A különleges anyag fejlesztése a bécsi TU Vienna 3D nyomtatással foglalkozó cég laboratóriumában történt. A vállalat szakemberei olyan high-tech megoldást álmodtak, ami minimálisan tér csak el a természetes agyar felépítésétől: a Digory alapanyaga végül szintetikus gyanta és kalcium-foszfát elegyéből született. A SciTech információi szerint az anyagot forrón, folyékony állapotában lehet felhasználni, ezután - a 3D nyomtatás során - addig kezelik UV-sugárzással, amíg a kívánt formában meg nem szilárdul. A szintetikus elefántcsont ízlés szerint
csiszolható és színezhető, így a végeredmény valóban megszólalásig hasonlíthat az eredetihez.
Felmerülhet a kérdés, hogy az állatok védelme mellett mi adott inspirációt a Digory kifejlesztéséhez. A projekten dolgozó szakemberek elárulták, hogy minden egy mauerbachi templomban őrzött tizenhetedik századi koporsóval kezdődött, melynek készítése során nagy mennyiségben használtak apró elefántcsont-díszítéseket (ezt ábrázolja a lenti fotó, melyek közül a jobb oldali a Divory):
A műtárgy azonban az évszázadok során megkopott, dekorációs elemeinek egy részét pedig elvesztette – ezeket pótolták a textúráját tekintve szinte teljesen azonos Digoryból készült másolatokkal. Thaddäa Rath, a fejlesztőcsapat tagja, (aki egyébként a Digoryról írta doktori disszertációját) szerint rengeteg elvárásnak kellett megfelelni, hiszen az anyagnak nemcsak kinézetre kellett hasonlítania az elefántcsonthoz, hanem azzal azonos keménységet és merevséget, mindeközben pedig megmunkálhatóságot kellett biztosítania. Mint kiderült, a fejlesztők nem állnak meg ennyiben: újabb nyersanyagok kifejlesztésén dolgoznak, és elvileg a következő projekt a fogászatban használt kerámia helyettesítése lesz.
A kereskedelmi platform több mint egy évtizede betiltotta az elefántcsontból készült termékek árusítását, ennek ellenére ugyanúgy forgalmazzák azokat – állítják a Kent Egyetem Durrell Konzervációs és Ökológia Intézetének kutatói a CNN munkatársának. A kereskedők könnyedén megkerülik ugyanis a tiltást azzal, hogy az elefántcsontból készült termékeket más elnevezés alatt árusítják, de az illegális kereskedelem visszaszorítását az is nehezíti, hogy maga az elefántcsontot jelentő ivory szó egy színárnyalatot is takar. Az eBay a CNN kérdésére elmondta, hogy
csak az elmúlt két évben kétszázhatvanötezer különböző terméket blokkoltak
és vettek le az oldalról, ezek mind olyanok, amelyek megsértették az állati eredetű termékere vonatkozó irányelvüket. A kutatók azonban ezt megkérdőjelezték, mert folyamatosan monitorozták az eBay-en elérhető, elefántcsontból készült termékeket, és az ebből készült tárgyaknak csupán 1,3-6,9 százalékát törölték az oldalról. Ráadásul ez sem jelentett megoldást, mert ezek ötven százalékát a kereskedők újból és újból piacra dobták. (2019-es adatok szerint évente mintegy harmincezer elefánt esik az orvvadászok áldozatául.)
(Fotó: Getty Images Hungary, Eukalert.org)
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR