek. Az ilyen házasságokban élő szülők gyermekeit sem az apjuk neveli. Az anya testvérei (az anyai nagybácsik) vállalják át az apa felelősségét, mivel az apa általában nincs jelen nappal. Az apa és az anya szétválasztása miatt elengedhetetlen a nagybácsik komolyabb szerepvállalása a gyermekek fejlődésében.
Amikor a kislányok betöltik a 13. életévüket, beavatási szertartáson vesznek részt, melyben megkapják "saját virágos hajlékuk kulcsát", és szeretőt választhatnak maguknak. Ricardo Coler argentin író aki a törzzsel együtt él így fogalmaz: "Régebben jellemzőbbek voltak a nők párhuzamos kapcsolatai, de ma már kevésbé váltogatják a partnereiket".
A mouszók véleménye szerint ha egy férfi és egy nő együtt él, az semmi jóra nem vezet. Csak veszekednek, elveszik a szeretet és az öröm. A mouszók életében nincs féltékenység, nincs szavuk a monogámiára és a nemi erőszakra sem.
Természetesen náluk is van arra példa, hogy egy törzsbéli nő, vagy férfi nem törzsbélivel házasodva a párja kultúrája szerint éli tovább az életét.
A kommunista Kína soha nem nézte túl jó szemmel ezt az ősi életformát, és már 1956-ban kijelentették, hogy a moszuó hagyományok egy példás életet élő elvtárs számára elfogadhatatlanok. 1974-ben megpróbálták adminisztratív nyomással kikényszeríteni a hagyományos házasságokat, de ez nem ment túl jól, így az 1980-as évektől felhagytak ezzel, és skanzenné változtatták a törzsi szálláshelyet, hogy ha már nem lehet irányítani őket, legalább pénzt hozzanak a turizmus révén.
Ma közel évi kétmillió turista látogatja a matriarchátus területeit, és már kezdik teljesen "szétcivilizálni" a helyet, kávézók, kaszinók, éttermek és hotelek épülnek mindenütt.
A régiót ellepték a prostituáltak is, akik a "szabad szerelem" marketing üzenetét igyekeznek meglovagolni, a fiatal mouszók pedig nem kérnek az egész felhajtásból és elhagyják szülőföldjüket, hogy békén hagyják őket, így pusztul, sorvad a különleges kultúra.
Az idősebb mouszók aggódnak, hogy ebből csak a vagyonért folyó versengés és szomorúság lesz, a lakosság nagy része pedig ripacsokká degradálódhat, akik a turisták kedvéért már csak eljátsszák, hogy még mindig az ősi szabályok szerint élnek.
(Forrás: Wikipédia, TheGuardian Kép: Wikimédia)