Egyre több ország adóztatja a nagy tech cégeket

2021 / 02 / 17 / Pőcze Balázs
Egyre több ország adóztatja a nagy tech cégeket
A kormányzói vétó ellenére Maryland lett az első amerikai állam, amely különadót vetett ki a nagy technológiai vállalatokra, illetve azoknak a digitális hirdetési bevételeire.

A Gizmodo cikke szerint a világszerte százmillió és egymilliárd dollár közti árbevétellel rendelkező cégek 2,5%-os adót fizetnek majd, míg a tizenötmilliárd dollár fölötti kategóriában az adókulcs már 10% - a Facebook és a Google is bőven az utóbbi kategóriába tartoznak. Bill Ferguson, aki az állam szenátusának demokrata vezetője, kiemelte, hogy a járvány miatt a tech óriások profitja drasztikusan nőtt, míg a helyi kisvállalkozások küszködnek. Nem véletlen, hogy a politikus ezzel a szektorral érvel: az amerikai alkalmazottak fele kisvállalkozásoknál dolgozik. Hogy még nehezebb legyen támadni a törvényt, a remélt 250 millió dolláros bevételt az állam az oktatásra fogja fordítani. A törvény ellenzői ezzel szemben azt mondják, hogy az adót végül úgyis a végfelhasználók, vagyis a kisvállalkozások és a vásárlóik fizetik majd meg. Ennek ellenére más államok, köztük Connecticut, Indiana és New York is mérlegelik, hogy hasonló adókat vessenek ki.

Dacára a világjárványnak a legnagyobb technológiai vállalatok mind jobban teljesítenek, mint tavaly ilyenkor remélhették: a The New York Times összefoglalója szerint az elmúlt időszakban a Facebook megduplázta a profitját, ahogy az Amazon is, az Apple minden egyes tevékenységi területén növekedni tudott, egyedül a Google, illetve az Alphabet számolt be csökkenő árbevételről, de így is túlteljesítették a befektetői elvárásokat. Ezzel szemben az óriások adóztatása folyamatosan feszültséget szül, a legismertebb ilyen ügy az Apple írországi adózásával kapcsolatos; tavaly a cupertinói cég sikeresen megfellebbezte, hogy 13 milliárd eurót kelljen befizetnie utólag, arra hivatkozva, hogy kivételeztek vele Dublinban. Az Apple nagyjából ennyi profitot termel egy negyedév alatt.

Nem várnak

Franciaország, megelégelve a világszerte működő, de esetlegesen adózó cégek gyakorlatát, már tavaly decemberben beszedte az úgynevezett "digitális adót", amit az olyan vállalatoknak kell fizetniük, amelyek az országban több mint 25 millió eurót, globálisan 750 millió eurót termelnek. Az adó mértéke a helyi árbevétel három százaléka. A Reuters szerint a franciák jelezték, hogy amennyiben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) meg tud állapodni az általános, világszerte érvényes adózási keretekről, akkor eltekintenek a helyi adótól. A szervezet célja, hogy 2021 elejére létrejöjjön egy ilyen megállapodás.

(Borítókép: Sharon McCutcheon/Unsplash)

További cikkek a témában:

Egymásnak feszült a Google és Ausztrália: kivonulhat a keresőóriás A miniszterelnök azt nyilatkozta: nem hagyják magukat megfenyegetni.

Bemutatták a törvényjavaslatot, ami jelentősen megtépázhatja a nagy technológiai cégek hatalmát Európában Az Európai Bizottság által bemutatott két törvényjavaslat alapjaiban határozhatja meg a következő évtizedek digitális viszonyait az Unióban.

Előre menekülnek a tech óriások - de mindegyik másként Az Amazon, az Apple, a Google és a Facebook is ki akar bújni a célkeresztből.


Hiánypótló funkcióval bővült a világszerte használt magyar szoftver
Hiánypótló funkcióval bővült a világszerte használt magyar szoftver
A memoQ az egyik legnépszerűbb fordítástámogató szoftver a szakmabeliek körében, a 10.1-es verzió óta pedig a szoftver webes változata már a képernyő-felolvasó programokkal is kompatibilis, így biztosítva, hogy a vakok és gyengénlátók is önállóan, külső segítség nélkül tudják használni a szolgáltatást.
550 billió művelet másodpercenként – Íme a világ első, teljesen elektromos robotja!
550 billió művelet másodpercenként – Íme a világ első, teljesen elektromos robotja!
A kínai robot bár önmagában is igen elképesztő képességekkel rendelkezik, de mégiscsak egy első lépés – Kína ugyanis már jövőre tömegesen gyártana robotokat, 2027-ben pedig már gondolkodásra és akár “alkotásra” is képes humanoid gépek is futószalagra kerülnének.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.